Szerző: -bory-
Újabb film az arab-izraeli konfliktusban. És nem –ról. De hol is?
Arab-izraeli vagy izraeli-arab? Vagy zsidó-arab? Vagy palesztin-izraeli? Ez nem szőrszálhasogatás, még csak nem is játék a szavakkal: a film azokkal a kategóriákkal operál, amelyekről hajlamosak vagyunk elhinni, hogy valami felsőbb kényszer hatására képtelenség kibújni alóluk/belőlük.
A Mennyország most két ciszjordániai palesztin jóbarát utolsó napját meséli el. Első pillanatban az a homályos gyanú fogalmazódik meg a nézőben (ha meg utána is olvas a film beharangozásainak, akkor méginkább), hogy a film az öngyilkos merénylők „emberi oldalát, „személyes motivációit mutatja be, lerombolva a terroristákat az ördög követeinek beállító gonosz ármánykodásokat. A jó öreg „jó nő is szarik effekt. Ha csak ennyiről lenne szó, be is rakhatnánk a gardróbba a filmet a többi tolerancia–propaganda alkotás közé. Persze vannak erre utaló nyomok, nemhiába „nyugatnak készült a film. A két unatkozó autószerelő megkapja a hírt: fiúk, holnap Allah nevében, két év után az első igazi akció, gyerekek, nagy a felelősség, ügyesek legyetek. Megrendítőnek szánt utolsó vacsora a családdal, a mechanizmus ugyanaz, mint az amerikai kétgyermekes és kutyás kertvárosi mosolycsalád esetében: tessék kérem átérezni a tragikumot, elképzelni a csonkán maradt családot, a szimpatikus főhősök nélküli világot. Meg ott van a jelenet arról, ahogy a pincében, gépfegyverrel a kézben, pózolva elkészítik az Izraelnek szánt terrorista videoüzenetet. Az al-Dzsazírából megszokott barlangesztétika tökéletes, a srácok átszellemülve olvassák fel Allah üzenetét, de a kamera nem működik. Újraveszik. Aztán megint újraveszik. De kedvencem a terrorista vezető, aki nyugodt, okos szemeit kizárólag az akció sikerén legelteti. Hideg racionalitás és megértő küldetéstudat, Che Guevara Palesztinában.
A film fordulópontját megelőző jelenetekben a megszokott rutinokban mozognak a szereplők, ami Izraelnek visszatérés, az nekünk megszállás, ami nekik államalapítás, az nekünk az elnyomás kezdete. Megismerjük az elnyomatás melankóliáját, a mindennapi unalmat, melynek egyedül az vethet véget és adhat értelmet, ha végre kiszemelnek egy megszabadító akcióra Izrael ellen. Ciszjordánia és Izrael helyszíneinek képisége annyira különbözik, hogy utóbbiról a szomorú valósággal szembeszegezett reklámvilág jut eszünkbe. A film végigveszi talán az összes lehetséges szempontot, ahonnan rá szokás nézni a konfliktusra. Még az az abszurditás is előkerül, hogy az izraeli hatalom áldozatnak tekinti magát. Hogy lehet a megszálló áldozat is egyben? Az egyik szereplő (a csaj, Suha) autszájder, egy hős öngyilkos merénylő Franciaországból hazatért lánya, a polgárjogi-emberjogi mozgalom elkötelezettje, aki a merényletre készülő srácokkal szemben a „mit vétettek neked a civilek? és az „arra nem gondolsz, hogy mi lesz a családoddal? álláspontot képviseli. Jól ismerjük ezt a szöveget, az erőszak nem megoldás. Suha és a srácok vitája így értelmetlen, nem is mennek bele. A film első felében Szaid és Kaled a szokott mantrákkal válaszol. Hogyan küzdjünk, ha nincs szavunk és nincs fegyverünk? Hogyan is ne választanánk a mártíriumot, ha csak a halálunkat választhatjuk meg? Ha a megalázó haldoklás és a hősi halál között kell dönteni? Hála az Őrökkévalónak és/vagy Allahnak, a film igyekszik nem az egyik oldalra állni.
A bejáratott politikai állásfoglalások akkor relativizálódnak, amikor megakad az akció, és a két, immár rituálisan megtisztított, öltönybe öltöztetett kvázi-hősihalott visszamászik a kerítésen. Ezennel kizökken az idő. Elszakadnak egymástól, Szaid bombával a testén azzal tölti a napot, hogy végigjárja az ismerősöket Kaled és merénylet megbízói után kutatva, Kaled pedig, aki visszatér a terroristákhoz, Szaidot keresi, nehogy igazzá váljon a gyanú, hogy Szaid kollaboráns. Na erre lehet azt mondani, hogy az emberi szálak árnyalják a politikum fekete-fehér szövetét. Nem egyértelműek a vagy-vagyok. Izrael felől: élő halott/hősi halott. Palesztina felől: földi pokol/mennyország most. Az etnopolitikai vállalkozók felől: kollaboráns/mártír. Suha felől: belenyugvó/jogaiért kiálló. Szerencsére nincsen „légy, aki vagy maszlag, megkímélnek bennünket a propagandától, hogy mindenki úgy választ, ahogy akar, ezért döntéseiért egyedül ő maga viseli a felelősséget. Nincsenek Hamletek, hogy helyretolják az időt. Szaid is, Kaled is belefut egy döntésbe, a kérdés az, mi vezeti őket. És a reménysugár az, hogy a kategorizációk játékba hozhatók.
Mennyország most (Paradise Now) – színes francia-német-holland-izraeli játékfilm, 2005. Rendezte: Hany Abu Assad. Producer: Bero Beyer. Árta: Hany Abu Assad, Bero Beyer, Pierre Hodgson. Kép: Antoine Héberlé, Zene: Jina Sumedi. Vágó: Sander Vos. Szereplők: Kais Nashef (Said), Ali Suliman (Khaled), Lubna Azabal (Suha), Hiam Abbass (Said anyja), Amer Hlehel (Jamal). Forgalmazó: Odeon. Feliratos. 90 perc
a trailert megnézheted itt
Vetítések:
Mennyország most (arab nyelvű, magyar felirattal)
Művész (Budapest)
• 2005-11-17 22:00
• 2005-11-18 19:30 | 21:30
• 2005-11-19 19:30 | 21:30
• 2005-11-20 19:30 | 21:30
• 2005-11-21 19:30 | 21:30
• 2005-11-22 19:30 | 21:30
• 2005-11-23 19:30 | 21:30
Odeon-Lloyd mozi (Budapest)
• 2005-11-17 17:15
• 2005-11-18 17:15 | 21:00
• 2005-11-19 17:15 | 21:00
• 2005-11-20 17:15 | 21:00
• 2005-11-21 21:00
• 2005-11-22 17:15 | 21:00
• 2005-11-23 17:15 | 21:00
