Letartóztatták Ausztriában David Irving brit történészt, akit a holokauszt törvénybe ütköző tagadása miatt köröztek – jelentette be a bécsi belügyminisztérium csütörtökön. Irvinget Stájerországban fogták el november 11-én, és a grazi börtönbe zárták.
Ausztriában 1989 óta volt érvényben ellene körözés annak az osztrák törvénynek az alapján, amely a holokauszt tagadását bűncselekménynek minősíti. A brit állampolgár Irving 198-ben Ausztriában olyan kijelentéseket tett, amelyek a vád szerint kimerítik ezt a tényállást. Ha a bíróság bűnösnek találja, Irving akár 20 év börtönbüntetést is kaphat – közölte az osztrák ügyészség.
Az eddig legalább 30 könyvet publikált Irving szerint az auschwitzi gázkamrák nem léteztek, mivel azok csupán „a lengyelek ügyes turistacsalogató attrakciói”. 1977-ben kiadott, majd 1991-ben új fejezettel kiegészített, Hitler háborúja című könyvében pedig azt állítja: Hitler – legalábbis 1943-ig – nem tudott a „végső megoldásról”, vagyis a zsidók megsemmisítéséről.
Szélsőjobbos, antiszemita
Egy londoni bíróság már 2000-ben ítéletben mondta ki, hogy Irving „ideológiai megfontolásokból szándékosan ferdített el és manipulált tényeket… aktív holokauszt-tagadó, antiszemita, olyan rasszista, aki a neonácizmust hirdető szélsőjobboldali csoportokkal áll kapcsolatban”.
A londoni tárgyaláson a bíró akkor kimondta: a történész „saját ideológiai szempontja szerint félremagyarázta és manipulálta a történelmi tényeket, bizonyítékokat”, mi több, „ugyanezen okból Hitlert jogtalanul kedvező fényben tüntette fel”. A bíró az eléterjesztett és a történész állításait pontról pontra cáfoló bizonyítékok alapján Irvinget kétséget kizáróan holokauszt-tagadónak minősítette.
Hitelét vesztette
A londoni perben perben az egyik „alaptanú” Richard Evans, a cambridge-i egyetem moderntörténelem professzora volt. Evans 740 oldalas jelentésében elemezve Irving kutatási módszereit, megállapította, hogy „miközben Irving valóban hatalmas forrásanyaggal rendelkezik a harmadik birodalomról, és számos új dokumentumot is felfedezett…, forrásait gyakran félreértelmezi”. Sőt a náci vezérkar egyik prominense, Heydrich egy parancsát például akként torzítva idézte, hogy azzal bebizonyíthassa hipotézisét, miszerint Hitler 1938 novemberében meg akarta akadályozni a zsidó tulajdonban lévő üzletek elleni, a történelembe Kristallnacht (kristályéjszaka) néven bekerült támadásokat.
Az Irving-féle állításokat és feltételezéseket cáfolni érkezett anno a londoni perre Robert Van Pelt holland történész is, aki maga is írt könyvet Auschwitzról. Ő egy, a németek által 1943 februárjában készített fotót mutatott be a bírónak, amelyen a gázkamrák tetőzetén szemmel is látható nyílások voltak. Erre azért volt szükség, mert Irving még a bíróság előtt is azt állította, Auschwitzban nem léteztek gázkamrák, hiszen „a gázkamrák tetején nem voltak nyílások”, amelyeken a ciklongázt beereszthették volna.
Irving nem kevés híve szerint a történész a szólásszabadság mártírja. A holokauszt-tagadó történész népszerű a magyar szélsőjobboldali csoportok tagjai között is.
hvg.hu

