Forrás: OrigoA mai napon hatvanharmadik születésnapját ünneplő Martin Scorsese-t idén az Aviátorért ötödszörre jelölték a legjobb rendező díjára, de a szobrocska most sem nála landolt. Arra teszünk kísérletet, hogy felderítsük, mi áll emögött, illetve hogy az-e, aminek mondják: égbekiáltó botrány, világraszóló összeesküvés. Olvasd el a cikket, és játssz velünk; Aviátor DVD-t, pólót és baseball sapkát nyerhetsz!
Szent Martin, a színészcsináló
A Hollywood hetvenes évekbeli újjászületéséért felelős, legtöbbet ünnepelt rendezők csupa olyan lelkes, nagyot álmodni merő, sikeréhes fiatalok voltak, akik sosem átallottak szuperprodukciókat vászonra vinni, sok esetben éppen csak azért, hogy a következő, a művészeti igényeiknek jobban megfelelő filmet leforgathassák. Ők voltak azok, akik személyesen tehetnek arról, hogy az amerikai filmipar olyan, amilyen most: csillogó-villogó pénzgép, amelyben a történet mindig hatásvadász, a színészek mindig csodaszépek, a produkció mindig pénzigényes, a marketing mindig csinnadrattás, és a pénztárak sikere a mérce a film megítélésben. Francis Ford Coppoláról, George Lucasról vagy Steven Spielbergről beszélünk.
Scorsese, a törékeny, asztmás New York-i ministránsfiú sosem az ő útjukat járta, és a nevéhez egy másik fajta Hollywood létrejötte köthető: ő az, aki mindig a történetben hitt, aki mindig a színészeket rendelkezte először, és csak azután a pirotechnikát. Nem az különbözteti őt meg a generációja többi képviselőjétől, hogy jobban vagy kevésbé ismeri a szakmát, a felhasználható eszközöket vagy a marketingelhető forgatókönyvet. Scorsese védjegye olyan színészek nagyságán keresztül ismerhető meg, mint Harvey Keitel vagy Robert De Niro. Utóbbival való munka- és emberi kapcsolata az unalomig ismert, de talán a legjellemzőbb rá, hogy a nagy „method acting” művésznek a közös munka három Oscar-jelölést, és abból egy befutót jelentett.
„Szent Martin” 16 színészt juttatott el Oscar-jelölésig: Alan Alda, Cate Blanchett, Lorraine Bracco, Ellen Burstyn, Daniel Day-Lewis, Robert De Niro, Leonardo DiCaprio, Jodie Foster, Diane Ladd, Juliette Lewis, Mary Elizabeth Mastrantonio, Cathy Moriarty, Paul Newman, Joe Pesci (kétszer), Winona Ryder és Sharon Stone köszönheti neki, hogy felmerült a neve a legrangosabb amerikai díj kiosztásánál. Közülük öten vihettek haza aranyszobrot: először Ellen Burstyn 1975-ben az Alice már nem lakik itt női főszerepéért, aztán De Niro 1981-ben a Dühöngő biká-ért, majd jött Paul Newman A pénz színé-ben játszott biliárdjátékosért (1987), Joe Pesci a Nagymenők-ben először adott zseniális pszichopatáért (1991), amely innentől a skatulyája lett, és legutóbb, ugye, a szépséges Cate Blanchett az Aviátor Katherine Hepburnjéért.
Utóbbi feltehetően egy régi tartozás (Elizabeth, 1998) törlesztéseként és szinte életműdíj gyanánt kapta, akárcsak Newman: nem hihető, hogy éppen ez a, khm, kevésbé jelentős sportfilm lett volna pályája csúcsa. Mindenesetre majdnem mind az öt díjra ráhúzható, hogy kompenzáció, és sokat elmond az Oscar komolyságáról Scorsese ridegen tartása.
Három színésze három nagyon különböző reakciója érdekes képet fest az Akadémia díjairól.
„Olyan ez, mint valami kegyetlen tréfa, tényleg. Ha megnézed, mit tett az amerikai moziért, a világ mozijáért, egyáltalán, a filmért, elképesztően röhejes ez az egész, egy vicc” – mondta Leonardo DiCaprio, még 2002-ben, amikor a New York bandái-val elbuktak.
„Nézd meg azt a tíz öreg hölgyet, aki a Farkasokkal táncoló-t választotta a Nagymenők helyett… Nem is tudom. Az Oscar olyan, mint a lottó. És akkor kit érdekel?” – így Jodie Foster, aki az első sikerfilmjében (Taxisofőr, 1976) dolgozott együtt Scorsese-val, és 14 évesen Oscar-jelölést kapott azért a szerepért.
Robert De Niro és Martin Scorsese A taxisofőr forgatásán
„Talán azt kapta, amit megérdemel: kizárták a középszerből” – hangzott Harvey Keitel súlyos ítélete, ami után a Scorsese-rajongók elégedetten tehették le az akadémiai díjátadókról szóló tudósításokat: nem is kell a mesternek Oscar!
Nem? Csak a producerek próbálják őt folyton benyomni? Nem hinném. Minden amerikai filmkészítő számára ez lehet a nagy álom, és ahogyan Scorsese az idei díjkiosztón végigülte boldogan, meghatottan az Aviátor öt Oscarját, látszott, nagyon jólesne neki az elismerés. Hát majd visszajön egy jó filmmel, vagy megkapja az életműdíjat.
Az idei eredmények után kicsit olyan gyanú érzik, mintha Clint Eastwood aratná le azokat a babérokat, amelyek korábban Scorsese-nek jártak volna: érzékeny témaválasztása, partneri, finom színészvezetése, nyugodt, drámai történetmesélése nagyon bejön az Akadémiának (a Nincs bocsánat és a Titokzatos folyó sikerei is erre utaltak, és a Millió dolláros bébi is természetében hasonló film). Próbáljuk meg reálisan átnézni, mi hiányzott a régi Oscarokhoz!
Bika és Krisztus
Az amerikaiak mindig nagyon szeretnek sportfilmet csinálni, és általában egyik sem sikerül jól. A Dühöngő bika (1980) sok szempontból kivétel ez alól. A fókuszban álló sportoló történetét a legszebb realizmussal, a legkörültekintőbb drámaisággal bontja ki, olyan érzékenyen, amihez hasonló semmilyen más sportfilmben nem érhető tetten.
Olyan messzire is lehet menni, mint bizonyos Steve Crum, a Kansas City Kansan nevű médium munkatársa tette, aki azt írta: „Biztosan a valaha volt legjobb bunyós film. És talán a valaha volt legjobb film egyáltalán.” De nem szerencsés. Mert bár a film költészete is csodálatos (elég csak a lassított fürdőruhásnő-álomra vagy a realizmust teljesen nélkülöző bokszjelenetekre gondolni), a darab egésze – talán éppen a forma ilyetén váltogatása miatt – távol marad a nézőtől, és egy idő után nem is értjük pontosan, mi történik a vásznon, mire ez a nagy hűhó. Robert De Niro elsöprő erejű játéka mögött elmarad a történet, és elszakadva Jake La Mottától már csak a szerep kedvéért felhízott színészóriást figyeljük.
Igen, De Niro már akkor, mindössze 37 évesen óriás volt, ilyen elemi erejű játékot filmen nagyon ritkán látni. Az lett volna a szégyen, ha ő nem kapja meg érte a szobrot, de megkapta, és ez valószínűleg Scorsese-nak is köszönhető, akivel összesen nyolc nagyjátékfilmet készítettek együtt, és ez volt a negyedik. A két New York-i filmzseni nagy csalódásai még ezután jöttek, ekkor még nem érezhették, hogy a következő 25 évben egyetlen Oscart sem fognak kapni, hiába csinálnak azóta már klasszikusnak számító filmeket.
Az 1981-es, 53. Oscar-gálán egyébként Robert Redford nyerte a legjobb rendezés díját az Átlagemberek-kel, és versenyben volt még David Lynch az Elefántember-rel, Richard Rush a legendás A kaszkadőr-rel és Roman Polanski a Tess-szel.
Úgy tűnik, az Akadémia döntése reális volt: a nagy dolog a Dühöngő biká-ban nem Scorsese, hanem De Niro, még ha (és ez közhelyszerűen mindig igaz) nagy rendező nélkül nagy színész sincs.
Johnny Barnes és Robert De Niro a Dühöngő biká-ban
Kísértetiesen hasonló volt a sorsa a Krisztus utolsó megkísértése (1988) című remekműnek is. A Nikosz Kazantzakisz regénye alapján készült botrányfilm több szempontból is bravúros, kiemelkedő alkotás. Már rögtön az ötlet, hogy ezt a nehezen emészthető, egyeseknek revelatív, másoknak sátáni regényt filmre vigye, zseniális volt, akármi lett is a fogadtatás. A forgatókönyvet ugyanaz a Paul Schrader jegyezte, aki a Dühöngő biká-ét, és aki még a Taxisofőr, az Amerikai dzsigoló (1980), később pedig a megrázó erejű Holtak útja (1999, Scorsese talán legpoétikusabb, másfelől egyik legalulértékeltebb filmje) könyvéért is felelős. Érdemes megkapaszkodni: Schradert még sosem jelölték Oscarra! (Berlinben, Cannes-ban és más fesztiválokon, például Golden Globe-on kapott jelöléseket, de csak egy valladolidi díja van.)
Hasonlóan jártak a színészek is, pedig most is bámulatos néhányuk teljesítménye. Elsősorban természetesen a Jézus Krisztust alakító Willem Dafoe-ról érdemes beszélni, aki talán azóta sem tudott ilyen nagyszerű játékkal elkápráztatni bennünket, és előtte is csak a Szakasz-ban (1986) volt erre lehetősége. Félre ne értsük: Dafoe az egyik legjobb karakterszínész Hollywoodban, és több innovatív színházi csoport alapítója, de a vásznon többnyire apró, hivatalosan díjazhatatlan bravúralakításban, sztereotip rosszfiúként jelenik meg, főszerepeket csak művészfilmekben játszik, ez pedig nem az Oscar világa. Az akadémia 1989-ben nem látta meg Jézus mögött a nagy színészt, így – talán örökre – elmaradt az elismerés.
Két jelenet a Krisztus utolsó megkísértésé-ből
Miközben Harvey Keitel borzalmas maszkja és sótlan játéka a legrosszabb színész minősítést is meghozta neki ezért a szerepért, a finom, visszafogott, szinte légies David Bowie felejthetetlen Pilátus szerepében: különösen az ízes brit akcentus maradandó a nyers amerikai hangok mellett. Szintén az örökkévalóságnak szól Peter Gabriel filmzenéje, amit Grammyre és Golden Globe-ra is jelöltek (de egyiket sem kapta meg), és amit Passion címen önálló nagylemezként is kiadott, de az akadémiát nem hatotta meg: nem is jelölték.
Összességében a 61. Oscar-gála pedig két dolog miatt bánt mostohán Scorsese filmjével: egyrészt túl merész volt a téma, a katolikus egyház borzalmasan felháborodott az alternatív Jézus-sztori miatt (több országban meg is tiltották a forgalmazását), másfelől olyan alkotásokkal versenyzett, mint A hal neve Wanda, a Lángoló Mississippi, a Dolgozó lány vagy Az esőember – utóbbiért kapta Barry Levinson a legjobb rendező díját. Az erős mezőnyben könnyebb volt szétosztogatni a szobrokat olyan filmek között, amelyek nem osztották meg a közvéleményt.
Nagymenők és bandák
A botrány tulajdonképpen két évvel később volt aktuális. A Nagymenők-nek a következő díjakat kellett volna megnyernie.Legjobb rendező. Megnyerte: Kevin Costner (Farkasokkal táncoló). Jelölve volt még: Francis Ford Coppola (Keresztapa III.), Stephen Frears (Svindlerek), Barbet Schroeder (A szerencse forgandó). Legjobb film. Megnyerte a Farkasokkal táncoló. Jelölve volt még a Keresztapa III., az Ébredések és a Ghost. Legjobb adaptált forgatókönyv. Megnyerte: Michael Blake (Farkasokkal táncoló). Jelölve volt még: Steven Zaillian (Ébredések), Donald E. Westlake (Svindlerek), Nicholas Kazan (A szerencse forgandó).
Egyiket sem nyerte meg. De Niro sem kapott az Ébredések-ért, pedig Jimmy Conwayjel szerintünk jócskán rásegített. (Jeremy Irons nyerte a szobrot A szerencse forgandó-ban játszott arisztokratáért, de még csak az kellett volna, hogy a bajszos Kevin ezt is elvigye, biztosan kitör a palotaforradalom a Kodak Színházban.)
Megkapta viszont az Oscart Joe Pesci az elképesztően őrült Tommy DeVito megformálásáért. Pesci óriásit játszik ebben a filmben, benne van mindaz a feszültség, ami miatt a Nagymenők a valaha készült legjobb gengszterfilm. Pontosan arról van itt szó, ami akkoriban még ritka volt az amerikai filmekben: nagy kaland a kis ember szemszögéből, és arról, hogy nem mindenható uraknak, mondahősöknek, idoloknak mutatja be a bűnözőket, hanem annak, amik: esendő, olykor buta, olykor szeretni való, olykor egyszerűen csak trágár, szennyes alakoknak. Megint itt van tehát az akadémia zsenije: mivel Pesci hozta a Nagymenők esszenciáját, azt gondolták, avval, hogy díjazták, le is tudták a dolgukat.
De nem, ezt nem viszik el szárazon, és akárhányszor az „Oscar-bunda” (vagy valami hasonló) kifejezés felmerül, mindig a Nagymenők jut majd a tisztelt publikum eszébe. Hogyan lehet, hogy a végtelenül unalmas, fantáziátlan, patriotizmustól és álköltészettől csöpögő Farkasokkal táncoló megszerzi a három leglényegesebb díjat? És ráadásul ilyen mezőnyben? A legjobb filmek között szerintünk például csak a Ghost-ot előzi meg, de csak azért, mert az még nyálasabb. A rendezőknél a másik négy jelölt kivétel nélkül a filmtörténet nagyágyúi közül való, erre megnyeri Costner, akiről csak azt lehet elmondani a témában, hogy amerikai. De még mennyire! A forgatókönyveknél pedig már végképp érthetetlen, hogy négy feszes, érdekes sztori mellett hogyan nyerhetett egy unalmas eposz.
Scorsese-t a Nagymenők-ért kellett volna díjözönben fürdetni Hollywoodban. Vagy legalább a rendezőit nekiadni, soha nem ment volna kérni még egyet. Sőt, lehet, hogy a pályája is megfordul. Mert ezután A rettegés foká-t rendezte, majd Az ártatlanság korá-t (ez forgatókönyv-jelölést kapott, de nem nyerhetett a Schindler listájá-val szemben), majd megcsinálta a szinte a Nagymenők folytatásának beillő Casinó-t, és kész.
Scorsese, Joe Pesci és Robert De Niro a Casino forgatásán
Ezután már csak próbálkozásai voltak, köztük egy nagyszerű is (a Holtak útja), és egy bűnrossz is. Ez utóbbi, a New York bandái (2002) mégis tíz Oscar-jelölést kapott.
Legjobb színész: Daniel Day-Lewis – szó se róla, tényleg nagyon jól játszotta a Hentes Billt, de A bal lábam Oscarja megérdemeltebb volt, és az lett volna az Apám nevében-é is.
A teljes vizualizációs kollektíva (operatőr: Michael Ballhaus, vágó: Thelma Schoonmaker, látvány, terv: Dante Ferretti, kivitelezés: Francesca Lo Schiavo, jelmez: Sandy Powell) jelölve volt, de csak a látvány az, amiért igazán járt volna díj, ezért viszont nagyon, hiszen csupa épített helyszínen, grandiózus díszletek között forgatták a filmet, de azt elvitte a Chicago, az aktuális favorit.
Leonardo DiCaprio és Scorsese a New York bandái forgatásán
A legjobb hang (Tom Fleischman, Eugene Gearty, Ivan Sharrock) díját nem is nagyon értjük mi, laikusok, de ez sem jött be, sem a U2 The Hands That Built America című száma mint betétdal, tegyük hozzá, ez a nóta teljesen érdektelen is, legfeljebb elmondhatják benne Bonóék, hogy milyen büszkék, hogy írek építették Amerikát.
Na most. Az eredeti forgatókönyv Oscarját Jay Cocks, Steve Zaillian és Kenneth Lonergan helyett bizonyos Pedro Almodóvar (Beszélj hozzá) vitte el, nem véletlenül. A New York bandái sztorija annyira slampos, közhelyes és unalmas, hogy már az bosszantó, hogy a mester lokálpatriotizmusa vakságában nem utasította ki Jay Cocksot (a fura nevű ember az egyik legbizalmasabb alkotótársa Scorsese-nak). Elég csak a a Hentes Billre visszatérni: normális szerző komolyan gondolhatja, hogy egy félszemű, szabadidejében sertést aprító, életunt kannibált tesz meg drámai főszereplőnek?
Ezek után mit meséljünk a legjobb film és a legjobb rendező díjáról? Az előbbiben a Chicago nyert, de ott volt még A zongorista és Az órák is, utóbbi pedig Roman Polanski kapta a megrázó erejű holokausztfilmjéért, és megint a Chicago, Az órák, a Beszélj hozzá voltak az ellenfelek.
Cate Blanchett és Martin Scorsese az Aviátor forgatásán
Scorsese nagyszabású történelmi eposza röhejes volt, és ezzel le is kellett volna szoknia a gigantomániáról. Az Aviátor-ral megint nem ment sokra. Látható, hogy életre szóló összeesküvés nem sújtja a mestert, és nagyon várjuk, hogy milyen újrát csinál a Szigorúan piszkos ügyekből (The Departed), mindenesetre a szereposztás megvan a férfi fő- és mellékszerep díjához. A sztori pedig már rég kész, csak amerikanizálni kell.
Jelölések és bukások
Scorsese eddig összesen hét személyes jelölést kapott, az öt rendezői mellé kétszer (Nagymenők, illetve Az ártatlanság kora, 1993) forgatókönyv-írói minőségében is benne volt a legjobb ötben az akadémia szerint. A legjobb film díjára esélyes volt a Taxisofőr (1976), továbbá a Krisztus-filmjét kivéve az összes jelölt rendezése is.
Spielberg, Scorsese, De Palma, Lucas és Coppola
Más fesztiválokon sem halmozták agyon díjakkal. A BAFTA esélyesei között volt A komédia királya (1983), a Taxisofőr, az Alice már nem lakik itt és a Nagymenők, az utóbbinak a britek megadták, ami járt. Berlinben A rettegés foka (1991) volt versenyben – eredménytelenül, Cannes-ban viszont nyert a Lidérces órák (1985) és a Taxisofőr is.
Hősünk nem az egyetlen és nem is a legjobban mellőzött nagy mester Hollywoodban, az alábbi táblázatból kiderül, hogy a legtöbb csalódással messze előtte járnak sokan, és még olyan is akad pár, akik díj nélkül több jelölést buktak el, mint Scorsese. Ráadásul sorstársai közül többen már csak posztumusz elismerést kaphatnának. Ha ránézünk a listára, feltehetően rögtön szemet szúr – hiszen ki is emeltük – három név a valaha volt legnagyobb rendezőké közül. Fellini, Bergman és Altman nem kapott filmért Oscart, és az előbbi kettő már nem is kaphat: Fellini halott, a 87 éves Bergman pedig már nem filmez.
név
szakma
bukta
siker
John Williams
zeneszerző
38
5
Walt Disney
rendező, producer
36
20
Woody Allen
író, rendező, színész, producer
17
3
Jerry Goldsmith
zeneszerző
17
1
Billy Wilder
író, rendező, producer
15
6
Miklos Rozsa
zeneszerző
14
3
Warren Beatty
rendező, színész, producer
13
1
Elmer Bernstein
zeneszerző
13
1
Charles B. Lang, Jr. (II)
operatőr
13
1
Stanley Kubrick
író, rendező, producer, vizuális effektek
12
1
Federico Fellini
író, rendező
12
0
Sir Laurence Olivier
rendező, színész, producer
11
2
Meryl Streep
színész
11
2
Francis Ford Coppola
író, rendező, producer
9
5
Jack Nicholson
színész
9
3
Paul Newman
színész, producer
9
1
Ingmar Bergman
író, rendező, producer
9
0
Frank Capra
rendező, producer
8
4
Katharine Hepburn
színész
8
4
Oliver Stone
író, rendező, producer
8
3
Bette Davis
színész
8
2
Alan Menken
zeneszerző
7
8
Spencer Tracy
színész
7
2
Al Pacino
színész
7
1
Geraldine Page
színész
7
1
Robert Altman
rendező, producer
7
0
Richard Burton
színész
7
0
Quincy Jones
zeneszerző, producer
7
0
Peter O”Toole
színész
7
0
Martin Scorsese
író, rendező
7
0
Mézes Csaba
[origo]
