A kezdeményezés most új, egyébként nagyon régi. Könyvújdonságok jutnak a kis falvaknak – filmmel, zenével – ha van, forgórendszerben. Az első körben három település lesz szerencsés: Csehimindszent, Győrvár és Olaszfa.
A Vas megyei községi könyvtárak állományfrissítését, dokumentum-ellátását hat központi ellátórendszer végzi. Azonban ez csupán az intézmények 70 százalékát érinti. A többi falu olvasói bizony hátrányban vannak, nekik az önkormányzat vásárol könyveket, és mivel a pénz kevés, az új könyvek száma is csekély. A felmérések szerint az utóbbi fél évtized alatt általában száz kötetet szereztek be egy-egy faluban. E miatt komoly lemaradás tapasztalható a kizárólag a községi könyvtárat használók körében, ami az olvasási kultúrát illeti.
November végétől azonban indul az Újdonság Könyvtár a Nemzeti Kulturális Alapprogram szakmai kollégiumának pályázatán, ugyanis a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár négymillió forintot nyert, ebből az összegből 35 témakörben vásároltak a legújabb dokumentumokból. Ezek kiválasztásának színvonalát szépen jelzi például Kertész Imre Sorstalansága, de a viselkedéskultúra, a történelem, a művészet és a tudomány témakörében megrendelt sok-sok újdonság is.
A könyveket, videokazettákat, CD-ket és egyéb dokumentumokat két tucat vasi könyvtárba juttatják majd el teljesen ingyen. Ez alkalmanként 80-90 kötetet jelent, amelyet a tervek szerint negyedévre kölcsönöznek egy-egy, a központi ellátórendszerhez nem csatlakozó községi könyvtárnak – mondta el kérdésünkre Németh Tiborné, a BDK területi ellátásért felelős munkatársa. A projektfelelős hozzátette: a rengeteg új kötettel további terveik vannak, szeretnének ugyanis létrehozni egy könyvtárbuszt. Ez persze még odébb van, hiszen a körülbelül 60 milliós beruházásra egyelőre nincs pénz. A Berzsenyi Dániel Könyvtár oda fogja eljuttatni ezeket az új kiadványokat, ahová tényleg érdemes, „ahol nem porosodik, hanem minden dokumentum biztosan megtalálja majd a maga olvasóit”.
Simán Klára

