Forrás: MA

Azonosították Jordániában az ammáni merényletet elkövető „kamikázék” holttestének maradványait – jelentette be csütörtökön a kormány.

2005.11.10 17:51 MTI, Fotó: SkyNews

Marvan Moaser miniszterelnök-helyettes a hírt bejelentve megerősítette, hogy a három merénylőn kívül 56 ember vesztette életét a szerda esti robbantásokban. Az áldozatok közül 12 külföldi és 33 jordániai kilétét már megállapították, 11 holttest azonosítása még folyik.

A jordániai királyság sokáig a béke szigete volt egy konfliktusoktól terhelt régióban

A jordániai királyság sokáig a béke szigete volt a konfliktusoktól terhelt Közel-Keleten, sok arab megfigyelő korábban pedig nem jósolt hosszú élettartamot az országnak.

Határait a brit mandátum alatt, az 1920-as években húzták meg többé-kevésbé önkényesen. A hásimita uralkodócsaládnak, amelyből a jelenleg trónon ülő II. Abdalláh király is származik, nincsenek helyi gyökerei. Hidzsázból vándoroltak be, amely térség a mostani Szaúd-Arábia területén fekszik. Az ország 1946-ban vált függetlenné, Transzjordánia hásimita királyság néven. Az uralkodóházat hagyományosan szoros kapcsolatok fűzik Nagy-Britanniához és az Egyesült Államokhoz.

A most 43 éves Abdalláh király 1999-ben történt trónra lépése óta apja, Huszein politikáját folytatja, aki birodalma és hadserege kisebb méreteinek tudatában folyamatosan jó viszonyra törekedett az összes szomszédos állammal.

Jordánia csaknem 5,7 millió lakosának több mint 60 százaléka palesztin származású, amit hivatalosan nem nagyon emlegetnek. Az a tény, hogy a népesség nagy része a Jordán folyó nyugati partjáról érkezett menekült, megnehezíti a királyi ház számára, hogy mérsékelt irányvonalat kövessen Izraellel szemben, amellyel pedig békeszerződést kötött. A király a „Jordánia először” jelmondattal próbál egy erősebb nemzeti identitást kialakítani a lakosság körében.

Jordániának szinte egyáltalán nincsenek ásványkincsei. Bruttó nemzeti termékének csaknem 75 százaléka a szolgáltatásokból származik, amelyeken belül fontos helyet foglal el az idegenforgalom. Szaddám Huszein rendszerének 2003-ban történt megdöntése után irakiak százezrei találtak második hazára a jordániai fővárosban, Ammánban, ahová éppen a pokolgépes merényletek iraki rémuralma elől menekültek.

Comments are closed.