Forrás: Híradó

A tudásalapú társadalomnak nincs alternatívája, csak a termékekbe fektetett tudással őrizheti meg Európa versenyképességét

A tudásalapú társadalomnak nincs alternatívája, csak a termékekbe fektetett tudással őrizheti meg Európa versenyképességét hangsúlyozta Janez Potocnik, az Európai Unió kutatási főbiztosa a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián a Tudományos Világfórum megnyitó plenáris ülése után.

„A világ fejlődik, mégpedig gyorsan, ami új kihívásokkal állít minket szembe. Ezekre a választ a lisszaboni folyamat kínálja, amelynek kettős célja van: egyrészt a meglévő életminőség fenntartása, másrészt választ ad a globalizáció által indukált problémákra” – hangsúlyozta Janez Potocnik.

„Versenyeznünk kell, ám nem mindenáron. Nem szeretnénk a béreket csökkenteni a versenyképesség érdekében, sem megkurtítani a társadalombiztosítási juttatásokat, amelyek veszélyben vannak, hiszen közismert tény, hogy az európai országok mindegyikében folyamatosan öregszik a társadalom”. A kutatási főbiztos szerint a versenyképesség érdekében Európa nem szeretne engedményeket tenni a környezetvédelem területén sem, s gazdaságosan kell bánnia nyersanyagkincseivel is.

„Ennek folytán az Európai Unió termékei drágábbak, s hogy versenyképességünk javuljon, többet kell tudnunk, több tudást kell a termékeinkbe „bevinnünk”. Vagyis a tudománynak, a tudásnak, a tudásalapú társadalomnak nincs alternatívája. Egyetlen területen van döntési szabadságunk, mégpedig abban, hogy elhatározzuk, hogy mikor tesszük meg a szükséges lépéseket” mondta Janez Potochnik, akinek nagy örömére szolgál, hogy a hazájával szomszédos országban kerül sor erre a nagyszabású rendezvényre.

„A modern tudomány problémáit szeretnénk megvitatni, hiszen a gyors, szinte exponenciális fejlődése előtt értetlenül áll a társadalom többsége. Az emberek nagyon nagy része nem érti ennek a fejlődésnek a lényegét, éppen ezért nekünk, tudósoknak, a laikusok helyébe képzelve magunkat, kell elmagyaráznunk az embereknek az őket érdeklő kérdéseket” mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki egyben a World Science Forum (WSF) elnöke is.

Szavai szerint a világ minden tájáról érkeztek tudósok, politikusok, törvényalkotók és laikusok a tanácskozásra, s a WSF sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több mint 450 külföldi és 150 hazai vendég vesz részt a tanácskozáson. A világfórum mára kibővült, hiszen keretében rendezik meg a tudományos újságírók találkozóját, valamint a tudományos filmek seregszemléjét is.

A tudós társaság elnöke, mint érdekességet megemlítette az Izraeli- Palesztin Tudományos Szervezet (IPSO) ülését, amelyet immár másodszor rendeznek meg. 2003-ban épp a fórum keretében, Nobel-díjasok „bábáskodásával” alakult szervezet példája bizonyítja, hogy a tudomány politika felett áll, s nem ismer határokat. „Párbeszédet kell folytatni a tudomány termelőinek és a tudomány felhasználóinak, s ebben a dialógusban a tudás helyes alkalmazása érdekében a modern társadalom minden tagja érdekelt” vélekedett Gulyás Balázs, a World Science Forum szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója.

A tudós felelevenítette a WSF történetét, beszélt az első rendezvényről, amelyet a tudomány és a társadalom kérdéskörében rendeztek meg, s megemlítette, hogy a következő világtalálkozó témájára is több javaslat érkezett a szervezőbizottsághoz. Akad, aki a tudomány társadalmi megjelenítését proponálja megvitatni, s akad olyan javaslat, amely szerint a 2007-es találkozót tudományos „kiegyenlítődésnek”, vagyis a szegény országok tudományának a gazdag államok tudománya rovására történő támogatásnak kellene szentelni.

További hírek a tudomány világából!Alpakacsikó az ÁllatkertbenPályára állt a Venus ExpressTávirányításos kémbékák OroszországbólA nőknél nem emeli a vérnyomást a kávéIntelligens hálózatok: Megjelent a BEA SIP szerverének új verziójaÖsszeültek a magyar onkológusokKoleszteringyógyszerrel kezelhetőek a tanulási nehézségek?Japán bálnavadászat az Antarktisz térségébenCumival a hirtelen csecsemőhalál ellenMegkezdődött a Tudomány VilágfórumaEvolúciós titkok a delfinjátékok mögöttGravitációs űrtraktor az aszteroidák eltérítéséreMa kezdődik a Tudomány VilágfórumaNépművészeti diafilmek az interneten

hirado.hu/MTI

Comments are closed.