Forrás: MA

1929. november 9-én megszületett Budapesten Kertész Imre, hazánk első és egyetlen irodalmi Nobel-díjasa.

2005.11.09 06:33 irodalmiakademia.hu

Kerétsz Imrét 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Ezt követően újságírással és fizikai munkával tartotta el magát. Felsőfokú végzettsége nincs.

Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a nyolcvanas évek második fele, majd a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Állandó lakhelyét az új évezredben áthelyezte Berlinbe, és itt kutathatók kéziratai, levéltári anyagai is.

Első regénye már megjelenése évében is nagy visszhangot váltott ki, igazában azonban csak a nyolcvanas és kilencvenes években keletkeztek olyan kritikák, melyek a hazai irodalmi utómodernség kánonjába sorolják.

A regényeket és az önéletrajzi jellegű könyveket (Gályanapló, Valaki más) olvassák a miméziselv alapján készült önéletrajzi jellegű művekként, mások pedig, ezt cáfolva, nyelvileg megszerkesztett műalkotásokként. Kertész Imre írásainak fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: az „

Comments are closed.