Forrás: National Geographic

10 éve ölték meg Jichak Rabint

1995. november 4-én az autójához siető Jichak Rabin miniszterelnököt két lövés érte. Az életveszélyesen megsebesült 73 éves Rabint azonnal kórházba szállìtották, de életét már nem lehetett megmenteni. A 25 éves merénylőt, aki egy szélsőséges zsidó szervezet tagjaként már hónapok óta tervezgette a merényletet, a helyszìnen elfogták. Tettéért életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki rá.

Az 1960-as évek második felében kezdődött el Jichak Rabin politikai pályafutása, amikor az Egyesült Államokban nagyköveti megbìzatást kapott. Néhány évvel később már Izrael állam miniszterelnökévé is választották, amiről 1977-ben elsősorban felesége illegális dollárvagyona körül kirobbanó botrány miatt lemondani kényszerült. Leköszönése után viszont továbbra is a politika aktìv részese maradt.

Az 1992-ben másodjára is miniszterelnöki pozìciót betöltő Rabin, mint az izrael-palesztin megbékélés lelkes támogatója, rengeteget tett a béketárgyalások érdekében. Később ez okozta a vesztét, hiszen a szélsőségesen nacionalista zsidó csoportok számá4ra az egyik legfőbb ellenség lett. Az oslói békefolyamat sikeresen haladt előre, melyért 1994-ben Jasszer Arafattal, Simon Peresszel egyetemben Nobel-békedìjat kapott.

Sokan hevesen támadták Jichak Rabint, mert a nemzet árulóját, Izrael állam létének veszélyeztetőjét látták benne. Ezek közé tartozott Jigal Amir jogtanhallgató is, aki 1994 végén elhatározta a miniszterelnök elleni merényletet. A tervezgetés és az előkészület 10 hónapon keresztül zajlott.

Éppen 10 évvel ezelőtt, 1995. november 4-én a béketárgyalásokkal szimpatizálók demonstrációt szerveztek Tel Avivban, ahol maga Rabin is résztvett. A felvonulás után az autójához siető miniszterelnököt két lövés érte. Az életveszélyesen megsebesült 73 éves kormányfőt azonnal kórházba szállìtották, de életét már nem lehetett megmenteni. A 25 éves Amirt, aki egy szélsőséges zsidó szervezet tagja volt, a helyszìnen elfogták. Az 1996-ban véget ért bìrósági tárgyaláson a megbánás apró jelét sem mutató férfira életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki. Hiába fellebbezett az ìtélet ellen, kérelmét elutasìtották.

2004-ben a szigorú börtönfelügyelet alatt álló férfinak, az izraeli törvényekkel ellentétben, melyek elismerik a fogvatartottak frigyrelépési és gyermeknemzési jogát, még azt sem engedélyezték, hogy az orosz származású mennyasszonyával házasságot kössön. Ezirányú kérelmét a börtönvezetés egyértelműen megtagadta.

Kun Enikő

2005.november.

Comments are closed.