Forrás: HVG

Az emancipáció a 19. században Karády Viktor történész-szociológus szerint egy hallgatólagos asszimilációs szerződésre épült: a zsidóság a magyar politikai nemzet tagja lesz, csak vallásában különbözik a népesség többi részétől. Ehhez azonban modernizálni kellett a vallást is, hiszen az a keresztény vallásoktól eltérően egyfajta életmódot is jelent, rengeteg olyan előírással, amelyek nehezen feleltek meg a megszokott polgári élet kereteinek. Ágy jött létre Magyarországon a neológ irányzat, amelynek egyik legfontosabb ideológiai alapja, hogy a hazai zsidóság a magyar nemzet integráns része. „A magyar nemzet ünnepélyesen kijelentette, hogy Magyarország a zsidók hazája is” – mondta az emancipációs törvény elfogadása után Kohn Sámuel a Dohány utcai zsinagógában. Az asszimiláció jelentős részben sikeres volt, az 1910-es népszámláláson a zsidóság 77 százaléka már magyar anyanyelvűnek vallotta magát. A neológ iskolákban magyar nyelven folyt a tanítás, s egyre többen magyar névre cserélték a 18. század végén kötelezően felvett német nevüket.

Az 1941-es népszámláláson, a zsidótörvények meghozatala után a zsidóságot mint nemzetiséget is meg lehetett jelölni, ám a trianoni határokon belüli zsidóságnak mindössze 2,5 százaléka választotta ezt, a többiek magyarnak vallották magukat. Az asszimiláció erejét mutatja az is, hogy sokan Magyarországon maradtak a holokauszt után is, igaz, a nemzeti kérdésen átlépő kommunista ideológia sokaknak alkalmas volt arra, hogy ne foglalkozzanak hovatartozásuk kérdésével.

Már a 19. század végén feltűnt azonban Európában a cionizmus, amely azt hirdette, hogy az asszimiláció eleve kilátástalan, ezért a zsidóknak vissza kell térniük hazájukba, Izrael mai területére. A nemzeti alapon szerveződött cionizmus Magyarországon nem tudott megerősödni, annyira erős volt az asszimilációs vágy a neológ zsidóságban. Az első világháború, majd a forradalmak és az ellenforradalom korában azonban egyre többen már arra keresték a magyarázatot, miért nem sikerült az asszimiláció. Komlós Aladár irodalomtörténész arra a következtetésre jutott 1921-ben, hogy „mindig megmarad közted s keresztény felebarátod közt egy vékony fal, a gyanú, a félelem, az idegenség fala”.