Forrás: HVG

Bármennyire próbálja a Fidesz „polgári forradalomnak” beállítani 56-ot, résztvevőinek többsége nem többpártrendszerű parlamentáris jogállamot, szabadpiaci gazdaságot akart, inkább valami utópikus, harmadikutas közösségi szocializmust.

A szocializmus utáni Magyarország hascsikarás gyanánt vissza-visszatérő téveszméje, hogy az „56-os forradalmat a pártoknak együtt kell ünnepelni. Ha külön emlékeznek meg, az turáni átok, nemzeti széthúzás, a borzalmak netovábbja. Ugyanakkor – üres frázisokat és lózungokat nem számítva – nem hallottunk épkézláb indokot amellett, miért is ördögtől való ez. Nem éppen az természetes, hogy pluralista rendszerben az embereknek – így politikusoknak is — joguk van eltérő felfogással, gondolkodásmódban és eltérő helyszínen ünnepelni?

Idén sok mozzanat versengett az „Ünnep Mélypontja-díj” elnyeréséért. A pálmát a Hír Tv vitte el, melyben Szűrös Mátyás egykori KB-titkár és Chrudinák Alajos pártállami sztárriporter elevenítették fel „56-os emlékeiket. Már csak Horn Gyula hiányzott, elmagyarázhatta volna a davajgitár működését. Szóba jött a kormányfő feleségének nagyapja is. Ha valaki következetes demokrata, egyszerűen annyit mond, gusztustalan valakit rokonainak tettei miatt elítélni. De ha már ilyen nagy családfakutatók lettek, valaki megkérdezhetné a fiúkat: Stumpf István apósa, az október 23-i gumibotozásokat elrendelő belügyminiszter nem zavarja őket?

Komolyabbra fordítva a szót: a nemzeti egységnek torz felfogása – amire egyébként pontosan azok fütyülnek leginkább, akik sokdecibeles hangerővel papolnak róla — hogy szükség van egy kánonra „56-ról, általában a nevezetes dátumokról szerencsére megvalósíthatatlan. Ilyen nem volt a forradalom napjaiban sem és nem is lesz soha. Maguk a forradalmárok legalább annyifelé húztak – és gyakran annyira utálták egymást – mint napjaink belpolitikájának irányítói.

A hipokrita pátosz miatt arról meg ennél is kevesebb szó ejtetik, hogy aligha volt minden „56-os felkelő tiszteletreméltó. A nácizmus ellen küzdők se bizonyultak valamennyien becsületes embernek. Voltak köztük olyanok, akik csak azért harcoltak a fasizmus ellen, hogy a barna színű totalitárius önkényuralmat vörösre cserélhessék. Ehhez hasonlón nem lehet minden antikommunista felkelőből demokratikus hőst maszkírozni. Nem többségben, de akadtak soraiban olyanok, kik a bolsevizmust, mint „zsidó uralmat” gyűlölték.

Egyébként is sok minden van, aminek a forradalom eszméi közül lejárt a szavatossága. Nagy Imre köztulajdonra épülő szocializmusától Mindszenty hercegprímás állam és egyház viszonyáról hangoztatott középkori nézeteiig húzódik a sor. Bármennyire próbálja a Fidesz „polgári forradalomnak” beállítani 56-ot, résztvevőinek többsége nem többpártrendszerű parlamentáris jogállamot, szabadpiaci gazdaságot akart, inkább valami utópikus, harmadikutas közösségi szocializmust.

Az újjászerveződött többi párt nagy része is ilyen állásponton volt. A kommunista pártállam iránti rokonszenvvel aligha vádolható Kéthly Anna, a szociáldemokraták nagyasszonya is úgy nyilatkozott a forradalom napjaiban, hogy „vigyázzunk a gyárakra, a bányákra és a földekre, melyek a nép kezében kell, hogy maradjanak.” Ugyanő jelentette ki, hogy a „jövőbeli Magyarország szocialista jellegű lesz”. A Rákosi- és a Kádár-rendszert is azért utasította el, mert „képtelen az országot a szocializmus irányába vezetni”.

Még a forradalmárok nagy része által is idejétmúlt reakciósnak tekintett Mindszenty József is „osztály nélküli társadalomról”, „korlátozott magántulajdonról” beszélt csak. „56 szocialista forradalmának leverésével fennmaradt az a kártékony illúzió, hogy a szocializmus megreformálható, hogy létezik emberarcú, békésen, demokratikusan megvalósítható kommunizmus. Sajnos a szovjet beavatkozás nem hagyott időt a felkelőknek, hogy rádöbbenjenek erre a tévedésre. 56-nak ez 1az egyik legnagyobb tragédiája.