Forrás: HVGIrán szeretné elkerülni, hogy vitatott atomprogramja miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé citálják, és ezért a tárgyalások folytatását javasolta. Úgy tűnik, Ahmadinedzsád harcias neokonzervatív elnökkel szemben Khamenei vallási vezető pragmatikusabban szemléli a nukleáris játszmát.
„Készen állunk a feltételek nélküli tárgyalások folytatására, és reméljük, hogy párbeszéd útján elkerüljük az ENSZ Biztonsági Tanácsát” – hangoztatta a minap az iráni külügyminisztérium szóvivője, jelezve, hogy Teherán nem akarja tovább feszíteni a húrt a nukleáris programja körüli nemzetközi vitában. A bökkenő azonban egyelőre épp a feltételek nélküli tárgyalás, mivel az Iránnal már két éve egyezkedő Európai Unió (EU) ragaszkodik a nukleáris fűtőanyag előállításával kapcsolatos tevékenységek teljes leállításához. A tárgyalások augusztusban éppen amiatt szakadtak meg, hogy a huzavonára hivatkozva Irán felújította az uránátalakítást, a dúsítás előtti technológiai folyamatot.
Teherán hiába állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, és joga van saját fűtőanyag készítéséhez, az ENSZ atomfelügyelete, a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) igazgatótanácsa szeptemberben – az Egyesült Államok és az EU kezdeményezésére – az atomsorompó-egyezmény (NPT) megsértésével vádolta Iránt. Főként Oroszország és Kína ellenállása miatt akkor az ügyet nem utalták konkrét határidővel az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé, hanem csak annak lehetőségét fogalmazták meg, az IAEA novemberben azonban újratárgyalja a kérdést.
Irán valószínűleg azért gondolta meg magát, mert az IAEA 35 tagú igazgatótanácsának szeptemberi ülésén nem kapott akkora támogatást vélt szövetségeseitől, mint amekkorára számított. A testület 22:1 arányban szavazott ellene, 12-en tartózkodtak. Iránt meglepte, hogy például egyik fő kereskedelmi partnere, India is ellene voksolt. Míg a fejlődő országok tartózkodtak, az Irán melletti egyetlen szavazat Venezuela részéről érkezett. Ágy Teherán számára valós veszéllyé vált az idézés a BT elé, amely szankciókat foganatosíthat ellene az utazási korlátozásoktól egészen a teljes kereskedelmi embargóig.
Kérdés, Teherán elkerülheti-e a diplomáciai kudarcot valódi engedmény, azaz az uránátalakítás leállítása nélkül. Az EU a jelek szerint ebből azért nem akar engedni, mert attól fél, hogy a tárgyalások örve alatt Irán folytatja a kutatásokat, és még közelebb kerül a fűtőanyag-készítéshez. Egy magát megnevezni nem kívánó politikai elemző szerint az iszfaháni uránátalakító üzem is az utóbbi két év alkudozásai alatt készült el.
Ugyanakkor az iráni pakliban is vannak aduk. Mahmúd Ahmadinedzsád júniusban megválasztott ultrakonzervatív elnök az olajfegyver bevetésével fenyegetőzött, ha országát az ENSZ elé citálják. Irán napi 4 millió hordós termelésével a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) egyik legnagyobb szállítója, az iráni kőolaj kiesése érzékenyen érintené az amúgy is nyomás alatt álló piacokat. Csakhogy a kőolajeladások szüneteltetése kétélű fegyver, Irán exportbevételeinek 80 százaléka a fekete aranyból származik.
Valóságos atompóker folyik a jelek szerint a Nyugat és Irán között, és a kérdés az, ki bírja tovább idegekkel. A Nyugat nyertesnek érezheti magát az IAEA szeptemberi határozatával, amely végül is kimondta, Irán megsértette nukleáris kötelezettségeit. De Teherán is bizakodhat, hiszen megosztotta a nagyhatalmakat, továbbra is maga mellett tudhatta Oroszországot, amelynek győzködése amerikai részről – két hete például Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter látogatása révén – fáradhatatlanul folyik.
Közben a washingtoni védelmi minisztériumnak kutatásokat végző Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Intézetének két munkatársa arra a következtetésre jutott, hogy Irán eltökélt az atomfegyver kifejlesztésében, és az Egyesült Államok számára talán kevesebb költséggel járna az immár nukleáris hatalomnak számító Irán elrettentése, mint nukleáris programjának erőszakos felszámolása. A jelentés szerint a legtöbb Irán-szakértő egyetért azzal, hogy a muszlim köztársaság „virtuális atomhatalom” kíván lenni, ami azt jelenti: kísérleti robbantást nem végezne, de képes lenne nukleáris fegyver gyors összeszerelésére.
A feltételezés szerint Teherán aligha használná nukleáris erejét, hacsak nem fenyegetné súlyos veszély. Csakhogy Irán nehezen ismerheti fel, hogy meddig mehet el, mivel hiányzik a közvetlen kommunikáció Irán és az USA, illetve az iráni atomfegyvert létezésére nézve komoly fenyegetésnek tartó Izrael között. Márpedig a sikeres elrettentés – mutattak rá az amerikai kutatók – éppen a másik gondolkodásának megértésén és viselkedésének pontos kiszámíthatóságán alapul.
Egy Irán elleni megelőző amerikai vagy izraeli katonai csapás valószínűleg egyesítené az irániakat az új konzervatív kormány mögött. Pedig függetlenül attól, hogy az iráni közvélemény támogatja az atomprogramot, a követendő nukleáris taktikát illetően nem egységes a legutóbbi választásokon a reformerőket sorra legyőző konzervatív tábor. Ahmadinedzsád augusztusi beiktatása óta csak Irán hajthatatlanságát hangoztatja, de az államügyekben a végső szót kimondó Ali Khamenei legfőbb vallási vezető – elemzők szerint – aggódik, hogy a kemény retorika visszaüt.
Éppen ezért Khamenei az iráni politika szürke eminenciását, Akbar Hasemi Rafszandzsáni egykori elnököt kérte fel a nukleáris stratégia irányítására. Rafszandzsáni ugyan alulmaradt a júniusi elnökválasztáson, de ő vezeti a nem választott Alkotmányvédő Tanácsot, amely az ugyancsak nem választott Őrök Tanácsa és a parlament közötti vitás kérdésekben dönt. Khamenei október elején további jogosítványokkal ruházta fel az Alkotmányvédő Tanácsot, gyakorlatilag felügyeletet biztosítva a kormány valamennyi szerve felett.
Iránban azzal vádolták Ahmadinedzsádot, hogy az ENSZ Közgyűlésén szeptemberben elmondott kemény beszédével elidegenítette a szövetségeseket, miközben Rafszandzsáni a szlogenek helyett a diplomácia, a konfrontáció helyett a tárgyalás szükségességét hangoztatta. Az is az új elnök tapasztalatlanságának tudható, hogy míg külügyminisztere néhány hete elhalasztotta szaúdi útját, megint csak Rafszandzsáni volt az, aki személyesen igyekezett megnyugtatni Rijádot – nem is sikertelenül -, hogy Irán nem akar Irakból agresszív síita államot farigcsálni.
Úgy tűnik, hogy az egyébként a keményvonalas parlamenttel is bajlódó Ahmadinedzsád ultrakonzervativizmusával túllőtt a célon, és a sajátos iráni hatalmi rendszerben – reformista elődjéhez, Mohamed Khatamihoz hasonlóan – ő is arra a sorsra jutott, mint az 1979-es muszlim forradalom első kormányának feje, az inkább liberális Mehdi Bazargan, aki „él nélküli késnek” nevezte magát.
KERESZTES IMRE
