Forrás: HVGMegnyerte a vasárnapi lengyel államfőválasztást is – az alig egy hónapja megtartott parlamenti után – a nemzeti-radikális konzervatív Törvény és Igazságosság. Ágy most már a liberális konzervatív riválisával megalakítandó koalíciós kormányra összpontosíthat.
Megismétlődött a vasárnapi lengyel államfőválasztás második fordulójában az egy hónappal korábbi parlamenti választás forgatókönyve. A kampány során végig a liberális konzervatív Polgári Platform (PO) jelöltje, Donald Tusk vezette a közvélemény-kutatásokat, ám a hajrában riválisa, a nemzeti-radikális konzervatív Törvény és Igazságosság (PiS) jelöltje, Lech Kaczynski varsói főpolgármester elhúzott, majd több orrhosszal megnyerte a választást. A hivatalos végeredmény szerint az alacsony – 50,9 százalékos – részvétel mellett zajló választáson Kaczynski a szavazatok 54,04 százalékát szerezte meg, míg az első fordulót épphogy megnyert Tuskra ezúttal mindössze 45,96 százalék adta a voksát.
Ily módon a PO elnökeként Tusk alig egy hónapon belül másodízben kényszerült veresége beismerésére, ám a kettős kudarc ellenére egyelőre nem fontolgatja, hogy lemond posztjáról, és 48 évesen visszavonul a politikától. Az államfővé választott Kaczynski már ki is szemelt a számára egy fontos megbízatást: hétfőn – az ikertestvére, Jaroslaw által vezetett PiS nevében – felajánlotta neki az államfő után a második legfontosabb közjogi pozíciót, az újjáalakult szejmben a házelnöki posztot. Tusk azonban közölte, hogy nem kíván élni a lehetőséggel, mert mint azt már korábban bejelentette: pártjának van már a posztra kiszemeltje, persze azért sejtelmesen hozzátette, sok múlik még a koalíciós tárgyalásokon.
Bármily meglepő, miközben személyeskedéstől sem mentes, ádáz csatát vívott egymással a két jobboldali párt a parlamenti, majd utóbb az államfőválasztáson a hatalomért, koalíciós kormányzásra készülnek. Aligha van más választásuk, hiszen a szejmbe bejutott négy másik párt egyikük számára sem tekinthető szalonképes partnernek. Arról nem is szólva, hogy kettejüknek majdnem az alkotmány módosításához elegendő, kétharmados többsége van a 460 fős képviselőházban.
Nem lesz egyszerű azonban szakértők szerint a másodszor is vesztes pozícióba kényszerült PO-t rávenni arra, hogy a PiS-szel kormányzati együttműködésre lépjen. Különösen akkor nem, ha a Kaczynski államfőválasztáson aratott győzelmével megerősödött PiS az ebből adódó fölényét megpróbálja a koalíciós tárgyalásokon érvényesíteni. Úgy tűnik, a PO – amely a PiS-hez hasonlóan szintén a rendszerváltó Szolidaritás romjaiból, pontosabban annak liberális szárnyából alakult négy éve – a kérdésben korántsem egységes. Tusk egyik közeli tanácsadója, a korábban jegybankelnök Hanna Gronkiewicz-Waltz a Reuters brit hírügynökségnek adott vasárnapi nyilatkozatában megpendítette, hogy pártja kimaradna a koalícióból, ha nem látná biztosítottnak reformelképzeléseinek, a legfőbb vitatémának számító adócsökkentési terveinek a megvalósulását. Olyan hangokat is hallani, hogy a PO a koalíció oltárán már rég feláldozta a reformelképzelései sarokkövének számító, a szlovák mintán alapuló, a személyi jövedelemadóra, az áfára és vállalati nyereségadóra egységesen kiterjedő 15 százalékos egykulcsos adó bevezetését.
Az adóreform-koncepciók különbözőségén túl jóval többről van szó: egy sor gazdasági, társadalmi és külpolitikai kérdésben a két párt – mint ahogy államfőjelöltjeik is – teljesen más platformon áll, és ez a vasárnapi államfőválasztáson is megmutatkozott. Ugyanazzal a populista retorikával nyerte ugyanis most meg Kaczynski az államfőválasztást, mint az ikertestvérével közösen négy éve elindított PiS a szeptemberi parlamenti választást. Kampányában a varsói polgármester a riválisa gazdasági és társadalmi kérdésekben megmutatkozó liberalizmusát állította szembe az általa képviselt, „a szegények, az elhagyatottak, a rendszerváltás veszteseinek” felkarolását célzó, gondoskodó állam koncepciójával.
Sokkal lényegesebb – bár a választókat kevésbé érdekli, annál inkább a külföldi befektetőket -, hogy közölte: a jegybankelnöki posztra nem kívánja újból jelölni a mandátumának másfél év múlva történő lejártakor a hazai és nemzetközi téren igen nagy tekintélynek örvendő Leszek Balcerowiczot, akit pedig Tusk – akárcsak a PO – támogat. A jegybankelnök kinevezése államfői hatáskör, amit a képviselők formálisan jóváhagynak. Az euró bevezetését is kampánytémává tette azzal, hogy biztosította a lengyeleket, mielőtt a nemzeti valuta feladásáról döntene a kormány, kikéri a véleményüket, referendumot ír ki a témában, hiszen a pénzcsere a nemzeti szuverenitás részbeni feladását jelenti. Ezzel szemben Tusk az euró minél hamarabbi bevezetését szorgalmazza.
„Szolidaritás a liberalizmus helyett” – hangoztatta kampányában a varsói polgármester, aki erőskezű államfőként hirdette magát az óriásplakátokon. Megválasztásával a kommunizmus végét jelentő „Negyedik Köztársaság” eljövetelét ígérte, amelyben megszűnik a korrupció, sőt az igazságszolgáltatás és a rendőrség szerepének a megerősítésével visszaszorul a bűnözés. Miközben a katolikus értékek fontosságát hangoztatta, az 1997-ben eltörölt halálbüntetés visszaállítását ígérte, amit tavaly a PiS egyszer már javaslatként előterjesztett a szejmben, ám az végül – igaz, mindössze néhány szavazat híján – megbukott. Külpolitikai kérdésekben is a lengyelek többségének tetsző álláspontot hangoztatott azzal, hogy gyanakvással tekint a két nagy szomszédra, Németországra és Oroszországra. Ezzel szemben Tusk a Berlinnel történő kapcsolatok javítását jelölte meg államfővé választása esetén legfőbb külpolitikai céljaként.
A kampány ezen a ponton csúnya személyeskedésbe fordult: a Kaczynski-stáb főnöke az első forduló után bedobta, hogy a Gdanskban született, kasub származású, beszélni is előbb németül megtanult Tusk nagyapja a Wermacht önkéntese volt. A lengyelek előbb a vádakat tagadó Tusk mellé álltak, népszerűsége megugrott Kaczynskival szemben, ami azonban alábbhagyott azok után, hogy egy televíziós csatorna előállt az önkéntességet bizonyító iratokkal. Hiába próbálkozott Tusk visszavágni azzal, hogy Kaczynski államfőségével a liberalizmus helyett a szocializmus időszaka jön el, úgy tűnik, retorikája nem hozott a számára elegendő szavazatot. Az államfőválasztás eredményének ismeretében persze már kissé módosított Kaczynski külpolitikai hitvallásán, mondván, baráti kapcsolatokra törekszik Berlinnel és Moszkvával, és szinte felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy látogasson el Varsóba, amit az utóbbi tíz évben Aleksander Kwasniewski regnálása alatt csak egyszer, 2002-ben tett meg.
Kaczynski végső győzelméhez nagyban hozzájárult, hogy a szélsőséges, populista pártok – köztük a magát a baloldalhoz soroló Andzrej Lepper vezette Önvédelem és az ultraklerikális, antiszemita Lengyel Családok Ligája – a varsói polgármester támogatására szólították fel híveiket a második fordulóban. Hasonló mozgósításra a főként a fiatalok, a középosztály és az értelmiség által támogatott Tusk nem volt képes: pedig a legendás Szolidaritás-vezér, exállamfő Lech Walesa és a tőle politikailag igen távol álló Kwasniewski is a PO elnökének megválasztását támogatták.
A kormányfői megbízatásra a múlt héten Kwasniewski által felkért Kazimierz Marcinkiewicznek azonban nem lesz egyszerű dolga, hiszen mindkét párt még mindig úgy támadja egymást, mintha tartana a kampány. Jan Rokita, a PO eredeti kormányfőjelöltje közölte, Kaczynski győzelme nem segítette elő a koalíció létrejöttét, válaszul Marcinkiewicz megpendítette, pártja nem kívánja a biztonsági posztokat átadni. Pedig Rokita a belügyi tárcára pályázik, ám a kiszivárgott hírek szerint a kormánylistát már összeállított Marcinkiewicz a külügyminiszteri posztot szánja neki. A kibontakozóban lévő válság elsimítására keddi lapzártánk idején ül össze a két pártelnök, Tusk és Jaroslaw Kaczynski, valamint Marcinkiewicz és Rokita. Megfigyelők szerint azonban nincs többről szó, mint a szokásos pozícióharcról. A lengyelek is érzik, a következő négy év nem lesz fáklyásmenet, utalva a nehézségekre a két párt rövidítése alapján POPIS-nak – lengyelül mutatványt jelent – nevezték el a koalíciót.
TÁLAS ANDREA
