Forrás: HVGA Hariri-merénylet ENSZ-vizsgálatával függhet össze, hogy a múlt héten öngyilkosságot követett el Gazi Kanaan szír belügyminiszter. Kanaan húsz évig a szíriai titkosszolgálat libanoni feje és a damaszkuszi rezsim egyik oszlopa volt, akit Basar Aszad elnök lehetséges utódjaként is emlegettek.
Pisztolyt dugott a szájába, majd meghúzta a ravaszt, ami végzetesnek bizonyult – szól a hivatalos verzió Gazi Kanaan szír belügyminiszter múlt szerdai öngyilkosságáról. Nem először fordul elő, hogy egy magas rangú szíriai tisztviselő öngyilkosság révén távozik a hatalom legfelső berkeiből. Öt évvel ezelőtt a kormányfői székből korrupció vádjával menesztett Mahmúd al-Zubi vetett véget saját életének, akit akkor már házi őrizetben tartottak, és a letartóztatására készültek.
Jóval rejtélyesebb azonban Kanaan halála. Számos spekulációt indított el, hiszen három hete hallgatta ki őt a Rafik Hariri volt libanoni kormányfő elleni februári merénylet ügyében vizsgálódó ENSZ-bizottság, amely ráadásul a héten készül közzétenni első részjelentését. Az összeesküvés-elméletek gyártását az is táplálta, hogy talán még ki sem hűlt a holttest, amikor a CNN amerikai hírtelevízió leadta a Basar Aszad elnökkel korábban felvett interjút. Ebben Aszad egyrészt azt állította, Szíriának nincs köze a Hariri-gyilkossághoz, másrészt „árulásnak” nevezte, ha tudta nélkül szír tisztviselők részt vettek volna a bejrúti bombamerényletben, ami – tette hozzá – nem maradna büntetlenül.
Kanaan 1982-től – Izrael libanoni bevonulásától – egészen 2002-ig a szír katonai hírszerzés libanoni feje volt, Damaszkusz Libanon-politikájának végrehajtója, mondhatni, az ország „alkirálya”. Ezért az öngyilkosságban nem kételkedők szerint fájdalmasan érintette őt a szír befolyás libanoni összeomlása, az is, hogy libanoni ellenségei még az ENSZ-vizsgálat lezárása előtt pálcát törtek felette. Hariri meggyilkolását tömegtüntetések követték Libanonban, ami – a nemzetközi nyomással együtt – arra kényszerítette Szíriát, hogy áprilisban 29 évi jelenlét után kivonja hadseregét, majd az azt követő választások után Damaszkusz-ellenes kormány alakult.
Sokan kételkednek Szíriában is abban, hogy a 63 éves belügyminiszter valóban önkezével vetett volna véget életének. Mohamed Habas, a damaszkuszi parlament képviselője egy nappal korábban találkozott vele, és mint mondta, „normálisnak tűnt”. A Szíriában betiltott Muszlim Testvériség vezetője és a libanoni katonai hírszerzés volt vezetője hasonlóan nyilatkozott, miszerint az olyan emberek, mint Kanaan, nem követnek el öngyilkosságot. A Hariri család tulajdonában lévő al-Musztakbal libanoni napilap ugyancsak kételyeinek adott hangot, „Lemészárolták Kanaant, vagy öngyilkosságot követett el?” címmel jelenve meg.
Kanaan pályafutása mindkét magyarázatra adhat alapot. Húszévi libanoni regnálása alatt élet-halál ura volt, mesterien használta ki egymás ellen a különféle libanoni és palesztin fegyveres frakciókat, tákolt össze keresztény-muszlim szövetségeket Damaszkusz érdekeinek megfelelően, hogy Libanon ne kerüljön amerikai-izraeli befolyás alá. Ha a politikai meggyőzés nem hatott, akkor gondolkodás nélkül katonai erőt vagy titkosszolgálati eszközöket vetette be. Kanaan hiúsította meg az Egyesült Államok által összehozott 1983-as libanoni-izraeli megállapodást, hogy aztán egy Szíria-barát muszlim milícia elfoglalja Nyugat-Bejrútot, amit az amerikaiak vezette nemzetközi erők 1984-es távozása követett.
A Bekaa-völgyben lévő Andzsar örmény faluban felállított főhadiszállásából vagy a nyugat-bejrúti irodájából irányítva a libanoni ügyeket, sikerült megszilárdítania Szíria hatalmát azzal, hogy 1985-ben megosztotta a Damaszkusz-ellenes libanoni erőket. A maga oldalára állította Szamir Gaga keresztény hadurat, amikor szír erők 1990-ben lerohanták Kelet-Bejrútot, hogy megdöntsék a libanoni felekezetek kibékítésén fáradozó Michel Aún szírellenes keresztény kormányfő hatalmát. Washington végül hallgatólagosan jóváhagyta a Libanon feletti szír gyámkodást, mert Damaszkusz csatlakozott az Irak elleni, Kuvait felszabadítására alakult, amerikaiak vezette nemzetközi haderőhöz. Mindez elvezetett a Szaúd-Arábia által kidolgozott táifi békemegállapodáshoz, amely véget vetett az 1975-ben kezdődött libanoni polgárháborúnak, de szentesítette a libanoni szír katonai jelenlétet.
Mentora, a néhai Hafez Aszad 2000-ben bekövetkezett halála után is felfelé ívelt Kanaan pályafutása. Libanonból 2002-ben hazatérve a szíriai titkosszolgálat egyik vezetőjévé nevezték ki, tavaly pedig belügyminiszter lett. A politikus azon kevesek egyike volt a régi gárdából, akik mostanáig megőrizték pozíciójukat. Mint az Aszad család, ő is a szunnita többségű országot irányító alavita kisebbséghez tartozott. Az Észak-Szíriában lévő szülőfaluja, Bamra – ahol örök nyugalomra helyezték – alig négy kilométerre fekszik az Aszad família szűkebb hazájától, Kordaha településtől.
Bármi is történt Kanaannal, elemzők szerint könnyen lehet, hogy Damaszkusz bűnbakként fogja használni a Hariri-ügyben. A német Detlev Mehlis vezette ENSZ-bizottság eddig négy Szíria-barát libanoni tábornokot vetetett őrizetbe, és egyes források szerint az október 21-én várható részjelentés szír tisztviselőket is meg fog nevezni. Ha nem maga Kanaan volt az értelmi szerző, akkor is felelősség terheli, hiszen nyilvánvalóan tudnia kellett a készülő merényletről – amennyiben valóban Szíria keze van a gyilkosságban. Kanaan halála lehetőséget ad Aszadnak, hogy elhárítsa a felelősséget magáról és legszűkebb köréről, így például Aszef Saukatról, sógoráról, aki a katonai hírszerzés vezetője, és testvéréről, Maher Aszadról, aki az elnöki gárda élén áll.
Damaszkusz valószínűleg azonban csak átmenetileg lesz képes elhárítani a rezsim megreformálására irányuló nemzetközi nyomást. Aszad elvesztette természetes szövetségeseit, a szaúdiakat, az egyiptomiakat és a franciákat – mutatott rá Volker Perthes német Szíria-szakértő. Lényegében egyedül maradt Washingtonnal szemben, amely az iraki gerillák támogatásával, a szélsőséges palesztin frakciók segítésével, valamint a libanoni demokrácia meggátolásával vádolja Damaszkuszt. Bár Washington nem ragaszkodik a damaszkuszi rezsimváltáshoz, de amit követel, az nem pusztán a régi gárda néhány elemének menesztése, hanem a szíriai baathista rezsim alapját, az arab nacionalizmust érintő említett kérdésekben való engedékenység.
Kanaan esetében ráadásul az sem egészen világos, hogy pusztán a régi gárda képviselője, vagy esetleg a jövő embere volt-e az amerikaiak szemében. Az idén az amerikai pénzügyminisztérium befagyasztotta Kanaan számláit, hogy „pénzügyileg is elszigetelje a térség destabilizálására irányuló szír erőfeszítések szereplőit”. Csakhogy Joshua Landis, jelenleg Damaszkuszban kutató amerikai szakértő szerint Kanaant Washingtonban inkább Amerika-barátnak tartották, mint Aszadot, és akár utódként is szóba jöhetett. Állítólag az ifjabb Aszad – apjával ellentétben – nem kedvelte annyira Kanaant, aki ellenezte Emile Lahúd libanoni elnök hivatali idejének három évvel történő, Damaszkusz által kezdeményezett tavalyi meghosszabbítását, ami az izzó libanoni események szikrája volt. Kanaan a londoni The Times hírmagyarázata szerint világosan látta, hogy a Lahúd-ügy problémákat fog okozni, amikor Szíriának amúgy is elég baja van az Egyesült Államokkal. Ha így van, akkor Kanaan nem annyira a libanoni életművén kesergett, mint inkább pragmatista reálpolitikusként tekintett a jövőbe, akinek eltűnésével Aszad két legyet ütött egy csapásra: rákenheti a Hariri-gyilkosságot, és megszabadult egy potenciális riválisától.
