Az argentin üdülőközpontban, San Luisban befejeződött a FIDE sakkvilágbajnoksága. A pénteki utolsó fordulóban Veszelin Topalov már világbajnokként ült sakkasztalhoz Polgár Judit ellen, és a bolgár nagymester inkább gondolt a ráváró ünneplésre, mint a partira, gyors remi született. Peter Szvidler is könnyen remizett Viswanathan Ananddal, az indiai exvilágbajnok lett a második, a következő világbajnoki ciklusban csak a középdöntőtől kell ismét harcba szállnia. Lékó Péter egységes jó partiban győzte le az immár exvilágbajnok üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot. Michael Adams nem tudta előnyösebb állását nyerésig fokozni a parti eredményétől függetlenül már negyedik, így ismét világbajnok-jelölt Alekszandr Morozevics ellen. A sakkvilág új királyát ünnepli. Topalov az első félidőben nyerősorozatával, a második körben taktikus játékával aratott elismerést.
Összefoglaló
Közel három hétig figyeltük a San Luisból érkező híreket, az internetes élő közvetítés segítségével a sakkrajongók öt kontinensen követhették a játszmákat, elemezhettek, vitatkozhattak, drukkolhattak. A Nemzetközi Sakkszövetség vezérkara ezúttal jót húzott, a sakkvilág nyolc szuperklasszisának kétfordulós világbajnoksága nagy siker volt. Megalkuvás nélküli küzdelmek, érdekes megnyitáselméleti párbajok, remek támadások, tanulságos végjátékok, drámai fordulatok is jellemezték a viadalt, és az új világbajnok, a bolgár Veszelin Topalov sikere teljesen megérdemelt.
Topalov bámulatos rajtja bénítóan hatott a riválisok játékára. Nagyot hibázott az első számú esélyesnek tartott Viswanathan Anand, a harmadik forduló után mindössze fél pontja volt Garri Kaszparov által is esélyesnek tartott Lékó Péternek. A bolgár klasszis ötös nyerősorozattal kétpontos előnyre tett szert, s a második félidőben hetes remisorozat is a világbajnoki címét jelentette. Megőrizte veretlenségét, az első játéknapon volt csak nagy bajban, igaz Lékó elleni megmenekülése az egész verseny menetére rányomta bélyegét.
A világbajnokság esélyeinek latolgatása közepette senkinek nem jutott eszébe, hogy nagymesterünk nem lesz az első négyben sem, ami a következő világbajnoki ciklusra már világbajnok-jelöltséget biztosított volna számára. Kiismerhető megnyitási repertoárja ezúttal kevés gondot okozott ellenfeleinek, ellenben Péter rendszeresen időzavarba került, s a váratlan botlások rendkívül görcsössé tették játékát. Az utolsó fordulóban már felszabadultan sakkozott, meg is lett az eredménye, az immár exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanovot jól elpáholta. Négyet nem lehet veszteni egy ilyen tornán.
Polgár Judit elutazásakor adott interjújában az első három hely egyikének megszerzését tűzte ki célul. A verseny közben azonban rá kellett jönnie, hogy nem számított erre a gyilkos tempóra. Fölöslegesen kockáztatott, nem volt türelme kivárni az igazi esélyt. Kaszimdzsanov ellen aratta egyetlen győzelmét, variban verte az üzbég nagymestert, hat vereséget szenvedett. A San Luis-i viadal nagyon sok tanulsággal szolgált, ezeket gyorsan fel kell dolgozni, és készülni a májusi, torinói sakkolimpiára.
Alighanem csalódott Viswanathan Anand is. Az indiai exvilágbajnok korán megbotlott, Kaszimdzsanov elleni „harakirije”, a 20…Hc4?? lépés tálcán kínálta Topalovnak a nagy lehetőséget. A második félidőben azonban a rutinos nagymester összeszedte magát, és elcsípte a második helyet. Peter Szvidler nagyon taktikusan versenyzett, kerülte a látványos kalandokat, Topalov elleni vesztése sorsdöntő volt. Alekszandr Morozevics felkészültségéről Kaszparov lesújtó kritikát fogalmazott meg, de az orosz nagymester mindig képes váratlan bravúrokra. Anand elleni partija az egyik legjobb volt a tornán, rossz kezdés után az égiek is oltalmába vették, hihetetlenül nagy mázlija volt egyes játszmákban…
A sakkhoz értők aligha értették Kaszimdzsanov optimizmusát, hogy címvédésben reménykedett. Inkább úgy értékelik, hogy az üzbég nagymester várakozáson felül szerepelt. Michael Adams egyedül maradt nyeretlen, hiányzott az átütő erő a játékából. A világbajnokságon az 56 játszmából 24 fejeződött be döntéssel, a hajrában csökkent az eldőlt partik száma. Folytatódik a tendencia, 50 partiban 1.e4-gyel nyitottak a nagymesterek, 15 világos nyerés és 28 döntetlen mellett hétszer győzött a sötét bábukat vezető nagymester.
Az utolsó forduló eredményei:
Topalov (bolgár, 2788) – Polgár Judit (2735) döntetlen (Vezérindiai védelem, 18)
Szvidler (orosz, 2738) – Anand (indiai, 2788) döntetlen (Orosz huszárjáték, 19)
Morozevics (orosz, 2707) – Adams (angol, 2719) döntetlen (Spanyol megnyitás, 54)
Lékó Péter (2763) – Kaszimdzsanov (üzbég, 2670) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 48)
A világbajnokság végeredménye:
világbajnok: Veszelin Topalov (bolgár) 10 pont
2. Viswanathan Anand (indiai) 8,5
3. Peter Szvidler (orosz) 8,5
4. Alekszandr Morozevics 7
5. Lékó Péter (magyar) 6,5
6. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) 5,5
7. Michael Adams (angol) 5,5
8. Polgár Judit (magyar) 4,5
A verseny táblázata:
1. Lékó Péter 2763 = 0 1
= 1
= 0 0
=
= 0
= 1
=
2. Morozevics 2707 = 0 = 1
= = 0 1 0 =
=
= 1
=
3. Szvidler 2738 1 1 1 = = = 0 =
1
=
=
=
= =
4. Polgár Judit 2735 0 = 0 0 = 1 0
=
=
= 0 = 0
=
5. Anand 2788 = 0 = 1 1 0 = 1 =
= 1 = 1 =
6. Adams 2719 0
= = = 0 = 0
=
=
=
= =
=
=
7. Kaszimdzsanov 2670
=
= = 0 1 = 0 0
0
= 1 0 =
=
8. Topalov 2788 1 1 1 1 =
1 1
=
= =
=
=
= =
Az Élő-pontszámok változása:
Topalov + 18,8, Anand + 3,8, Szvidler + 15, Morozevics + 7, Lékó Péter – 10,6, Kaszimdzsanov + 0,4, Adams – 10,8, Polgár Judit – 23,6 pont.
A performance-teljesítmények:
Topalov 2890, Anand 2807, Szvidler 2814, Morozevics 2743, Lékó Péter 2711, Kaszimdzsanov 2672, Adams 2666, Polgár Judit 2610 pont.
A nagymesterekre most pihenő vár, a Wijk aan Zee-i hagyományos szuperversenyen találkoznak ismét. A Corus 2006 torna meghívott résztvevői az október 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében: Viswanathan Anand (indiai, 2788, 2), Veszelin Topalov (bolgár, 2782, 3), Lékó Péter (2751, 4), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2748, 5), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2739, 7), Etienne Bacrot (francia, 2725, 9), Levon Aronyian (örmény, 2724, 10), Michael Adams (angol, 2718, 12), Borisz Gelfand (izraeli, 2717, 13), Szergej Tivjakov (holland, 2700, 20), Ivan Szokolov (holland, 2696, 21), Gata Kamszky (amerikai, 2690, 23), Szergej Krajakin (ukrán, 2658, 44), Loek Van Wely (holland, 2648, 55)
Partik, elemzések
Topalov,V (2788) – Polgár,J (2735)
Vezérindiai védelem [E15]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.Fc3 d5 9.Hbd2 Hbd7 10.0-0 0-0 11.Be1 Fb7 12.e4 dxe4 13.He5 c5 14.Hxe4 Hxe4 15.Fxe4 Fxe4 16.Bxe4 Hxe5 17.dxe5 Vxd1+ 18.Bxd1 Bfd8 és döntetlen
Szvidler,P (2738) – Anand,V (2788)
Orosz huszárjáték [C42]
1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 He5 10.Kb1 Be8
Az indiai exvilágbajnok mindkét színnel jól ismeri a legapróbb finomságokat is. Az idei monacói Amber tornán 10…a6 11.Fe2 Fe6 12.Hd4 Hc4 13.Vd3 Hxe3 14.Hxe6 fxe6 15.Vxe3 e5 16.Fd3 c6 17.h4 Bf6 18.g3 d5 19.Vxe5 Bxf2 20.Bhf1 Bf6 21.Vh5 g6 22.Ve2 Vd6 23.h5 következett világos támadásával Anand és Kramnyik partijában.
11.Hd4 a6 12.f4 Hg4 13.Fd3 d5 14.Bhe1 Fh4
A világos mezőket gyengíti meg a manőver.
15.g3 Hxe3 16.Bxe3 Bxe3 17.Vxe3 Ff6 18.Hf3 Ve7 19.Vxe7 és döntetlen. Szvidler csak győzelemmel végezhetett volna a második helyen. A vezércsere elkerülésére azonban nem vállalkozott…
Lékó,P (2763) – Kaszimdzsanov,B (2670)
Szicíliai védelem [B42]
1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.Ve2 Hc6 8.Fe3 d6 9.f4 Vc7 10.0-0 Hf6 11.Fxa7 Bxa7 12.Hc3 b5?! 13.a4!
Sötét vezérszárnyi akciója gyorsan zátonyra fut, és a játék a királyszárnyra tevődik át, ott viszont világos az úr.
13…b4 14.Hd1 a5 15.He3 0-0 16.Kh1 Fb7 17.Hg4!
A védőtiszt lecserélése jó terv. Világos támadása nagy erővel bontakozik ki.
17…Hxg4 18.Vxg4 Baa8 19.Bae1 Ve7 20.Be3 g6 21.Vg3 Bfe8 22.Fb5 Bac8?!
23.c3!
Lékó Péter a világbajnokságon oly sok megpróbáltatást élt át, a záró fordulóban remekül játszik, mindkét oldalon foglalkoztatja az üzbég exvilágbajnokot.
23…Bed8 24.f5 bxc3 25.bxc3 Ba8 26.f6!
Állandó mattfenyegetést jelent az f6-ra előremerészkedett gyalog.
26…Vf8 27.Vf4 h6 28.Bh3 g5
Nincs jobb. 28…Kh7-re 29.Vg5! He5 30.Bf4 h5 31.Bfh4 gyorsan végez a sötéttel.
29.Ve3 He5 30.Bh5! Hg6 31.Vh3 Fxe4
A sötét királyállás gyengesége miatt 31…Kh7-re 32.Hd2 Hf4 33.Bxf4 gxf4 34.Bg5!, illetve 31…Hf4?-re 32.Bxf4 gxf4 33.Bxh6 fejezné be a játszmát.
32.Hd2 Fc2 33.Bxh6 Bac8 34.Bh5 Bc5 35.Bc1 g4 36.Vxg4 Ff5?
Az egyetlen esélyt 36…Bxc3! nyújtotta volna.
37.Vg3 d5 38.Hb3 Bcc8 39.Hd4 Fe4 40.Hc6
Számításba jött 40.Vg5-tel direkt mattra játszani 41.Bh3 és 42.Vh5-tel, de elég egy nyerés is.
40…Bxc6 41.Fxc6 Vd6 42.Vg5 Vf4
A futó a matt miatt nem üthető, 42…Vxc6-ra 43.Bh8+ ráterelés dönt.
43.Vxf4 Hxf4 44.Bg5+ Kh7 45.Fb5 Kh6 46.h4 Hxg2?! 47.Bxg2 Bg8 48.Bcc2 és sötét feladta
Morozevics,A (2707) – Adams,M (2709)
Spanyol megnyitás [C77]
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.d3 d6 6.c3 g6 7.0-0 Fg7 8.Be1 0-0 9.Fg5 b5
Sötéttel nem szoktak sietni ezzel a gyengítéssel.
10.Fc2 Fb7 11.Hbd2 Hb8
Adams a spanyol megnyitás különböző változatait nagyon jól kezeli, a manőver figyelmet érdemel, a vezérszárnyat fenyegető világos akciót leszereli.
12.a4 Hbd7 13.b4 c5 14.Hb3 Vc7 15.Ha5 Fc8 16.axb5 axb5 17.Fb3 Hb6 18.h3 c4! 19.dxc4 bxc4 20.Fc2 Fe6 21.Hd2 Hfd7
Adams feltámadt az utolsó partira, sötét megoldotta a vezérszárny problémáit és jöhet az f7-f5-ös királyszárnyi akció.
22.Hb1 Ff6 23.Fe3 d5! 24.Ha3 Bac8 25.Vf3 Fg7 26.Bad1 f5! 27.Hb5?!
Mindig óvakodni kell ilyen lépésektől, védtelen tiszt taktikai motívumokat engedélyezhet.
27…Vb8 28.exf5 Fxf5 29.Fxf5 Bxf5 30.Ve2
30…d4!
A klasszikus centrumáttörés szép példája. Felszabadítja a d5 mezőt a huszár számára, hiszen a világos vezér e2-ön és a bástya huszártávolságra van, a b5 huszárnak pedig nincs támaszpontja.
31.cxd4 Hd5 32.Hxc4
Nincs jobb.
32…Vxb5 33.Hd6 Vxe2 34.Bxe2 Hc3 35.Hxc8 Bf8?!
Adams tisztet nyer, de világos a kevés anyag miatt döntetlenesélyekhez jut. [35…Hxe2+ 36.Kf1 Hc3 37.He7+ Kf7 38.Hxf5 Hxd1 39.Hxg7 Hxe3+ 40.fxe3 e4! Változatban sötét nyerne, de 37.Bd3! remiesélyeket adott volna.
36.dxe5 Hxd1 37.He7+ Kf7 38.Hc6 Hxe5 39.Hxe5+ Fxe5 40.Fc5 Be8 41.Kf1 Hb2 42.f4!
Jobb mint 42.Bxe5 Bxe5 43.Fd4 Hc4 44.Fxe5 Hxe5 változat.
42…Fc3 43.Bxe8 Kxe8 44.Ke2 Kd7 45.Ke3 Ha4 46.Ke4 Hxc5+ 47.bxc5 Kc6 48.h4
A rossz sarokmező miatt 48.g4 Kxc5 49.g5 és f5 pontosabb volt.
48…Kxc5
Morozevicsnek még pár pontos védőlépést kellett volna tennie 48…Fe1! után. 49.h5 gxh5 50.g3 Kxc5 51.Kf5 Kd4 52.Kg5 Fxg3 53.f5 h4 54.Kg4 Ke3 55.f6 Kf2 56.f7 Fd6 57.Kxh4 Kg2 58.Kg4 is remi.
49.f5 Kd6 50.fxg6 hxg6 51.h5 gxh5 52.g4! hxg4 53.Kf4 g3 54.Kxg3 és döntetlen
Verőci Zsuzsa
[origo]

