Október 17-én lenne 90 éves Arthur Miller Pulitzer-díjas amerikai drámaíró, Az ügynök halála és a Pillantás a hídról című darabok szerzője.
1915-ben született New Yorkban, osztrák származású apja egy kisebb nőiruha-gyár tulajdonosa volt, meglehetősen csekély műveltséggel. Édesanyja, rendkívül érzékeny és intelligens nő lévén, szenvedett férje műveletlenségétől, és állítólag azért fizetett egy egyetemista lánynak, hogy vele az irodalomról, művészetekről beszélgessen. Az ifjabb Miller iskolai tanulmányainak kezdetén úgy tűnt, ő is apja nyomába lép: a brooklyni James Madison középiskola diákjaként elsősorban a sportra koncentrált, a tudományok, az irodalom és a művészetek hidegen hagyták, sőt a rossz nyelvek szerint később az egyetemre azért nem vették fel, mert nem tudott helyesen írni.
Az 1929-es gazdasági válság idején apja vállalkozása csődbe jutott, a család elszegényedett – az ebből fakadó reménytelenség, létbizonytalanság döntően befolyásolta életszemléletének alakulását. A középiskola után Miller úgy döntött, drámaíró lesz, ám tanulmányi eredményei és a család rossz anyagi helyzete nem tették lehetővé, hogy egyetemre menjen.
Két évig egy autóalkatrész-raktárban dolgozott, közben különórákra járt, és 1934-ben végül sikerült bejutnia a michigani egyetemre, ahol történelmet és közgazdaságtant tanult. Az egyetemen született meg első drámája, Még mindig nő a fű címmel, amelyről a kritika mint „sokat ígérő pályakezdésről” írt. 1938-ban, az egyetem elvégzése után visszatért New York-ba, ahol többek között a CBS (Columbia Broadcasting System) számára írt forgatókönyveket. 1940-ben feleségül vette egykori egyetemi csoporttársát, Mary Slatteryt, akitől két gyermeke született.
A második világháború idején fizikai alkalmatlansága miatt nem hívták be katonának, a brooklyni hajójavító telepen dolgozott, és anyagot gyűjtött a Helyzet normális című riportregényéhez. A Brodway-n 1944-ben mutatkozott be Az ember, akinek mindenben szerencséje volt című drámájával, de a darab csúfosan megbukott. Miller anyagilag is nehéz helyzetbe került, ezért a világháború után megjelentette riportregényét, majd a Gyújtópont című regényt, amely az antiszemitizmus problémáját járta körül. 1947-ben ismét a Brodway-n próbált szerencsét Édes fiaim című drámájával, és a siker ezúttal nem maradt el. A darab 328 előadást ért meg, és még abban az évben megjelent könyv alakban is.
Családjuk pénzügyei is rendeződtek, olyannyira, hogy farmot vásároltak Connecticutban, ahol Miller következő darabján dolgozhatott. Az ügynök halála 1949-ben készült el, és még abban az évben színpadra állították. A Pulitzer-díjas darab, amely azóta is a világ számos pontján szerepel a színházak műsorán, Millert a kor egyik legkiemelkedőbb drámaírójává avatta. A soha el nem érhető siker álomvilágában élő, gyermekeiért önmagát feláldozó Willy Loman alakja pedig azóta nagy színészek jutalomjátéka. Olyan művészek játszották el a házaló kisember alakját, mint Fredric March, Rod Steiger és Dustin Hoffman, a magyarok közül Tímár József legendás alakítása mellett emlékezetes marad Tordy Géza ügynöke, legutóbb pedig Bodrogi Gyula alakítása.
Az ötvenes évek elején Miller számos baloldali ügyet támogatott, így McCarthy szenátor kommunistavadász bizottságának egyik céltáblája lett. Az ezzel kapcsolatos események árnyékában született a Salemi boszorkányok című drámája, amelyhez az 1692-ben Salemben lezajlott boszorkányperek szolgáltatták a történelmi hátteret. A mű – ha közvetve is – hűen tükrözi mindazokat a személyes és erkölcsi dilemmákat, amelyekkel szerzője az ötvenes évek elején szembesült. A darabból kétszer készült film, 1958-ban és 1996-ban (ez utóbbi Oscar-díjat is kapott a forgatókönyvért).
Arthur Miller és Marilyn Monroe 1955-ben a Két hétfő emléke és a Pillantás a hídról című darabjai bemutatója után az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság perbe fogta, és hosszas procedúra után elítélte. Közben házassága megromlott, 1956-ban elvált, majd három héttel később titokban feleségül vette Marilyn Monroe-t, a kor szexszimbólumát. „Mr. Agy és Miss Test” – ahogy a sajtó gúnyosan emlegette őket – alig öt évet élt együtt, 1960-ban a Kallódó emberek című film forgatása közben szétköltöztek, és hamarosan el is váltak. Monroe 1962 augusztusában meghalt, Miller ugyanabban az évben feleségül vette Inge Morath fotográfust, akivel több közös könyvük is megjelent.
1964-ben megírta A bűnbeesés után című – leginkább önéletrajzi ihletésű – drámáját, majd a Közjáték Vichyben című darabot. 1969-ben Londonban Miller maga rendezte meg Az alku című darabját. Ezután hosszú szünet következett alkotói pályáján, később írt darabjai pedig kevéssé lettek népszerűek. Közéleti tevékenysége viszont továbbra is jelentős maradt: volt a PEN Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrákban élő írótársaiért, 1995-ben pedig elvállalta az Oxfordi Egyetem kortárs színháztudományi tanszékének vezetését.
Élete utolsó éveiben a rákkal és különböző szív- és tüdőproblémákkal való küzdelme visszavonulásra késztette. 2005. február 10-én halt meg a Connecticut állambeli Roxburyben lévő farmján, amelyet még a Monroe-val való házassága idején vásárolt.
Arthur Miller számos kitüntetést kapott, köztük többször a Tony-díjat, a színházi Oscart. 1995-ben 80. születésnapja valóságos társadalmi esemény volt: mintegy 1400 író, színész és olvasó gyűlt egybe Brooklynban, hogy megünnepeljék az írót, aki alkotásaiban, megnyilatkozásaiban mindig felemelte szavát a társadalmi visszásságok, a mccarthyzmus, a rasszizmus ellen.
MTI

