Forrás: Híradó

Az Európa Divat Kft. több mint 13 milliárd forintért építi fel bázisát a Pápai Ipari Parkban

Várhatóan még ebben a hónapban elkezdődik az Európa Divat Kft. több mint 13 milliárd forintos beruházása a Pápai Ipari Parkban – írja a Napi Gazdaság

Mayer István, az izraeli-német tulajdonban lévő cég ügyvezető igazgatója közölte: a többéves előkészítő munka után induló fejlesztés első ütemében 30 ezer négyzetméteres logisztikai központot építenek, a második fázisban pedig egy bevásárlóközpontot, egy benzinkutat, egy nonstop éttermet, valamint egy 60 szobás szállodát létesít a társaság.

Európa egyik legnagyobb textilipari logisztikai központjában három műszakban mintegy 600-an dolgoznak majd, emellett beszállítóként, illetve bedolgozóként legalább 200-250 térségbeli cégnek, illetve vállalkozónak kínálnak munkát.

Az Európa Divat Kínában és Indiában vásárolt alapanyagból Ukrajnában, Romániában és Bulgáriában varrat ruhaipari termékeket. A befejező munkákat, többek között a tisztázást és vasalást, valamint a csomagolást a pápai központban végzik, majd innen viszik a termékeket a uniós országokban működő, elsősorban német áruházláncok polcaira. Az Európa Divat éves forgalma így elérheti majd a 800 millió dollárt.

Comments are closed.