A palesztinok többsége, mintegy hetvennégy százaléka támogatja az Izraellel való megbékélést. Egyebek között erről tanúskodik az a felmérés, amelyet az egyik legnevesebb ciszjordániai egyetem végzett, s amelynek eredményeit kedden tették közzé Rámalláhban.
A közvélemény-kutatási adatokból kitűnt az is, hogy a palesztinok csaknem fele helyesli Mahmúd Abbász elnök politikáját. Sőt a Gázai övezetben – ahonnan Izrael szeptemberben történelmi kivonulást hajtott végre – a megkérdezettek nyolcvankét százaléka vallotta azt, hogy elégedett a palesztin vezetés által a biztonság megszilárdítása érdekében tett lépésekkel.
A válaszadók mintegy negyven százaléka vélekedett úgy: a Palesztin Hatóság elnöke képes arra, hogy megfékezze a radikális palesztin csoportok ellenállását, véget vessen az anarchiának, s mindezen keresztül megvalósítsa saját biztonsági tervét. Ugyancsak mintegy negyven százalék támogatta a jövő év elejére tervezett parlamenti választások megrendezését az autonóm területeken. Ugyanez az arány három héttel ezelőtt még mindössze harminchárom százalékos volt.
A felmérés rávilágított arra, hogy a palesztinok többsége, azaz hetvennégy százaléka helyesli az Izraellel való megbékélést az eddigi megállapodások keretében, különös tekintettel a fegyverszünetre.
Az említettek ellenére a válaszokból kitűnt az is, hogy noha a palesztinok általánosságban támogatják a káosz megszüntetését, mintegy hatvan százalékuk egyelőre még idő előttinek tartja a fegyveres csoportok teljes lefegyverzését.
(MTI)

