Legfőképpen az ENSZ napirenden lévő reformjáról, illetve az Európai Unió ezekkel kapcsolatos álláspontjáról volt szó a hazánk kormányfője és az ENSZ főtitkára közötti találkozón. Négynapos amerikai programját Gyurcsány Ferenc és kísérete szerda reggel a világszervezetben kezdte.
A mintegy húszperces eszmecserén az ENSZ általános reformjának ügye mellett a mi térségünk, illetve pontosabban Koszovó ügye és a Balkán kihívásai is szóba kerültek. Somogyi Ferenc kifejtette álláspontját az ENSZ főtitkárának, miszerint Magyarország fontosnak tartja a multilateralizmust, mint intézményt, ennek megfelelően igényli azt, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete reformálódjon és igazodjon a mostani körülményekhez.
Tájékoztatása szerint a Vajdaság olyan értelemben került szóba az ENSZ főtitkárral folytatott eszmecserén, hogy „ott, mármint a Vajdaságban még érzékenyebben jelentkezik az emberi jogok, ezen belül a kisebbségi jogok kérdése”.
Magyar idő szerint kora este Gyurcsány Ferenc és szűk körű kísérete egy New York-i zsinagógában a zsidó újév alkalmából szertartáson vett részt, amelyen a magyar kormányfő köszöntőt mondott.
Közben Kóka János gazdasági miniszter a New York-i tőzsdén tett látogatást. Szerda délután Gyurcsány Ferenc fogadás keretében közéleti személyiségekkel találkozott a Yale klubban és állami kitüntetéseket adott át Glatz Péter matematikusnak, Vásárhelyi Miklósnak, aki mesterséges intelligencia-kutatással foglalkozik, George Campbell pénzügyi tanácsadónak. A miniszterelnök programjában este a New York-i Magyar Kulturális Központ felavatása és egy kiállítás megnyitása szerepel.
Csütörtökön már Washingtonban tárgyal Gyurcsány Ferenc és a magyar küldöttség. A négynapos látogatás fő célja a politikai és szövetségesi kapcsolatok erősítésén túl az, hogy ösztönözze az amerikai befektetéseket és az együttműködést elsősorban a biotechnológiai és informatikai kutatásokban, valamint egyes egészségügyi programokban, például a magyar rák- és szívbetegség megelőzési programokban.
Ez utóbbi témakörökhöz kapcsolódnak egyébként Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának a programjai. Dobrev Klára ugyanis New Yorkban meglátogat egy rákkezeléssel és megelőzéssel foglalkozó kórházat, Washingtonban pedig majd három rákkutató, illetve kezelő központban és társaságnál tesz látogatást, és persze együtt ebédel az amerikai First Ladyvel, Laura Bush-sal is.
Járai Judit (Washington), MR

