Forrás: 168 Óra

Kövér Pécelen

HA EGYSZER ORBÁN FELÁLLNA, HOGY ELÉG VOLT

2005/39 – Közélet

Krug Emília

Fel kell készülni az Orbán utáni Fideszre, „ha egyszer ő felállna, hogy elég volt, mi azt mondhassuk, köszönjük, sajnáljuk, ki a következő”. Valamint: ha van hozzá többség, „átléphetőek a demokratikus keretek”. A szokásos komcsizáson túl e két gondolatot fejtegette Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke egy péceli polgári körös rendezvényen.

„Hazaugrom zsetonért, Wass Albertre kell” – mutat a könyvfelhozatalra egy gimnazistaforma fiú. Trendi, szembelógós a séró. És trendi a póló, hátán ige: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtelen, soha.” Trendi. Itt.

Ő el, haverja marad, s köszönti érkező tanárnőjét, aki hamarosan idős néninél érdeklődik a minapi tüdőszűrésről. Mindenki ismer mindenkit. Ha meg nem, mindjárt. Szellemiség van itt, családias kör. Kínálja magát Nagy-Magyarország-kitűző, polcon A nemzetközi zsidó, odébb akciós Orbán, kétezer helyett csupán ezerhárom, sláger Franka Gyurcsány-könyve. Fekete István is van, kakukktojás.

Két éve mindössze húszan ültek a körösök Kövéren, most százötvenen lehetünk. Pedig a hírverés szerény, néhány plakát a péceli vigasságok hirdetménye mellett, „ma vettük észre, mikor hazahoztuk a gáztűzhelyt”.

A Himnusz után a Szent István terv kötetét ajánlja az est házigazdája, „magyar ember már attól boldog, ha ránéz a fedlapra, bár szemüveg nélkül nem igazán kivehető”. E-mail címeket kér aztán a jelenlévőktől, hogy szétküldhesse a szocialisták meg nem valósult ígéreteit – jó lesz érvelni utcai szócsatában. „Ez nem ellenkampány.”

Az Kövér reszortja. Szakállas viccel indít. Kohn és Grün találkozik. „Grün, mi lesz?” „Nem az a kérdés. Addig mi lesz?” Megkönnyebbült moraj. Részünkről is. Az est célja megrágni: mi a feladat „addig”. Nem a képviselőké, hanem a népé. Dióhéjban: mozgósítás. Megtanulták 2002-ből, mindegy, kinek hány szurkolója van, az nyer, aki több játékost képes pályára küldeni. „Igen, csaltak, én is tudom”. Mert még a szavazókörökben sem ült elég fideszes, aki szóvá tette volna a svindlit. Vagyis mindenki nemzetikonzultációzzon – buszon, munkában, közértben.

Kövér megnyugtat, nemcsak mi élünk olyan világban, ahol nem számít a politikai teljesítmény. A németek sem különbek. Ott is sokáig vezettek a konzervatívok, aztán „minden idők leggyatrább kormánya mégis behozta őket”. Ráadásul a választók még szabad demokratákra és kommunistákra is szavaztak. Bár az ottani liberális még mindig jobb a hazainál, akiről utóbb derül ki: „pióca, métely, szabad szemmel nem látható képződmény.” Németország, az elnök szerint, választott, de nem döntött. A magyart arra kell rábírni, hogy olyan pártra voksoljon, amellyel dönt is. Véletlenül se öt százalék alattira, MDF-re, Centrumra, kisgazdákra. Ikszeljen mindenki a Fideszre, ha másért nem, „jobb híján”. Csak Gyurcsánytól ments isten. „Sátánian, ördögien egyszerű” terve csak hitet, reményt építve húzható keresztül. Itt az utolsó esély az élhető országra, „ha ezek még négy évig garázdálkodnak”, befellegzett. Mert eladják, kiadják, eladósítják. Már ami marad. Szóba kerül Kövér állítólagos paranoiája. „Attól, hogy üldözési mániám van, még lehet, hogy üldöznek.” Meg az is, hogy nem.

Elemzi a kormánytagok fizimiskáját. „Egyik-másik tekintetéről olyan hihetetlen értelem sugárzik, hogy elhiszem, ennyit tud.” Magyar Bálint viszont „eltervezett pontossággal zülleszti le az oktatási rendszert, eltilt a saját gyerekeinktől.” Ha például csak a testneveléstanár veszi észre, terhes a kamasz leány, nem mondhatja el a diák beleegyezése nélkül. „Pedig valamit csinálni kéne, mégis az egészsége a tét.”

Kiderül, „ebben az országban mindent meg lehet csinálni, a legaljasabb terrort is”. Persze még „nem rugdosnak végig az utcán, mint 56-ban a Gyula kollégái, az uniónak vannak előnyei is”.

Amúgy optimista az elnök. Isépy Tamástól tanulta: a pesszimista – jól tájékozott optimista. És tudja azt is, hogy a fideszes szavazók azok, akik akarnak valamit az élettől, a balosok meg azok, akik nem. „Mert mi hiszünk az örökkévalóságban, a kommunisták nem.” Egy spanyol újságírónőtől hallotta, a jók többen vannak, csak a rosszak hangosabbak. Hangerő kell hát, higgadtság, ravaszság, bátorság.

Jönnek a komoly kérdések. „Lesz-e 2006 után elszámoltatás, kategória a hazaárulásra?” Kövér állítja, minden megtesznek, ami jogilag lehetséges. A többi „ízlésünktől is távol áll, meg nincs is mögöttünk többség, ami kikényszeríthetné a demokratikus keretek átlépését, a radikalizmust, amit sokunk lelke igényel 90 óta”.

Szalad az idő, este hatkor kezdtünk, most fél tíz, a többségen radikalizmus helyett álmosság vesz erőt. De ő bírja, s közli, hiba volt a külügyben hagyni az összes bolsi hazaárulót, s „hibáztam, amikor megmondtam, hogy a Gyula az, ami. Nem mintha a balosokban lenne sérthető önérzet, de csámcsogott rajta a sajtó, ami kárt okozott a Fidesznek”.

Valaki vízzel hajtott autók támogatását kéri a jobboldaltól, „mert fontos”, de nem üti meg az ingerküszöböt. Fideszes potentát érdeklődik, ki lesz a terület országgyűlési képviselője. Kövér szemöldöke fennakad, a hallgatóság élénkül. „Aki esélyes, valamint nektek és nekünk is tetszik” szózat végén kiderül, egyelőre passz. „Persze, a Gémesi mindenkit lenyom” – így dohog a helyi erő.

Idős néni kommunistázik egyet, és Viktort dicséri, hogy milyen megnyerő és karizmatikus. Kövér helyesel, majd veszélyre int: minél többen bíznak egy emberben, annál nagyobb a baj, ha őt baleset éri – átvitt értelemben. Márpedig – teszi hozzá – az elnököt 90 óta próbálják likvidálni ellenfelei, egyelőre csak politikai, morális értelemben. De ezek mindenre képesek. Ráadásul nincs messze tőlünk az ország, ahol dioxint is bevetettek. Ha kell, habozás nélkül megteszik. (?! a szerk.) Ezért muszáj vigyázni a miniszterelnökünkre, és intézményesíteni az elnöki posztot. Ha egyszer ő felállna, hogy elég volt, mi azt mondhassuk, köszönjük, sajnáljuk, ki a következő – mondja doktor Kövér, és mi tűnődünk, mert az „intézményesíteni”-t nem értjük, ámbár a gondolat új és biztató.

Szó esik még médiáról („már nekünk is van kevéske”), Pápáról, a tisztes polgárvárosról („Gyurcsány miatt ne rá haragudjanak”), politikai pecsenyesütögetésről.

De mennének már a polgárok jobb világot álmodni.

Halk taps a vége.