Forrás: 168 Óra

Bartók Amerikában

2005/39 – Kultúra

Bartus László

Hatvan évvel ezelőtt halt meg Bartók Béla Amerikában, szegényen és elismerés híján, temetésén csak tízen voltak. Köztük egyik kedves tanítványa és barátja, a most kilencvenhárom éves Sándor György zongoraművész, aki New Yorkban beszélt róla és Amerikához fűződő kapcsolatáról munkatársunknak.

Az zeneszerzővel kapcsolatos közhelyek egyike, hogy Bartók otthon sikeres, elismert, a pályája csúcsán levő művész volt, ám Amerikában egy senki lett.

– Egyik állítás sem igaz. Bartók egyáltalán nem volt elismert művész otthon. Amíg Budapesten élt, sokszor koncertezett külföldön is, de a „hivatalos” zenei vezetők ellene voltak. Amikor 1935-ben megkapta a Greguss-díjat, azt egyik ifjúkori művére adták, a szabályok ellenére. Később csak különcként kezelték. Amikor nála tanultam, alig volt tanítványa. Növendékei ugyan jó muzsikusok voltak, de az előadótehetségek (Fischer Annie, Földes Andor és mások) mind Dohnányinál tanultak. Csak később lett mindenkiből „Bartók-hívő”. Tanítványai közül én vagyok az egyetlen, aki koncertzongorista lett.

Feljegyezték, hogy Bartók már háromévesen majdnem mindent lejátszott hallás után, mégis inkább zeneszerzőként méltányolják, mint zongoristaként.

– Fenomenális zongorista volt. Nála tanultam a Zeneakadémián 1930 és 34 között, és az csodálatos négy év volt. Keveset beszélt. Az ember előjátszott valamit, ő nem szólt semmit, aztán leült, és eljátszotta úgy, ahogy ő gondolta. Amikor kérdeztem egy-egy nehezebb részről, azt mondta: sokat kell gyakorolni. A hogyan kérdésre leült, és megmutatta. Ágy. Zeneszerzést soha nem tanított, sem otthon, sem Amerikában. Amióta híres lett, sokan azt mondják, nála tanultak zeneszerzést, de ez nem igaz. Senkinek sem tanított komponálást, azt én is Kodálytól tanultam.

1940-ben Bartók nem kalandvágyból jött Amerikába. Sokan sokféle okot mondanak. Ön nyilván ismeri azt a legfőbbet, ami távozásra késztette.

– A nácizmus miatt jött el. Már 1935-ben kijelentette: letiltja műveit az akkori Olaszországban és Németországban. Olaszországban ugyan még játszottak tőle, de azt elérte, hogy a náci Németország ne játszhassa. Végakarata is az volt: ne nevezzenek el róla utcát, amíg a náci diktatúra vezetőiről is vannak utcák elnevezve. Nyilvánvalóan és eltökélten náciellenes volt.

Családjában voltak zsidó ősök?

– Tudomásom szerint nem. Katolikusnak született, és unitárius vallású volt. Nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki utálja a nácizmust.

Tehát emiatt kellett eljönnie?

– Nem kellett. Ő döntött így. Erkölcsi döntés volt, és inkább vállalta az ismeretlent, a nyomorgást, mint a közösséget azokkal, akik akkor uralták Magyarországot és Európát. Nem volt már fiatal. Ebben az életkorban már nem lehet új életet kezdeni, persze ezt is tudta. Mégis inkább ezt választotta. Kodály maradt. Ő eljött.

Nem érezte mégis úgy, hogy náciellenessége miatt ellehetetlenül?

Sándor György,

egykori tanítvány- Ellenkezőleg. Azt akarták, hogy maradjon. Pozíciókat ajánlottak neki, és megígérték: a szükséges „árjabizonyítványt” is megkapja. Ő ezt nem várta meg. Bartók korábban többször túrázott Amerikában, de csak anyjának halála után költözött át végleg. 1940 őszén jött ki a feleségével. Először New York északi részén volt lakása, amerre Toscanininek is. Aztán kis szállodákban élt, végül az 57. utcában a West 309.-ben lakott, amíg kórházba nem került, ahol meghalt.

Milyen kapcsolatuk volt New Yorkban?

– Állandó kontaktusban voltam vele. Akkoriban egy koncertem kapcsán megkérdeztem, nincs-e új darabja számomra, amelyet bemutathatnék. Azt mondta, új nincs, de van egy 1923-ban írt műve, a Táncszvit, amelyet addig még nem játszottak. Ezt átdolgozta nekem, és 1945 januárjában bemutattam a Carnegie Hallban. Bartók ott volt a koncerten is.

Ez nem sokkal a halála előtt történt, nyolc hónappal később meghalt…

– Épp nála voltam, mielőtt a Westside Hospitalba vitték. A felesége dermedten állt, nem tudott mozdulni. A fia csomagolt. Bartók leukémiája akkor még gyógyíthatatlan betegségnek számított. A diagnózist is későn állapították meg, sokáig azt hitték, tuberkulózisa van. Amíg élt, dolgozott. Egyik látogatásom alkalmával, úgy szeptember 22-e körül, átadta a zenekari Concerto második kefelevonatát, hogy javítsam ki, és küldjem el a kiadónak, még szeptember 30-a előtt. Akkor a III. Zongoraversenyen és a Brácsaversenyen dolgozott. A kiadó a művet megkapta, de ő már szeptember 26-án meghalt.

Ezeket a darabokat úgy írta, hogy tudta, meg fog halni?

– Igen, tudta. A Zongoraverseny partitúrájának aljára odaírta, hogy „vége”. Ez nem a darabra vonatkozott. Nagyon megrázó volt. A temetésén csak tízen voltunk. A felesége, a fia, az ügyvédje: dr. Bátor a nejével, Serly Tibor zeneszerző barátja (ő fejezte be a Brácsaversenyt) a feleségével, Paul Henry Lang zenetudós, aztán Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, és én.

Azt mondják, a Concerto tükrözi az amerikai évek csalódásait. Beszélt ennek írása közben arról, milyen inspirációk feszítik?

– Nem volt határozott programja, mint például Beethovennek, amikor a IX. szimfóniát írta. Csak írt egy remek zenét zenekarra. A Concerto zseniális mű, az egész bartóki zenei hagyomány benne van. Bartók zongoraverziót is készített belőle, amelyet én mutattam be a világon elsőként San Franciscóban, az európai premiert pedig Rómában játszottam. Bemutattam Pesten a Zeneakadémián is, ahol odajött hozzám Somfai László Bartók-kutató, hogy ezt ne játsszam, mert Bartók sem akarná, hisz ő sem játszotta. Persze, mondtam, mert közben meghalt. Amerika néha túl messze van…

Igaz, hogy Bartók utálta Amerikát és depressziós lett itt?

Bartók Béla és felesége

amerikai koncerten- Nem volt könnyű élete, de nem utálta Amerikát. Ha valami nem sikerül, mindenki depressziós lesz. Az első két év sikeres koncertjei után egyre nehezebb sorsa lett. Nagy volt a konkurencia, mert akkor Amerika volt a zsenik menhelye, és minden tisztességes ember idejött. Rahmanyinov, Sztravinszkij, Horowitz, ők mind itt koncerteztek, kellett a pódium másoknak is. Aztán Bartók megbetegedett.

Azt is mondják: nem volt itt népszerű.

– Ahogy otthon sem. Ez a zsenik sorsa. Aki újat, modern, szokatlan hangzást teremt, az sohasem népszerű. Csak a divatos népszerű. Ágy volt ez Chopin, Debussy és mások esetében is. A kortársak általában nem értenek hozzá, akik értenek, azoknak is idő kellett, hogy elfogadják, elismerjék. Bartók nem volt népszerű, de tisztelték. Ám nem törődtek vele, ahogy itt más géniuszokkal sem…

Azt is mondják: a pódiumon nem volt eléggé megnyerő. Nem tudott kommunikálni a közönséggel, komor volt, hamar elhagyta a színpadot…

– Az emberek mindenfélét mondanak. Egyszer egy hölgy épp nekem mesélte, hogy Bartók temetésén vele együtt öten jelentek meg. Valójában ő nem volt ott. Bartók különben egyáltalán nem volt mogorva ember, ahogy az elterjedt róla. A beállított fényképeken látszik túl komolynak. Van olyan fényképem, amelyen nevet. Bartók nem volt indulatos sem, soha nem kiabált, nem volt hisztérikus, viszont nagyon jóakaratú és udvarias embernek ismerte, aki ismerte. Még jó humora is volt. A pódiumon pedig zongorázott. Arra koncentrált, amit csinált.

De az igaz, hogy nem érezte magát otthon Amerikában.

– Persze hogy nem. Aki ilyen idős korban emigrál, az már sehol nem tudja otthon érezni magát.

A népdalgyűjtő, a Cantata profana szerzője, a szarvassá változott fiúk költője, aki már nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból, hogy érezhette volna magát otthon a felhőkarcolók árnyékában?

– Egyszer a fia mesélte: Bartók sokat sétált a Central Park bejáratánál, ahol sétakocsik várakoznak, és a friss lócitrom illatára azt mondta, hogy ez az otthonra emlékezteti. Az életmód idegen volt tőle, de az amerikai demokrácia eszméje, az itteni szabadság vonzotta. Csak akkor akart hazamenni, ha Magyarországon is demokrácia és szabadság lesz. Addig nem. Ezt már nem tudta megvárni.

Virrasztás és koncert New Yorkban, Budapesten

A Concertót New Yorkban a budapesti koncerttel egy időben nézhette a közönség az Angel Orensanz Foundation for Arts épületében, amely ötszáz férőhelyes, gyönyörű zsinagóga, ez idő tájt New York egyik legkedveltebb kulturális központja. A rendezvény szervezője, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, Orsós László Jakab a 168 Órának azt mondta: a Concertóban jelen vannak azok az érzések, indulatok, amelyek Bartókot fűtötték amiatt, hogy el kellett jönnie Európából, és itt kellett meghalnia. Olyan kulturális közegben kellett harcolnia, amelyben neki nem volt helye. Az egyidejűséggel azt akarták elérni, hogy a Bartók halála előtti napon mindenki, aki a Concertót hallgatja, ugyanarra tudjon gondolni Budapesten és New Yorkban.