Forrás: Híradó

A kétszáz tüntető az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi nyomásgyakorlás ellen tiltakozott

Kő- és paradicsomzáport zúdított kétszáz tüntető szerdán a teheráni brit nagykövetség épületére, az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi nyomásgyakorlás ellen tiltakozva.

A szélsőséges muszlim tüntetők kövek, paradicsom és némi petárda hajigálásával adtak hangot nemtetszésüknek, hogy London is szorgalmazta az iráni nukleáris program leállítását, s a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ezzel kapcsolatos jelentésének az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztését. A konzervatív iráni lapok szerint ugyanis éppen a britek voltak az ötletgazdái annak a kezdeményezésnek, hogy a Biztonsági Tanács elé citálják Iránt nukleáris programja kapcsán.

A teheráni tüntetők követelték a brit nagykövet kiutasítását – a bírálatokból kijutott az ugyancsak az Európai Unió nevében tárgyaló Franciaországnak és Németországnak is -, emellett elégettek néhány amerikai és izraeli zászlót, mielőtt az iráni rendőrség erőszakkal szétoszlatta a tiltakozókat.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.