Forrás: HVGNem kormánypárt és ellenzék versengett egymással az alig 40 százalékos részvétellel megtartott vasárnapi lengyel parlamenti választásokon, hanem két ellenzékben lévő, jobboldali, ráadásul koalícióra készülő párt. Ám programjuk oly távol áll egymástól, hogy együttműködésük aligha tart majd egy-két évnél tovább.
Győzelmet jöttek ünnepelni a vasárnapi parlamenti választás estéjén Varsó belvárosába a liberális jobboldali Polgári Platform (PO) hívei. Csalódniuk kellett: a párt választási főhadiszállása előtt felállított, fényárban úszó színpad előtt tolongó tömeg ujjongása közepette Donald Tusk pártelnök egyszerűen beismerte vereségét. Majd gratulált riválisának, a legtöbb szavazatot szerzett, nemzeti-radikális konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártnak. A láthatóan megtört Tusk – aki a párt jelöltje az október 9-ei államfőválasztáson – ezután a főként fiatalok és jól öltözött középkorú értelmiség alkotta tömeg „Éljen Donald Tusk!” skandálása közepette elhagyta a helyszínt, amely szinte pillanatok alatt elnéptelenedett. Az államfőválasztás megnyerésére ma még a legesélyesebbnek tűnő Tusk méltán kudarcként élte meg, hogy pártja hiába vezette a kampány során majdnem végig a közvélemény-kutatásokat, a négyévi baloldali kormányzás után létrejövő jobboldali koalícióban a PiS mellett a másodhegedűs szerepére kárhoztatott.
Ezzel szemben a két ikertestvér, Lech és Jaroslaw Kaczynski vezette PiS mintha maga sem bízott volna – a közvélemény-kutatók által is csak a választás előtt két nappal valószínűsített – győzelmében: nem készült utcabállal. Egy, a varsói belvárostól kissé távol eső épület felső szintjén igen szerény körülmények között ünnepelte eddigi legjobb eredményét. Jaroslawot kézről kézre adták a televíziók, s lubickolt a győzelmi mámorban. Abban a sikerben, hogy ikertestvérével, Varsó polgármesterével a még a legendás Szolidaritás-vezér Lech Walesa mellett 16 éve kezdődött politikai pályafutásuk csúcsára értek. Ezért is volt meglepő, hogy Jaroslaw a választás estéjén megpendítette, ha ikerbátyja, Lech megnyerné az államfőválasztást, akkor ő lemondana a kormányfőségről, és pártja mást jelölne a posztra. Tét nélkül lehetett nagyvonalú Jaroslaw, hiszen a közvélemény-kutatások jelenleg Tusk 15 százalékos előnyét jelzik Lech Kaczynskival szemben. Mintha ezt a felállást a lengyelek már el is könyvelték volna, hiszen többen viccesen megjegyezték a HVG tudósítójának, hogy hamarosan – utalva a Donald Tusk-Jaroslaw Kaczynski párosra – „Donald kacsa” áll majd Lengyelország élén. Az ikreket ugyanis járásuk, kinézetük és nevük – melynek hangzása hasonlatos ahhoz, ahogy lengyelül a kacsát mondják – alapján kiskacsáknak gúnyolják.
Tartogatott meglepetést a választási csata az urnazárás után is: Jaroslaw Kaczynski pártelnök kedd este bejelentette, a PiS Kazimierz Marcinkiewicz közgazdászt, a párt legfőbb gazdasági szakértőjét jelöli a miniszterelnöki posztra. Mindezt feltehetőleg ugyancsak azért, hogy ne rontsa fivére esélyeit az államelnökségért folytatott harcban. Marcinkiewicz, akiről szólva pártelnöke kedden szükségesnek tartotta cáfolni, hogy „átmeneti” jelölt lenne, nem új fiú a politikában: 1992-1993-ban oktatási miniszterhelyettes, 1999-2000-ben kabinetvezető, az előző parlamenti ciklusban pedig a kincstárügyi bizottság elnöke volt.
A lengyel választáson bekövetlezett „pártfordulatot” – ahogy Radek Markowski, a Lengyel Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének politológusa a HVG-nek fogalmazott – meglepő módon az államfői posztért függetlenként indult, ám a leköszönő kormánykoalíciót vezető Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) által támogatott s az ellene folyt augusztus végi lejárató kampányig győzelemre esélyes Wlodzimierz Cimoszewicz alsóházi elnök váratlan visszalépése (HVG, 2005. szeptember 24.) indította el. A párhuzamosan folyó két választási kampány – amely akarva-akaratlanul összemosódik az emberekben, hiszen csaknem mindegyik parlamenti párt elnöke államfőjelölt – addig kifejezetten az állampárt utódjának tartott SLD által megtestesített baloldal és a rendszerváltó Szolidaritás romjaiból alakult jobboldali pártok küzdelméről szólt. A baloldali politikus kiesésével azonban a koalíciós kormányzásra készülő két jobboldali párt, a centrumhoz közeli PO és a rendpárti PiS egymásnak esett.
A kisemberek által néptribunként tisztelt, szókimondónak tartott Kaczynski testvérek populistábbnál populistább szólamokkal hívták fel a választók figyelmét a PO által képviselt liberalizmus veszélyeire. Nem győzték hangoztatni a gondoskodó állam fontosságát. Közben fűt-fát ígértek: ingyenes oktatást, egészségügyi ellátást, nyugdíjemelést, kizárták a szociális juttatások megnyirbálását. Mindezt persze még a szokásos nacionalista szólamokkal, orosz- és németellenességgel is megfűszerezték, és a hagyományos katolikus értékek fontosságának, a család szentségének hangoztatásával egészítették ki. Mondaniuk sem kell, mindenki tudja, hogy ellenzik az abortuszt, javaslatukra tárgyalta a parlament tavaly novemberben a halálbüntetés visszaállítását. A főként az értelmiséghez, az egyre erősödő középosztályhoz közel álló PO-nak nem volt frappáns, közérthető válasza a leginkább a rendszerváltás veszteseire apelláló, a Szolidaritás és az egyház által is támogatásra érdemesített PiS csúsztatásaira. Hiába vádolta populizmussal a Kaczynski fivéreket, s bélyegezte szocialistának gazdasági programjukat, a közhangulat az utolsó pillanatban megfordult, amit aztán a vasárnapi eredmények végül igazoltak.
Bárhogy legyen is, a jobboldal totális győzelmét hozta a parlamenti választás: a PiS és a PO, ha koalícióra lépnek, biztos, 55 mandátumos többséggel rendelkeznek a 460 fős szejmben. Igaz, az alkotmánymódosításhoz szükséges többséget – három mandátum híján – nem szerezték meg, pedig például a PO programjában a választási törvény megváltoztatása, a szenátus megszüntetése és az alsóház létszámának a felére csökkentése is szerepelt – mindhárom az alaptörvényt érintő kérdés. A szélsőséges nézeteket valló pártok – bár tartani lehetett tőle – nem igazán erősödtek meg. Az egyszerűen csak populista és unióellenes Önvédelem ugyan öt mandátummal többet szerzett, mint négy éve, ám az ultraklerikális, antiszemita, véresszájúan EU-ellenes Lengyel Családok Ligája épp ugyanennyivel visszaesett. A felsőház szintén vasárnap választott száz szenátora közé is csak a négy jobboldali párt jelöltje került be.
Igazán meglepőnek azonban az számít, hogy a népszerűségét az elmúlt kormányciklusban teljesen felélő SLD – amelyet olyannyira leírtak, hogy bekerülését is megkérdőjelezték – 11 százaléknyi szavazatot szerzett, és így nem tűnt el a süllyesztőben, mint ahogy az általában Lengyelországban a hatalmon lévő politikai erőkkel mandátumuk lejártával lenni szokott. Persze minden viszonylagos, hiszen támogatottsága csaknem a negyedére zuhant. Ráadásul a hozzá hasonlóan a LEMP utódpártjának számító Lengyel Néppárt (PSL) is bejutott, igaz, lényegesen vesztett támogatottságából. A kormányzó SLD teljesítménye azért is váratlan, mert vasárnap a rendszerváltás óta a legalacsonyabb részvétel mellett zajlott a voksolás – a választásra jogosult 30 millió lengyelnek mindössze 40,5 százaléka járult az urnákhoz -, és vélhetően a baloldalból kiábrándult szavazók maradtak otthon.
A választók az SLD-nek – politikusainak sorozatos korrupciós ügyein kívül – az uniós összehasonlításban a legmagasabb, augusztusban 17,5 százalékos munkanélküliséget sem tudták megbocsátani. Négy év alatt 1 millióval nőtt a munkanélküliek száma – elemezte a gazdaság helyzetét a HVG-nek Janusz Jankowiak, a BRE Bank gazdasági szakértője, hozzátéve, hogy a leköszönő kormánykoalíció utóbbi két évben folytatott restrikciós, a költségvetés pozícióit javító politikájával elérte, hogy egy közel 40 milliós piacon jószerével stagnál a belső fogyasztás. Kizárólag az export vezéreli a gazdasági növekedést, a GDP a második negyedévben mindössze 2,8 százalékkal bővült, ám az év egészét tekintve legalább 2 százalékponttal lesz alacsonyabb, mint aminek alapján az ez évi költségvetés készült.
Nem véletlen, hogy mind a PiS, mind a PO a munkanélküliség csökkentését állította kampánya középpontjába, és úgy tűnik, a korrupció felszámolása mellett ez a másik ügy, amiben egyetértenek – de csak elviekben. Gazdasági programjaikat rendkívül nehéz lesz közös nevezőre hozni, hiszen szinte minden területen – legyen szó adózásról, privatizációról, az euró bevezetéséről, az állam gazdasági szerepvállalásáról – eltér az álláspontjuk. A győztes PiS erős centralizált államot képzel el, nem támogatja a PO szlovák mintára bevezetendő 15 százalékos, a személyi jövedelemadóra, az áfára és vállalati nyereségadóra kiterjedő egykulcsos adóját. Az euró bevezetését is elhalasztaná a PiS, amit viszont a PO a lehető leghamarabb el szeretne érni. Külpolitikai kérdésekben kevésbé éles köztük a szembenállás. Mindketten támogatták ugyan az uniós csatlakozást, a lengyelek szavazati súlyát mérséklő alkotmány egyikük számára sem volt elfogadható, az USA-t tartják legfőbb szövetségesüknek. A szomszédos országokkal való viszony javulása viszont a Berlinre és Moszkvára egyaránt gyanakvással tekintő PiS miatt aligha várható.
Konstruktív kormányalakítási tárgyalásokra szólította fel a már a héten koalíciós egyeztetésre készülő pártokat Aleksander Kwasniewski államfő a közszolgálati rádió hétfő reggeli műsorában, megjegyezve, „Lengyelországnak stabilitásra van szüksége”. Hozzáfűzte azonban, hogy ha kudarcot vallanak, egy év múlva új választásra lehet számítani, ami akár még a mostaninál is alacsonyabb részvételt hozna. Latolgatásra nincs sok idő: az alkotmány értelmében december 23-áig hivatalban lévő Kwasniewskinek a választást követően legkésőbb egy hónapon belül, azaz október 24-éig – ami egyébként, ha lesz, az elnökválasztás második fordulója – össze kell hívnia az új parlamentet. Az alakuló ülés után két héten belül – legkésőbb november 6-áig – Kwasniewskinek ki kell neveznie az új kormányfőt, akinek újabb két hét áll a rendelkezésére kormányának és programjának parlamenti elfogadtatására.
TÁLAS ANDREA / VARSÓ
