Forrás: Híradó

Az ENSZ 60., tehát jubileumi ülésszakára mindenki benézett, aki számít. Csak épp a lényeg – a mindenki által áhított reform maradt el

A 191 tagországból idesereglett 155 állam- és kormányfő soha véget nem érő diplomáciai kézfogói közepette – kézen-közön – elsikkadt a nagy cél: a világszervezet széleskörű és átfogó átalakítása. A 36 oldalas záróokmányban alig maradt valami érdemi. A vitatott részeket kihúzták vagy a konkrét megfogalmazást általánossal cserélték fel. A dokumentumból kimaradt például a Biztonsági Tanács bővítése, de a tömegpusztító fegyverek terjesztésének tilalma és a leszerelés kérdése is. Egyvalamiben teljes volt az egyetértés: a végső változat senkinek nem tetszett igazán. A csúcstalálkozó bírálói szerint sincs ok az ünneplésre, hisz megint az történt, ami mindig: a nagyhatalmak érdekei fontosabbnak bizonyultak, mint a kisebb államok és a fejlődő országok gondjai. Az ENSZ főtitkára első felindulásában egyenesen szégyenletesnek nevezte a kudarcot. Aztán persze – újra diplomatává szelídülve – már jó kezdetként értékelte a megállapodást. Szeptember 21-én, a béke világnapján is erről beszélt.

KOFI ANNAN ENSZ-FŐTITKÁR: Felszólítom a világ országait és népeit, hogy a mai napra szüntessék be az ellenségeskedést. Arra kérem a bolygó minden lakóját, hogy 12 órakor adózzanak egy perces csenddel a háborúk és éhínségek áldozatai előtt. 24 óra nem hosszú idő. De arra elég lehet, hogy a politikai vezetők és a fegyveresek számba vegyék népeik szenvedését és lakóhelyük elpusztítását. Elég hosszú idő ahhoz, hogy átnézzenek a barikádokon és a szögesdróton, és észrevegyék, van másik út is, és a jövőbe az vezet.

Sajnos a főtitkár szívhez szóló szavai ellenére sem tört ki aznap a világbéke. Az is biztos, hogy Kofi Annan felhívása csak azokat érintette meg, akikért a harang szól: a szenvedőket, az éhezőket, az áldozatokat. Persze a főtitkár csak a munkáját végzi. Emlékeztet a béke fontosságára egy folyton háborúzó világban. És irányít egy szervezetet, amely fennállásának 60 éve alatt sajnos inkább csak szemlélője, mint alakítója volt a világban zajló eseményeknek. Az alapokmány aláíróinak jó szándékához kétség sem férhet, csakhogy a béke és biztonság megteremtéséhez és megőrzéséhez az elmúlt évtizedekben kevésnek bizonyultak nemcsak a közgyűlési ajánlások, de a biztonsági tanácsi határozatok is. Az ajánlásokat ugyanis nem muszáj meghallani, a BT-határozatokat pedig lehet vitatni, és semmibe venni. Mindenképp a látványos kudarcok körébe sorolható az arab-izraeli viszállyal kapcsolatos ENSZ-határozatok szinte végeláthatatlan sora, amelyeknek betartatása általában meghaladta a világszervezet erejét.

Kambodzsában 1975 és 1979 között Pol Pot és a vörös khmerek a lakosság 20 százalékát, több mint másfél millió embert mészároltak le. A véres polgárháborúk még másfél évtizedig tartottak. Az ENSZ-csapatok csak 1992 elején érkeztek az országba.

A Ruandában állomásozó békefenntartók a polgárháború kirobbanásakor nem kaptak parancsot a beavatkozásra, mivel a világszervezet a vérengzést nem minősítette népirtásnak. 800 ezer ember vesztette életét.

Srebrenicánál a boszniai szerbek úgyszólván a kéksapkások szeme láttára gyilkoltak le 8000 bosnyákot. Koszovóban az ENSZ és a BT-mandátum alapján működő KFOR sokszor együtt is kevés a rend fenntartásához.

Az iraki háborút nemzetközi jogi szentesítés nélkül vívják az Egyesült Államok vezette szövetséges csapatok. Kérdés, hogy valóban Washington megkérdőjelezhetetlen joga-e, hogy saját biztonsága érdekében megtámadjon más, mégoly veszélyes országokat. Ezzel ugyanis alááshatja a fennálló nemzetközi biztonsági rendszert, ráadásul megkérdőjelezi az ENSZ létjogosultságát is.

A jubileumi csúcstalálkozó fő témája, a nemzetközi biztonság erősítése mellett háttérbe szorult a szegénység elleni küzdelem is. A dél-afrikai elnök szavaival élve a gazdag országok kelletlen, lagymatag és gyámoltalan lépéseket tesznek csupán a több milliárd embert sújtó nyomor felszámolására. Az egybegyűltek megerősítették az ezredfordulón elfogadott szegénységenyhítő célkitűzések egy részét, de a Bush-kabinet ellenállása miatt azok többé nem kötelező érvényűek.

KEMAL DERVIS az ENSZ Fejlesztési Programjának igazgatója: – Megvan a szükséges tudásunk és a technológiánk. Ha ezeket a szegénység elleni harc szolgálatába állítjuk, akkor olyan dolgokat valósíthatunk meg, amelyeket eddig nem sikerült. Tapasztalatoknak sem vagyunk híján, úgy tűnik, már csak az akarat hiányzik. Számos vitás kérdésben meg kell egyeznünk. A tagállamoknak meg kell érteniük, hogy minden újításból nem profitálhat mindenki egyenlő mértékben. Reményeink szerint a programmal végül mindenki jól jár majd.

Ehhez persze az kellene, hogy a tagállamok segítsék azzá válni a világszervezetet, aminek lennie kell, amiért létrehozták. A BT-tagsággal kapcsolatos viták, a nemzetközi konfliktusok következetlen kezelése, a legszegényebb afrikai országok kilátástalan helyzete mind arra figyelmeztetnek, hogy az ENSZ megújítása nem tűr halasztást. E nélkül az ENSZ marad, ami volt. Békéről, emberi jogokról és igazságról szóló szólamok visszhangtalan hangoztatója.

Panoráma