Forrás: Magyar RádióTíz éve írták alá Washingtonban az izraeli-palesztin megállapodást.
Azon a tíz év előtti napon a Fehér Ház kertjében nagy számú meghívott vendég jelenlétében Clinton amerikai elnök, Rabin, izraeli kormányfő és Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke írta alá azt a dokumentumot, amelyet azóta második oslói megállapodásként ismerünk. Az ünnepségre emlékezve az ember önkéntelenül arra a másik, ugyancsak washingtoni tablóra gondol, amelyen alig két esztendővel korábban – szintén egy megállapodás – az Oslóban született első egyezséget látták el kézjegyükkel a magas felek. Ugyanaz a három politikai személyiség, akik 1995 szeptember 28-án is, és ugyanott kézfogásukkal pecsételték meg elszántságukat a rendezés folytatására.
Joggal hihette a világ, hogy a sikeres kezdet és a bíztató folytatás után nem szakad meg a rendezési folyamat, csakhogy senki sem számolt azzal, hogy Rabin életét kioltja egy merénylő golyója, hogy rövidesen Netanjahu kerül Izrael miniszterelnöki székébe, és csak kemény, amerikai nyomásra, de akkor is csupán félgőzzel folytatódnak a tárgyalások.
Hosszadalmas rendre sorra venni az elmúlt tíz esztendő eseményeit, a Hamasz öngyilkos akcióit, az intifádát, Ramallah ostromát, az izraeli területeket körülölelő fal építését, az Útiterv megfogalmazását, Arafat halálát és az új palesztin vezetés kialakulását. Szóval a tíz év alatt sok minden történt, olyan is, amely táplálta és olyan is, amely kioltotta a reményeket.
Mindezek ellenére és talán mindezek következtében mégis megszületett az ellentmondásaival, nem kis problémáival együtt is jelentős gázai kivonulás, amely újabb lépés lehet a valóban súlyos ellentétekkel terhes izraeli-palesztin együttélés kialakításában. Ám ne feledjük, egy-egy történelmi probléma föloldásához tíz esztendők sorát sem lehet soknak tekinteni.
Ónody György
