Egy hihetetlen történet… – az 5766. esztendőre készülve
Az ember azt hihetné, hogy bizonyos dolgok csak a filmekben történhetnek meg. Valahogy én is így voltam ezzel, mígnem egy péntek délután megszólalt a telefonom. Édesapám hívott, állítólag betoppant egy rég – általunk soha- nem látott rokon és a zsinagóga előtt vár ránk.
Annyit azért megtudtam, hogy édesapám unokatestvéréről van szó, akivel még az életben nem találkozott, mivel a kedves rokon nagy világjáró és valahogy mindig sikeresen elkerülték egymást. Oak Alon Kohent tehát csak arról a pár fényképről ismertük, melyeket nagyapám testvére küldött Izraelből úgy 25 éve. Szépszál katona volt akkor, most pedig 46 éves…Szerencsére alig változott, talán csak a haja nőtt meg kissé. És hát egy-két tincs meg borosta…, de mikor megláttam és kezet ráztunk, mosolygott és valahogy éreztem, hogy rendes srác. Beutazta az egész világot, élt nagyon sok országban, jelenleg épp Mallorcán és végül hazajött. Megkeresni a gyökereit.
Mindössze annyit tudott, hogy a háborút csak édesapja és annak egy testvére –nagyapám- élték túl, aki valahol egy Komárom nevű városban lakik. Úgy érezte Yom Kippur, az Engesztelőnap a megfelelő időpont, hogy szembesüljön a múlttal. Úgy érezte, ennyivel még tartozik édesapjának. Sajnos egy évet késett, nagyapámmal már nem tudott találkozni, de tudom, hogy nagyon sok apró részlet mégis összeállt és kitisztult a kép, és nemcsak számára. Rajta keresztül sok érdekes és értékes dolgot tudtam meg a családomról, melyekről nagyszüleim sosem beszéltek. Örülök, hogy eljött. Örülök, hogy a hippi külső egy szabadlelkű, jó embert takar, akit meg fogok látogatni a következő nyáron Spanyolországban. Asta la vista Oak!
Kollár Gábor
(Hitközségi Híradó archívum: 2004. szeptember-október,
100-101. szám)
