A DNS-vizsgálat, az ujjlenyomatok és a különleges szakértők bevonása ellenére sem tudni, kik követték el a példátlan bűncselekményt
A közelmúltban elvégzett szakértői vizsgálatok sem hozták meg a várt „áttörést” a nyomozásban a Kozma utcai zsidó temetőben történt sírgyalázás ügyében; továbbra sem tudni, kik lehettek a tettesek – tudta meg az MTI hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetőjétől.
Arra a kérdésre, hogy a több százezer forintos DNS-vizsgálat, az ujjlenyomatok és a különleges szakértők bevonása milyen eredményt hozott, Horváth Ferenc elmondta: semmi új információval nem tud szolgálni. „Jelen pillanatban érdemben nem tudok hozzátenni semmit ahhoz, amit eddig elmondtunk” – közölte az alezredes.
A június közepén történt – Magyarországon eddig példátlan méretű – temetőgyalázás ügyéről a rendőrség két hete azt nyilatkozta, hogy „nagyon rövid idő múlva – ez lehet napokon belül is, de elhúzódhat akár újabb hetekig – megkapjuk azt a szakértői véleményt, amely a vizsgálatokban áttörést jelenthet”.
Horváth Ferenc akkor egy lapértesülésre reagálva azt a tájékoztatást adta: nem biztos, de valószínűsíthető, hogy a 132 sírt megrongáló, több tízmillió forintos kárt okozó tettesek szándéka mögött „anyagi érdekeltség lehet”. Úgy fogalmazott, hogy ismereteik – a „klasszikus módszerek” alkalmazása – szerint elsősorban valóban a „sírkőkészítők” lehetnek az ügy hátterében, és két-három ember követhette el a bűncselekményt.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tanúk és a gyanúsítottak kihallgatásáig nem lehet kizárni azt sem, hogy rasszista vagy vandál szándék motiválta a tetteseket.
MTI/hirado.hu

