Továbbra sem tudni, kik rongálták meg a sírokat júniusban a Kozma utcai zsidó temetőben – tudta meg a Távirati Iroda. A hírügynökség szerint a többszázezer forintos DNS-vizsgálat, az ujjlenyomatok és a különleges szakértők bevonása sem hozott áttörést az ügyben.
Alig két hete a rendőrség még azt nyilatkozta, hogy a szakértői vélemények áttörést hozhatnak az ügyben. Akkor azt a tájékoztatást adták, hogy valószínűsíthető, hogy a 132 sír rongálása mögött anyagi érdekeltség lehet. Azt gyanították, hogy a sírkészítők lehetnek az ügy hátterében.

