A német konzervatívok (CDU/CSU) szövetsége, úgy tűnik, kitart Merkel (CDU) kancellárjelölt mellett, míg a szociáldemokraták (SPD) táborában egyesek szinten nem zárják ki, hogy az SPD esetleg Schröder nélkül lép nagykoalícióra a CDU/CSU-val.
2005.09.25 10:34 MTI
Az egy héttel ezelőtti „csonka” választásokon kis különbséggel a CDU/CSU győzött, s előrejelzések szerint az arányon az egy hét múlva esedékes drezdai választás sem változtat döntően. A 160-as, drezdai választókerületben haláleset miatt voltak kénytelenek elhalasztani a szavazást.
Jelen pillanatban nagykoalíció alakítása tűnik a legvalószínűbbnek, miután az egyéb variációkról hamar kiderült, hogy nincs esélyük a megvalósulásra. A választásokon nem szerzett stabil többséget sem a konzervatív-liberális felállás, sem a jelenlegi szociáldemokrata-zöld kormányzat.
A szociáldemokraták eltérően értelmezik a választás végeredményét, s azt hangoztatják, hogy joguk van a kormányalakításra, mert a CDU és a CSU külön-külön gyengébb, mint az SPD, s „személyi komponenseket” is figyelembe kell venni. Schröder még a választások estéjén kijelentette, hogy stabil kormányzás csak az ő vezetésével képzelhető el.
A CDU és a CSU egyre határozottabban áll ellen a szociáldemokrata támadásoknak. Meg nem erősített hírek szerint a szociáldemokraták Angela Merkel helyett mással is beérnék, s köreikben állítólag felmerült az a nyolcvanas évek Izraeljéből származó megoldás is, hogy a nagykoalíció irányítását a két tábor időben ossza fel egymás között.
Christian Wulff alsó-szászországi miniszterelnök (CDU), akit a szociáldemokraták állítólag el tudnának képzelni Angela Merkel helyében, a Bild am Sonntagban „ostoba ötletnek” nevezte az „izraeli megoldást”, s kizárta, hogy beugrana Angela Merkel helyére. „Valakinek meg kell már magyaráznia Gerhard Schrödernek, hogy a választást elvesztette” – jelentette ki Wulff. Hasonló módon foglalt állást a kereszténydemokraták egy másik „erős” tartományi miniszterelnöke is, Roland Koch Hessenből.
A másik oldalon Kurt Beck, Rajna-Pfalz tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke, az SPD egyik alelnöke olyan tabudöntögető jelzést adott le, hogy egy nagykoalíció Schröder nélkül is elképzelhető. „Egy demokráciában sohasem szabad azt mondani, hogy soha” – közölte Beck a Focus hírmagazinnal.
A konzervatív pártok köreiből elhangzik az is, hogy csak akkor kezdődjenek koalíciós tárgyalások a szociáldemokratákkal, ha Schröder lemond kancellári álmairól, míg Franz Müntefering, az SPD elnöke eleve csak a drezdai szavazás után tartja elképzelhetőnek a konzultációkon túllépő koalíciós tárgyalásokat. A szociáldemokraták és a konzervatívok legközelebb szerdán konzultálnak, s személytől függően hol a tartalmi, hol a személyi kérdések megvitatását helyezik előtérbe.
Gregor Gysi, a Baloldali Párt parlamenti frakciójának egyik vezetője a Der Tagesspiegel vasárnapi kiadásában nem zárta ki, hogy pártja megfontolná Schröder támogatását a Bundestagban (a parlamenti alsóházban), a kancellárválasztás esetleges harmadik fordulójában, amikor a jelenlévők többségének a szavazata is elegendő a jelölt megválasztásához.
Harmadik fordulóra azonban csak akkor kerül sor, ha az előző kettőben nem sikerül abszolút többséggel kancellárt választani. Az abszolút többséghez az összes Bundestag-képviselő szavazatának a felére, plusz egy szavazatra van szükség.
Az új összetételű Bundestagban a baloldalhoz sorolt erőknek – a szociáldemokratáknak, a zöldeknek és a keletnémet szocialista múlttal rendelkező Baloldali Pártnak – együttesen abszolút többségük van, de a jelenlegi programok alapján nem hajlandók közösködni egymással.

