Forrás: Híradó

Az egy héttel ezelőtti „csonka” választásokon az ellenzéki pártok koalíciója győzött 35,2 százalékkal, a szociáldemokraták végeztek a második helyen 34,3 százalékkal

A németek nyolcvan százaléka elégedetlen az egy héttel ezelőtti előre hozott parlamenti választások eredményével, de megint ugyanígy szavazna, ha most új választásokat tartanának – derült ki pénteken este egy felmérésből, amelyet a ZDF közszolgálati televízió ismertetett.

Az egy héttel ezelőtti „csonka” választásokon az ellenzéki pártok (CDU/CSU) koalíciója győzött 35,2 százalékkal, a szociáldemokraták (SPD) végeztek a második helyen 34,3 százalékkal. Egy drezdai választókerületben haláleset miatt csak egy hét múlva szavaznak, de politológusok szerint az eredményen lényegében már nem változtathat a 220 ezer szászországi választásra jogosult. A CDU/CSU jelenleg 225 parlamenti mandátummal rendelkezik, az SPD 222 mandátummal. A német parlament alsóházába, a Bundestagba a liberális FDP, a zöldek pártja (Szövetség Á90/Zöldek) és a keletnémet szocialista gyökerekkel rendelkező Baloldali Párt jutott be még.

Mindkét néppárt gyengébb teljesítményt nyújtott a három évvel ezelőttihez képest (akkor mindkettő 38,5 százalékot szerzett, az SPD a mandátumok számát tekintve végzett az élen), s az SPD vitatja, hogy a kereszténydemokrata és a keresztényszociális unió kormányt alakíthat. Az SPD – nem vadonatúj, de ritkán elővett – érvelése szerint a CDU és CSU csak parlamenti frakcióközösséget alkot, de pártokként külön-külön gyengébbek az SPD-nél. Az SPD ragaszkodik ahhoz, hogy az eddigi kancellár, Gerhard Schröder vezetésével alakuljon meg az új kormány.

Az új kormány valószínűleg nagykoalíció lesz, miután a többi koalíciós variáns az ellentétek és az akarat hiánya miatt megbukni látszik. Legutóbb az úgynevezett Jamaika-koalíció lehetősége veszett ködbe a konzervatívok és a környezetvédők között feszülő ellentétek miatt. Ezt a felállást az érintett pártok (a CDU/CSU, az FDP és a környezetvédők) választotta színek, valamint a karibi ország zászlószíneinek az egyezése miatt nevezték el Jamaika-koalíciónak.

A konzervatív pártok és a szociáldemokraták valószínűleg szerdán folytatják konzultációikat. A CDU/CSU sem enged kormányalakítási igényéből. Az SPD szóvivője, Lars Kühn pénteken este cáfolta az RTL televízió értesülését, miszerint Schröder beleegyezne abba az Izraelben már kipróbált képletbe, hogy a nagykoalíció vezetését időben elosszák egymás között: azaz a megbízatás idejének egyik felében a konzervatívok, másik felében a szociáldemokraták állnának a nagykoalíció élén. Az RTL értesülése szerint Schröder szeretné kezdeni a kormányzást, s a félidőben átadni a stafétabotot Angela Merkelnek, a CDU/CSU kancellárjelöltjének, vagy valaki másnak. A jelentés „teljességgel spekulatív” – közölte a szóvivő.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.