Forrás: Híradó

A tüntetők vizet sem fognak magukhoz venni a következő három napban

Etiópiai zsidók százai kezdtek háromnapos éhségsztrájkba kedden Addisz-Abebában tiltakozásul amiatt, hogy késlekedik megígért áttelepítésük Izraelbe.

A falasa mura közösség mintegy ezer tagja gyűlt össze egy hevenyészett sátortető alatt a főváros egyik peremkerületében, többségük az északi országrészből érkezett földműves rongyos ruhákban.

A falasa szó egyébként száműzötteket jelent amhara nyelven. A falasa murák, akiket nem egyszer erőszakkal térítettek át a kereszténységre a XIX. és a XX. században, zsidó gyökereik megújításán kívül azt is remélik az áttelepítéstől, hogy végre megszabadulnak a szegénységtől.

„Az izraeli kormány ellen tüntetünk, amely halogatja indulásunkat, jóllehet az izraeli parlament már meghozta döntését, hogy át kell bennünket telepíteni az ígéret földjére” – mondta az egyik szervező, Getenet Mengesa. Hozzátette, hogy az éhségsztrájkolók vizet sem fognak magukhoz venni a következő három napban.

Izrael idén a zsidó bevándorlás ütemének megduplázását ígérte az Afrika szarván elterülő államból, hogy 2007-ig áttelepítse a falasa mura népcsoport hátramaradt húszezer tagját. Az állandó megaláztatásra panaszkodó tüntetők szerint azonban mostanáig semmi sem történt.

Izraelben már több mint százezer etiópiai zsidó él, akik úgy tartják, hogy a bibliai Salamon király és Sába királynője fiának, I. Meneliknek a leszármazottai.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.