A nemrég meghonosított holokauszt-emléknap eltörlését javasolják a brit kormányfő által a júliusi londoni merényletek után kinevezett tanácsadók, arra hivatkozva, hogy az sértheti a muszlimok érzelmeit. A The Sunday Times értesülése szerint a szélsőségesség elleni fellépés terveinek kidolgozására alakított kormánytanácsadói bizottságok azt javasolják, hogy az európai holokauszt áldozatainak szentelt január 27-ei emléknapot a „népirtás napja” váltsa fel, amelyen megemlékeznének a muszlimok ellen Palesztinában, Csecsenföldön és Boszniában elkövetett tömeggyilkosságokról, illetve más vallású emberek tömeges legyilkolásáról is.
A vezető brit vasárnapi lap által idézett egyik szakértő szerint a holokauszt-emléknap „különleges státusa” csak fokozza a szélsőségesek „elidegenedettség-érzetét”, mivel nem terjed ki a muszlimokra, és azt a benyomást kelti bennük, hogy a „nyugati emberélet értékesebb, mint a nem nyugati”.
A kormánybizottságok által kidolgozott javaslatot támogatja Sir Iqbal Sacranie, az 1,8 milliós brit muszlim közösség legnagyobb szervezetének, az egyébként mérsékelt és a kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló – a júliusi londoni merényleteket szinte elsőként és súlyosan elítélő – Brit Muszlim Tanácsnak a főtitkára is. Sir Iqbal a The Sunday Timesnak azt mondta: a holokauszt üzenete az, hogy „soha többé”, ennek azonban mindenkire ki kell terjednie. A muszlim vezető szerint az emberi élet kérdésében „nincs helye a kettős mércének … a muszlimok sértve és kirekesztve érzik magukat azáltal, hogy az ő életüket nem tartják olyan értékesnek, mint a holokausztban elpusztultakét”.
A brit belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a tárca megfontolja egy külön, a népirtásoknak szentelt emléknap kijelölését minden vallás számára, de a kormány úgy tartja, hogy a holokauszt „az európai történelem meghatározó tragédiája volt”.
A brit holokauszt-emléknapot Tony Blair munkáspárti kormánya honosította meg 2001-ben. A megemlékezéseket szervező jótékonysági csoport fővédnöke II. Erzsébet királynő, és a rendezvények finanszírozására a brit belügyminisztérium minden évben 500 ezer fontot (180 millió forint) ad.

