Forrás: Origo

Már csak két játéknap van hátra az európai világbajnoki selejtezőkből, ám ennek ellenére még csak egy olyan csoport van, ahol már eldőlt az elsőség sorsa. Egyelőre tehát a rendező Németországon kívül csupán Ukrajna számít biztos vb-résztvevőnek, de nagyon közel áll ehhez Hollandia, Portugália és Olaszország is – miközben olyan „futballnagyhatalmak”, mint Anglia vagy Spanyolország könnyen pótselejtezőre kényszerülhetnek. A legutóbbi Európa-bajnokság 16 résztvevője közül kettő (Lettország és Bulgária) már biztosan nem lesz ott a vébén.

1. csoport: holland generációváltás

A legutóbbi páros forduló előtt úgy tűnt, hogy Csehország és Hollandia a végletekig tartó pár küzdelmet folytat majd az első helyért, és amelyikük végül „vesztesként” végez, az is pótselejtező nélkül jut ki a vébére legjobb csoportmásodikként.

Utóbbira persze még most is van esély, de a csehek a Romániában elszenvedett vereséggel jelentős lépéshátrányba kerültek, és a hollandoknak az ölébe pottyant a biztos továbbjutás: az Oranje akár ki is kaphat a következő játéknapon Prágában, ha az utolsó körben hozza a Macedónia elleni hazai találkozót, akkor megnyeri a csoportot.

Marco van Basten gárdájának persze nem szabad kiengednie, elvégre tavaly októberben Macedóniában csak egy döntetlenre volt képes a csapat, de a hollandok azóta nem veszítettek pontot a kvalifikációs sorozatban. Külön öröm lehet a tréner számára, hogy az általa felfedezett játékosok rendre kiváló teljesítményt nyújtanak: a Van Bastennél debütált Khalid Boulahrouz, Hedwiges Maduro vagy Barry Opdam ma már alapember – na meg persze az sem hátrány, hogy a „nagy öregek” közül Philip Cocu, Edwin van der Sar vagy éppen Ruud van Nistelrooy is remekel, utóbbi például a legutóbbi öt selejtezőn ötször volt eredményes.

Ami a cseheket illeti, még mindig ők a legesélyesebbek a második pozícióra, még ha a románok papíron utol is érhetik őket. Ehhez azonban az kellene, hogy Kollerék a hátralévő két mérkőzésükön ne szerezzenek egynél több pontot, és bár a sorsolás nem könnyű (a hollandok hazai pályán és a finnek idegenben várnak még a cseh csapatra), de nehéz elképzelni, hogy Karel Brückner gárdája mindkétszer megbotoljon.

Márpedig ha ez nem történik meg, és a csehek másodikok lesznek, akkor szinte bizonyos, hogy a pótselejtező nélkül jutnak ki a vébére – ahol utoljára 1990-ben, még Szlovákiával közösen szerepeltek. A románok ezzel szemben, ha csak nem történik meglepetéseredmény (jelesül a finnek pontot rabolnak a csehektől), akkor megint nem jutnak ki a világbajnokságra. Keleti szomszédaink a kvalifikációs sorozat közepét rontották el, amikor oda-vissza kikaptak a hollandoktól, és az örmények ellen is pontot veszítettek.

Az edzőváltást követően Victor Piturce visszahívta a régi nagy öregek egy részét (aminek köszönhetően Dorinel Munteanu megjavította Gheorghe Hagi válogatottsági rekordját), de ez csak arra volt jó, hogy az utolsó pillanatig maradjon némi halvány esély, aminek realizálódása nem valószínű.

A finnek szokás szerint messze voltak az első két helyről, és a szövetség megunta, hogy Antti Muurinennel megint nem sikerült a bravúr: a tréner menesztették, és az Eb-selejtezőkön már az angol Roy Hodgson fogja irányítani a csapatot. A csoport talán legnagyobb meglepetése Andorra (saját magához képest) kiváló szereplése volt, a miniállam, amely korábban pontot sem szerzett, most még meccset is tudott nyerni, és az örmények elleni hazai mérkőzésen bebiztosíthatja utolsó előtti helyét – márpedig ez az ország labdarúgó történetében páratlan siker lenne.

2. csoport: ukrán öröm

Az egyetlen csoport, amelyben eldőlt az elsőség sorsa, mégpedig nem úgy, ahogyan arra előzetesen számolni lehetett: az első pozíciót ugyanis Ukrajna szerezte meg, már három fordulóval a zárás előtt, és így a szovjet utódállam, története során először, kijutott egy világeseményre.

Az ukránok korábban kétszer is a pótselejtezőn buktak el (a 2000-es Eb előtt Szlovénia, a 2002-es vébé előtt pedig Németország búcsúztatta őket), de most nem bízták a véletlenre a dolgot, és tulajdonképpen rajt-cél győzelmet arattak.

A fordulópontot a törökök elleni idegenbeli győzelem jelentette, hiszen korábban a görögökkel hazai pályán csak ikszelt a csapat – az isztambuli fölényes diadal azonban lendületet adott a gárdának, amely ezt követően sorozatban négy győzelmet aratott, ráadásul kapott gól nélkül. Oleh Blohin egy meglehetősen stabil együttest rakott össze, az eddig lejátszott tíz selejtezőből Olekszandr Sovkovszkij, Andrij Neszmacsnyij és Andrij Ruszol egy találkozót sem hagyott ki, Andrij Huszin, Volodimir Jezerszkij, Oleh Huszev, Andrij Voronyin és Anatolij Tyimoscsuk pedig mindössze egy összecsapásról hiányzott. Ha ehhez még hozzávesszük Andrij Sevcsenkót, aki csak sérülés esetén maradt ki, akkor majdnem megvan a teljes csapat.

A második helyért viszont hatalmas a küzdelem, ezért a pozícióért még három csapat is versenyben van: az Európa-bajnok Görögország, a vb-bronzérmes Törökország és a világversenyről utoljára 1994-ben hiányzó Dánia – csak egyiküknek lesz egyáltalán lehetősége arra, hogy kijusson a világbajnokságra.

Jelenleg a törökök a másodikok, de a veszített pontok szempontjából Görögország áll a legjobban: ha a kontinensbajnok megnyeri hátralévő két találkozóját, akkor pótselejtezőt játszhat. Ez mondjuk nem lesz egyszerű feladat, hiszen Otto Rehhagel csapata októberben Koppenhágába látogat, és ha a dánok ott nyernek, akkor könnyen lehet, hogy a törököknek kaparják ki a gesztenyét – ez esetben ugyanis a félholdasok az Albánia elleni idegenbeli győzelemmel megszereznék a második helyét.

Tiranában azonban nem valami egyszerű begyűjteni a pontot, és ha Fatih Terim együttese (az egykori sikeredző a múlt hónapban tért vissza a kispadra) esetleg botlik Albániában, akkor máris a dánok kezébe került a saját sorsuk. Látható tehát, hogy a helyzet meglehetősen bonyolult, és a variációs lehetőségek sora meglehetősen nagy – szinte bármi megtörténhet.

3. csoport: döntés Pozsonyban

A portugál válogatott elméletileg még elbukhatja a kvalifikációt, de ehhez kisebbfajta csodának kellene történnie, a luzitán gárda ugyanis ehhez a hátra lévő két találkozóján nem nyerhetne – márpedig Luis Felipe Scolarti csapata számára két otthoni összecsapás van hátra, Liechtenstein és Lettország ellen.

És bár a liechtensteiniek egyszer már megtréfálták Pauletáékat (tavaly októberben Vaduzban 2-2-es döntetlen született), erre most kicsi az esély, és ha esetleg itt meg is botlanának a portugálok, akkor még mindig ott lesz a lettek elleni összecsapás. Scolari immár teljes egészében a legutóbbi Eb-n ezüstérmet szerzett gárdára épít, Luis Figo visszatérésével egy az egyben ugyanazt a csapatot szerepelteti, mint a kontinensviadalon – az egyetlen új felfedezett a Sporting CP fiatal üdvöskéje, Joao Moutinho, illetve a jobbhátvéd Alex, bár ezen a poszton Paulo Ferreira azért elsőbbséget élvez.

A második helyezés sorsa szinte biztosan az utolsó körben dől majd el, ahol a jelenleg azonos pontszámmal álló orosz és szlovák gárda egymás ellen lép majd pályára Pozsonyban. Az elmúlt hónapokban mindkét együttesnek lett volna esélye arra, hogy meglépjen a másiktól: amikor azonban északi szomszédjaink váratlanul pontot veszítettek Liechtenstein ellen, akkor az orosz nem tudták legyőzni Észtországot, amikor pedig a szbornaja ikszelt a portugálokkal, akkor a szlovák csapat nem bírt a lettekkel.

Ha a következő körben mindkét együttes nyer (amire meg van az esély, hiszen mind Szlovákia, mind Oroszország otthon fogad majd egy gyengébbnek tartott ellenfelet), akkor az október 12-i, pozsonyi mérkőzés igazi ki-ki meccs lesz, ahol azonban a szlovákoknak egy döntetlen is elég lesz az üdvösséghez, hiszen Moszkvában tavaly pontot szereztek. A gólkülönbségük pedig sokkal jobb – köszönhetően az orosz válogatott portugáliai csúfos vereségének, amelynek eredménye Georgij Jarcev menesztése lett. Mondjuk Jurij Szjominnal sem javultak túlságosan fel az eredmények (döntetlen az észtekkel és a lettekkel), de az esély még megvan a második helyre.

A legutóbbi Eb-re meglepetésszerűen kijutó Lettország ezúttal nem tudott szenzációt okozni, és sokak szerint ennek első számú oka az volt, hogy a szövetségi kapitányt, Aleksandrs Starkovst elcsábította a Szpartak Moszkva – utódja, Jurijs Andrejevs ugyanazokkal a focistákkal dolgozott (a selejtezők során mindössze négy olyan labdarúgó lépett pályára, aki nem volt ott az Eb-keretben), mégsem tudta megközelíteni elődje sikereit.

A csoport szenzációja Liechtenstein volt, amely már most annyi ponttal rendelkezik, amennyit eddig összesen nem szerzett két évtized alatt, a luxemburgiak vártnál is pocsékabb szereplése viszont egyértelműen csalódás.

4. csoport: Franciaország lépéselőnyben

A legkiegyensúlyozottabb csoportban egyetlen mérkőzés elég volt ahhoz, hogy a négy esélyes közül legrosszabbul álló francia csapatból a legjobb helyzetben lévő váljon. A legutóbbi fordulóban ugyanis megtört az „átok”, addig a fent említett négy együttes (Árország, Izrael, Svájc és Franciaország) egymás elleni meccsein kizárólag döntetlenek születtek, most viszont a gallok győzni tudtak Árországban, és bár a tabellán ez egyelőre nem látszik, rögtön előnybe is kerültek a többiekhez képest. Thierry Henryéknak most már a saját kezükben van a sorsuk. Ha hozzák a hátralévő mérkőzéseiket, akkor megnyerik a csoportot, és ehhez már csak egy rangadót kell játszaniuk: a következő körben a helvétekhez látogatnak.

A gallok mindezzel együtt is csalódást okoztak, elsősorban a hazai közönségüknek, hiszen a három, Stade de France-ben lejátszott találkozójukon egyaránt gól nélküli döntetlent értek el. Az is jól látható, hogy az Eb után kinevezett új szakember, Raymond Domenech által meghirdetett generációváltás nem jött be – nem véletlenül kellett „visszakönyörögni” a válogatottban Zinédine Zidane-t, Lilian Thuramot és Claude Makelelét.

A kontinensviadal utáni első vébéselejtezőn szerepelt csapatból az írek elleni találkozóra már csak William Gallas és Henry őrizte meg a helyét a kezdő tizenegyben, és Dublinban még mindig négy világbajnok (hét évvel ezelőttről) és öt Európa-bajnok (az öt évvel ezelőtti tornáról) volt a kezdők között.

A továbbjutás sorsa azonban mindig nem dőlt el, hiszen még két igazi „rangadó” van hátra, és mivel a svájciak mindkettőn résztvevők, így helyzetük kétféleképpen értékelhető: egyrészt nehéz dolguk lesz, másrészt a sorsuk nekik is a saját kezükben van: ha hozzák a két összecsapást, akkor övék az elsőség, de ha csak egyet nyernek a kettő találkozó közül, akkor sem végezhetnek rosszabbul a második pozíciónál.

Persze benne van a pakliban az is, hogy mindkétszer kikapnak – ez esetben az írek lehetnek a befutók a második pozícióra (akik két nyert meccsel szintén nem lehetnek rosszabbak másodiknál), legalábbis a csoportban uralkodó trend szerint, amelynek értelmében a két „kiscsapat”, vagyis Ciprus és a Feröer-szigetek a „nagyok” ellen képtelen pontot szerezni. Látható tehát, hogy meglehetősen nyílt a szituáció, az izraeliek hátránya mindössze annyi, hogy nekik más együttesekben is bízniuk kell, nem elég, ha hozzák a hátralévő mérkőzésüket. Pedig a szentföldi gárda az 1970-es vébé óta egyetlen világversenyen sem szerepelt…

5. csoport: olasz csatárbőség

A squadra azzurra a Skócia elleni botlást Minszkben alaposan jóvátette, hiszen a beloruszok elleni idegenbeli diadal igen csak meggyőző volt Marcello Lippi gárdájától. A taljánoknak így atán a hátralévő két meccsükből elég az egyiket megnyerniük ahhoz, hogy máris a németországi utazást tervezzék, és mivel mindkét összecsapást hazai pályán játsszák majd, ráadásul az utolsó mérkőzésen Moldova lesz az ellenfelük, nem érdemes ellenük fogadni.

Lippi mester sok kritikát kapott azért, rengeteg futballistát próbált ki az elmúlt másfél évben: összesen 54-en szerepeltek nála a címeres mezben az Európa-bajnokság óta, de a jelek szerint a tréner tudta, hogy mit csinál, és mostanra már körvonalazódni látszik egy ideális kezdő tizenegy. Talán csak a csatársorban nem, ahol Lippit a bőség zavara kínozhatja: a kvalifikációs sorozatban betalált már Alberto Gilardino, Luca Toni, Francesco Totti és Alessandro del Piero is, de rajtuk kívül játszott még Christian Vieri, Antonio Cassano és Vincenzo Iaquinta is, márpedig közülük egyszerre maximum hárman lesznek a pályán.

A legutóbbi játéknap előtt úgy tűnt, hogy az olaszok mögött a norvégok lehetnek a befutók, azonban a vikingek amit nyertek a Szlovénia elleni idegenbeli győzelemmel, azt el is veszítették a Skócia elleni otthoni zakóval. Ezzel együtt még mindig John Carewék vannak a legelőnyösebb helyzetben, hiszen két hátralévő meccsük a csoport két leggyengébb gárdája ellen lesz, két közvetlen riválisuk (Szlovénia és Skócia) pedig még egymás ellen is játszik. A skandinávokra rá is férne a siker, hiszen a legutóbbi két nagy eseményről (a 2002-es vébéről és a 2004-es Eb-ről) lemaradtak.

A szlovének a vébén még ott voltak, a kontinensviadalon azonban már nem, és azóta kisebbfajta generációváltás történt a csapatból, a nagy öregek közül, a Zahovic-Vugdalic-Pavlin-Ostrec féle generációból már csak Milenko Acimovic és Aleksander Knavs maradt meg. Ehhez képest a csapat nem szerepelt rosszul, de a második helyhez most már bravúrhoz és némi szerencséhez lenne szüksége: az sem biztos, hogy elég, ha megnyerik a két hátralévő meccset, ahol ráadásul az ellenfél Olaszország és Skócia lesz – még a norvégok pontvesztése is szükségeltetik hozzá.

A skótoktól már az is jó eredmény, hogy a pocsék rajt után még mindig van matematikai esélyük a továbbjutásra – a Berti Vogtsot váltó Walter Smith összekapta a gárdát, reaktivált néhány, Vogtsszal haragban álló nagy öreget (Christian Dailly és David Weir a két legeklatánsabb példa), de a második helyhez már olyan szerencsesorozatra lenne szükség, aminek kicsi a valószínűsége.

6. csoport: gyengélkedő angolok

Érik a nagy meglepetés: az angolok könnyen pótselejtezőre kényszerülhetnek, mégpedig a lengyelek mögött. A háromoroszlánosoknak persze még mindig a saját kezükben van a sorsuk, elvégre az utolsó körben fogadják riválisukat, de Sven-Göran Eriksson együttese immár nem hibázhat.

Az angol csapat gyengébb szereplése (elsősorban az északírek elleni vereség) már csak azért is meglepő, mert papíron kevés olyan gárda akad a világon, amelynek a kezdő tizenegye erősebb lenne: a csatársorban Michael Owen és Wayne Rooney, a középpályán Steven Gerrard, David Beckham és Frank Lampard, a védelemben pedig John Terry, Rio Ferdinand vagy Ashley Cole egyértelműen világklasszisnak számít.

Az északírek ellen közülük csak Terry hiányzott, mégis kikapott a csapat – egy olyan válogatottól, amely ezt megelőzően csak egy győzelmet szerzett (Azerbajdzsán ellen), és amely utoljára 1972-ben tudott nyerni Anglia ellen. Erikssont természetesen máris „ízekre szedte” a brit bulvársajtó, de a kritika maximum akkor lesz jogos, ha a csapat valóban nem jut ki a vébére – persze egy esetleges második helyezés is elég lehet a kvalifikációra, hiszen a háromoroszlánosok jó eséllyel pályáznak a két legjobb csoportmásodik pozíciójának egyikére.

A lengyeleknek ennek megfelelően akkor sem kell nagyon aggódniuk, ha kikapnak az angoloktól az utolsó mérkőzésükön, mert ekkor is szinte biztos övék lesz az egyik hely a legjobb csoportmásodikok között – csak a svédek és a csehek lehetnek veszélyesek rájuk, de ha a háromkoronások megnyerik a csoportjukat, akkor máris kiesnek ebből a körből, és a lengyelek pedig ünnepelhetnek (vagyis Frankowskiék szurkolhatnak a skandinávoknak a horvátok ellen).

Pedig a játékoskereten végigpillantva a lengyelek nem tűnnek olyan erősnek, nincsenek kiemelkedő képességű focistáik, ám rengeteg megbízható, és egy bizonyos szinten állandóan hozni tudó labdarúgójuk van (Jacek Krzynówek, Jacek Bak, Tomasz Rzasa, Tomasz Klos, Marcin Baszczynski) – na meg egy olyan csatárduójuk, amely elképesztően eredményes.

A Frankowski, Zurawski páros érte el a gárda góljainak felét, és bár ma már nem egy klubban szerepelnek (a nyáron mindketten elhagyták a Wisla Krakówot), kiválóan érzik egymást.

Az osztrákok gyorsan rádöbbentek, hogy a lendületbe jött lengyelekkel és az angolokkal szemben nincsen esélyük a vébére való kijutásra, így Hans Krankl mester menet közben már elkezdte építeni a 2006-os Eb csapatát – a kontinensviadalon ugyanis a sógorok rendezőként biztosan ott lesznek. Ennek köszönhetően az osztrák válogatottban az utóbbi időben sok újonc lépett pályára, de a fiatal generáció mellett azért néhány nagy öreg is megmaradt – elég, ha csak Dietmar Kühbauerre és Markus Schoppra gondolunk.

A két gyengébbik brit gárda közül az északírek az angolok elleni győzelemmel máris elégedetté tették drukkereiket, akik a korábbi nyeretlenségi sorozatot el is felejtették, a walesieken viszont az edzőcsere sem segített: a csapat, amely az Európa-bajnokság előtt pótselejtezőt játszott az oroszokkal, most az utolsó helyen áll a csoportban, Azerbajdzsán mögött…

7. csoport: szerb betonvédelem

A legutóbbi Európa-bajnokságig a spanyol együttesre az volt a jellemző, hogy a kvalifikációs sorozatban mindig kiválóan szerepeltek, hogy az adott viadalon aztán csalódást okozzanak. A 2004-es Eb előtt aztán botladoztak a selejtezőkben, hogy a kontinensviadalon is leszerepeljenek – most pedig megint nem megy nekik a selejtezők során.

Jelen állás szerint Raúléknak megint csak a második pozíció jut, és még az is veszélybe kerülhet, a bosnyákok ugyanis nagyon feljöttek, és a hispán gárda nem engedhet meg magának több botlást. San Marino legyőzése valószínűleg nem is fog problémát okozni, Belgiumban azonban nagyon ügyelnie kell a csapatnak, még ha a Vörös Ördögök nem is képviselnek túlságosan nagy játékerőt.

Bármennyire is furcsának tűnik, a spanyolok legfőbb problémája a támadósorban van, hiszen a San Marino elleni 5-0-s diadal kivételével csak egyszer tudtak egynél több gólt szerezni: a belgák elleni találkozón, amikor az ellenféltől már az első félidőben kiállítottak két embert! Még Raúlra lehet a legkevesebb panasz, ő négyszer is betalált, de az ideális partnerét Luis Aragonés nem tudta megtalálnia – pedig próbálkozott Morientesszel, Fernando Torresszel, Tamudóval is.

A spanyolok gyengélkedése egyben a szerbek dicsérete is, a plávik mindkétszer döntetlent játszottak legnagyobb riválisukkal, és első góljukat éppen a legutóbbi találkozón kapták a kvalifikációs sorozatban.

A szerb együttes sikere tehát elsősorban a védelemnek köszönhető, amelyből Goran Gavrancic, Ivica Dragutinovic és Igor Duljaj mindegyik selejtezőn a kezdő tizenegy tagja volt, Mladen Krstajic pedig csak egy összecsapásról hiányzott.

De egyetlen kvalifikációs összecsapást sem hagyott ki még Ognjen Koroman és Dejan Stankovic is – a csapat magja tehát meglehetősen egységes. A szerbek ráadásul az utolsó körben akár dönthetnek is a második hely sorsáról: lehet, hogy a bosnyákok ellen már biztos csoportelsőként lépnek majd pályára, és akkor nem lehet kizárni, hogy kevésbé koncentrálnak…

Ez Bosznia malmára hajthatja a vizet, persze Barbarezéknek a második helyhez a saját meccseik megnyerése mellett még az is kell, hogy a spanyolok pontot veszítsenek Belgiumban. Utóbbi együttesnél erősen inog a szövetségi kapitány, Aimé Anthuenis széke, aki több focistájával is konfliktusba keveredett, és még az eredmények sem nagyon jönnek a számára.

8. csoport: magas léc

Két fordulóval a zárás előtt értek végleg véget a magyar remények, amelyek valójában nem is léteztek: aki ugyanis reálisan mérte fel az erőviszonyokat, annak számára már a horvátországi, illetve a svédországi 3-0-s vereség után nyilvánvalóvá vált, hogy Lothar Matthäus együttese számára a második helyezés nem lehet cél.

Ez mondjuk már a kvalifikációs sorozat elején egyértelműnek tűnt, de nálunk lassan már szokássá válik, hogy elérhetetlen célokat tűzünk ki magunk elé, aminek köszönhetően a csalódás is elmaradhatatlan lesz. A magyar válogatott, illetve az azt körülvevő közeg olyan, mint az a magasugró, akinek az egyéni csúcsa 210 centiméter, de a lécet 240-re teteti.

Ágy aztán hiába ugrik olyan, amellyel átvinné mondjuk a 230-at, az eredmény az lesz, hogy leveri a lécet – pedig ha a magasság alacsonyabb lett volna, akkor megvan a sikerélmény, na meg a lehetőség a tovább fejlődésre. Ha Geráék megőrzik azt a harmadik pozíciót, ahol jelenleg állnak (ami feltételezi, hogy még szereznek pontot), akkor az kiváló eredmény lesz, elvégre 1992 óta csak egyszer sikerült elszakadni a negyedik helytől – mivel azonban Matthäus a vébére való kijutást nevezte meg célként, így aztán a válogatott szereplése (a szövetségi kapitány saját mércéjével mérve) kudarc.

Áttérve a vébéért folytatott különversenyre, a horvát-svéd párviadalban sokáig a kroátok álltak jobban, köszönhetően annak, hogy tavaly szeptemberben nyerni tudtak Stockholmban – de most a máltaiak elleni pontvesztéssel ők kerültek hátrányba.

A jelek szerint a következő körben sorra kerülő Horvátország-Svédország találkozó dönt majd az első helyről, és ezen a meccsen a skandinávoknak egy döntetlen is elég lehet az üdvösséghez, míg déli szomszédunknak mindenképpen nyernie kell – és nem csak itt, hanem az utolsó fordulóban Magyarországon is.

A svédeknek persze még egy esetleges Horvátország elleni vereség esetén sem kell nagyon aggódniuk, mert ha utána verik Izlandot, akkor a legjobb csoportmásodik helyek egyike az övé lehet. Ami a bolgárokat illeti, nagy kérdés, hogy őket motiválja-e az, hogy odaérjenek a harmadik pozícióba – ha igen, akkor a magyar válogatottnak nagyon nehéz dolga lesz Szófiában.

(FOCIVILÁG)