Forrás: Híradó

A 21 település 25 zsinagógájának lerombolása ellen vezető rabbik nyújtottak be keresetet, de ezt az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította

Elutasította az izraeli legfelsőbb bíróság csütörtökön a kiürített gázai övezeti telepek zsinagógáinak lerombolása ellen benyújtott fellebbezést – közölte a testület szóvivője.

A 21 település 25 zsinagógájának lerombolása ellen vezető rabbik nyújtottak be keresetet. Azzal érveltek, hogy a vallásjog értelmében a zsidóknak tilos lerombolniuk zsinagógáikat, és még a megszentségtelenítés veszélye mellett is meg kell őrizniük őket.

A döntéssel elhárult az utolsó akadály az elől, hogy végső szakaszába léphessen az izraeli kivonulás az 1967-ben megszállt palesztin területről. Az egykori gázai övezeti telepestanács szóvivője „antiszemitának” minősítette a bíróság határozatát.

Rabbik és jobboldali politikusok csütörtökön jelképes búcsúimát mondtak a legnagyobb gázai övezeti zsidó településtömb, Gus Katif volt „fővárosának”, Neve Dekalímnak a nagy zsinagógájában.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.