Forrás: Híradó

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult az Origo megtudni, kapcsolatban álltak-e az előző rendszer állambiztonsági szolgálatával a négy nagy történelmi egyház vezetői

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult az Origo, hogy megtudja, kapcsolatban álltak-e az előző rendszer állambiztonsági szolgálatával a négy nagy történelmi egyház (katolikus, református, evangélikus és zsidó) vezetői.

Azon a listán ugyanis, amelyet állítólag a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök, Németh Miklós adott át utódjának, Antall Józsefnek, politikusok és újságírók mellett közel félszáz egyházi személy – köztük a legmagasabb beosztásban lévő papok – is szerepel. A nagy történelmi egyházak vezetői megakadályozták, hogy kiderülhessen, együttműködtek-e a pártállami titkosszolgálatokkal – írja az internetes lap. Ehhez csak annyit kellett tenniük, hogy úgy nyilatkoztak, nem tartják magukat közszereplőnek, és így az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nem adhat ki adatokat róluk.

Eddig egyedül a református egyház vezetője, Bölcskei Gusztáv ismerte el közszereplői mivoltát, így róla kiderült, hogy a levéltár adatai szerint nem volt hálózati személy.

origo

Comments are closed.