Legkevesebb négyen életüket vesztették és harmincan megsérültek Gáza városában hétfő este egy robbanástól, amely a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik ismert tagjának házában történt.
A gázai Sífa kórház baleseti osztályának vezetője elmondta, hogy három férfi és egy nő vesztette életét az övezet fővárosának keleti negyedében történt detonációban, és több sérült állapota súlyos. A sérültek között nők és gyermekek is vannak.
Egyelőre nem világos, mi okozta a robbanást, amelyben négy szomszédos ház is megrongálódott. A palesztin belügyminisztérium szóvivője is „titokzatosnak” nevezte a történteket, és csak annyit mondott még, hogy folyik a vizsgálat.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy nincs köze a robbanáshoz.
(MTI)

