Forrás: Híradó

Az Iszlám Dzsihád tagjai a levegőbe lődözve, izraeli és pakisztáni zászlókat égetve tiltakoztak az Izrael és Pakisztán közötti kapcsolatfelvétel ellen

Az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet több ezer tagja tüntetett pénteken a Gázai övezet északi részén tiltakozva az Izrael és Pakisztán közötti kapcsolatfelvétel ellen.

A tiltakozók Bét Lahíjából vonultak Dzsabalíjába jelszavakat kiáltozva, a levegőbe lődözve, izraeli és pakisztáni zászlókat égetve. „Nem, nem, nem a kapcsolatokra az ellenséggel!”, „Folytatjuk az intifádát (a palesztin felkelést) amíg csak a palesztin föld fel nem szabadul!” – kiáltozták ütemesen.

„Követeljük Pakisztántól és minden arab és muzulmán országtól, hogy hagyja abba a tárgyalásokat az izraeli ellenséggel, mert a földünk még mindig megszállás alatt van” – jelentette ki a szervezet egyik vezetője.

Szilvan Salom izraeli és Mien Hursid Mehmud Kaszuri pakisztáni külügyminiszter csütörtökön találkozót tartott Törökországban, ezzel először jött létre a két ország között ilyen szintű kapcsolat. A pakisztáni külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy országa a gázai övezeti zsidó telepek kiürítését méltányolva közeledik Izraelhez. A találkozót a bejelentés szerint rendszeres diplomáciai érintkezések bevezetőjének szánták. Pakisztán azonban leszögezte, hogy mindez nem jelenti a zsidó állam elismerését.

Izrael titokban alacsony szintű képviseleti irodát nyitott Dubajban – vált ismertté pénteken. Szilvan Salom nem tagadta a Jediót Ahronót izraeli napilapban megjelent hírt. Izrael és a Perzsa öböl menti arab emírség – az Egyesült Arab Emírségek tagja – nem tart fenn egymással diplomáciai kapcsolatokat.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.