Forrás: 168 Óra

Ha piszkos bomba robban…

2005/35 – Háttér

Bokor Pál

A piszkos bomba bevetése csak idő kérdése – állítja Graham Allison volt amerikai hadügyminiszter-helyettes, a bostoni Harvard Egyetem mellett működő Belfer Tudományos Központ igazgatója egyik interjújában. Bár a legsúlyosabb veszély az, hogy a terroristák „tiszta” nukleáris bombához jutnak, ennek elhárítása elvben most még lehetséges.

A piszkos bombát évtizedek óta ismerik, de még nem vetették be. Ám stratégiai szakértők véleményéből arra lehet következtetni: a nyugati titkosszolgálatoknál gyűlnek a vészjelzések, amelyek szerint a terrorháló egyes szegmenseiben már készülnek nukleáris eszközök bevetésére. Ezen értesülésekből napvilágra került néhány. Az egyik szerint Oszama bin Laden már kétszer is tárgyalt olyan pakisztáni atomtudósokkal, akiknek a terroristákkal való együttműködése aggodalomra ad okot. Nem kevésbé Bin Laden szóvivőjének nyilatkozata, amely szerint az iszlám négymillió amerikai megölésével érezné kiegyenlítettnek a számlát.

De hát valójában mi is a piszkos bomba? A WHO (Egészségügyi Világszervezet) meghatározása szerint: „A piszkos bomba, avagy radiológiai diszperziós fegyver olyan bomba, mely a (dinamit típusú) hagyományos robbanóanyagot kombinálja a robbanóanyag köré por vagy apró golyócskák formájában csomagolt radioaktív anyagokkal.”

E fegyverfajta elvben arra szolgál, hogy radioaktív anyagokkal sugározzon be sűrűn lakott területeket. Az okozható károk skálája széles. Radioaktivitással meg lehet mérgezni egész lakókörzeteket, ahol az embereknek fertőződhet a bőrük, vagy belégzéssel az egész szervezetük.

Ha a piszkos bombát a Hirosimára és Nagaszakira ledobott második világháborús atombombákhoz hasonlítjuk, a különbség jelentékeny. Felrobbanásakor nem megy végbe nukleáris reakció. Nem keletkezik az atomrobbanással járó óriási hőhatás, légnyomásnövekedés és ionizációs sugárzás, amelyek együttes hatására nagy térségekben emberek tízezrei pusztulhatnak el, hosszú szenvedés után. A piszkos bomba csak viszonylag csekély területet képes besugározni, megfertőzni. Mindent egybevetve: a piszkos bomba nem tekinthető tömegpusztító fegyvernek, mégis alkalmas a tömeges elrettentésre. Ezért az ellenfél megfélemlítésére törekvő terrorszervezetek bizonyára „szívesen” alkalmaznák.

Veszélymérték

Ennek az alattomos harci eszköznek az emberi egészségre gyakorolt elsődleges és másodlagos hatásai szintén nem hasonlíthatók az atomfegyverekéhez. Mindenekelőtt: jó hír, hogy e bombák rákkeltő hatását jelentéktelennek tartják. Megfelelő képzettségű orvosok és sugárbiológusok ilyen robbantás után gyorsan fel tudják mérni az okozott egészségkárosodást, és tehetnek is ellene.

A piszkos bomba magyarországi bevetésének veszélye viszonylag mérsékelt. Nem tartozunk az elsőrendű célpontok közé. De hazánk mint NATO-tagország, mint az USA szövetségese az iraki háborúban és mint olyan ország, amelynek lakossága döntően a keresztény és a zsidó kultúrához sorolja magát, bármikor célponttá válhat. Feltéve, ha az euroatlanti zónát és Ázsiát átszövő terrorhálózatok laza szövetségének bármelyik főhadiszállásán az iszlám fundamentalista célok elérésére célszerűnek ítélik, vagy ha a belbiztonsági helyzet idecsalogatja a robbantókat.

Piszkosbomba-robbanás esetére az ENSZ tagországai szigorú viselkedési szabályokat dolgoztak ki polgáraiknak. Ezek érvényesek akkor is, ha a bomba burkát nem sugárfertőző anyag, hanem valamilyen vegyi fegyver alkotja.

Ám ezek az utasítások elég általánosak ahhoz, hogy növeljék a bizonytalanságot. A piszkos bomba bevetésének várható helye, ideje és formája oly mértékben kiszámíthatatlan, hogy emiatt az ellenstratégia kidolgozása is nehézségekbe ütközik. Allisont megkérdezték, mi történik, ha az első piszkos bomba Bostonban robban. Elég határozatlan válaszokat adott, arra hivatkozva: a támadás ereje nagyon széles skálán mozoghat. Ha például a merényletet egyetlen dinamitrúddal hajtják végre, amelynek bevonata kevés radioaktív anyagot tartalmaz, a hatás is csekély lehet. Ha ilyen bombát, mondjuk, egy konferenciateremben robbantanak fel az előadó széke alatt: ő feltehetően életét veszti, a mellette ülő személyek megsebesülnek, és még néhányan a teremben csekély mértékű radioaktív fertőzést kapnak. De ennek mértéke nem feltétlenül haladja meg a röntgenezéskor kapott sugárdózist.

Hozzáférhetőség

A nukleáris energetika terjedésével a piszkos bomba hozzáférhetősége egyre szélesebb, már szinte korlátlan. Radioaktív anyagok nemcsak atomerőművekben, hanem egészségügyi intézményekben, sőt az élelmiszeriparban is fellelhetők. A nukleáris anyagok teljes ellenőrzése már rég lehetetlen. Elméletben azon személyek sokaságával is mint ellenőrizhetetlen tényezővel kell számolni, akik egy ilyen bombatámadást végrehajthatnak. Az érintett országok lakosságának felkészítése, figyelmeztetése láthatólag még sincs folyamatban. A kormányok ugyanis tudják, hogy az ilyen figyelmeztetések kétélűek: a latolgatás, fontolgatás, tanácsadás nemcsak a piszkos bomba potenciális áldozatainak, hanem potenciális készítőinek és felhasználóinak is kínálhat ötleteket.

Az USA Nukleáris Ellenőrző Hivatala évi 300 bejelentést kap hasadó anyagok eltűnéséről, de ezek nagy részét szeméttelepeken és hulladékgyűjtőkben „veszítik el”. Érdekes, hogy Irakban az amerikaiaknak megbízhatóbb adatbázisuk van erről, mint odahaza, ahol a radioaktív anyagoknak és hulladékoknak nincs pontos nyilvántartásuk. Eközben például Oroszországban, Kínában a központi állami felügyelet szervezettsége folytán jóval kevesebb az aggályos mozzanat, bár tíz éve e térségeket még a legveszélyeztetettebbnek tekintették.

Fenyegetettség

Mindezen körülmények ismeretében még talányosabb kérdés: ha a piszkos bomba alapanyagai hozzáférhetők, technológiája is ismeretes, és a fenyegetettség széles körű, akkor eddig miért nem vetették be? Ez a szerencsés körülmény részben azzal magyarázható, hogy olyan őrültek, akik képesek teletölteni egy teherautót robbanószerrel, aztán vele merényletet végrehajtani – elég kevesen vannak. Közülük még kevesebben jutnak hozzá nukleáris hasadóanyagokhoz. Mégis felvetődik a kérdés: miért nem történt ilyen attak – mondjuk – Izraelben, ahol pedig bizonyára számos öngyilkosjelölt vállalkozna effélére. Erre nehéz más választ adni, mint azt, hogy a terrorhálózatok vezetői egyelőre nem illesztették ezt a fegyvert stratégiájukba. Annál aggasztóbbak a hírek e stratégia készülő módosításáról.

Számos amerikai filmben ellopnak egy orosz vagy kínai atombombát. Szerencsére ez egyelőre nem több, mint képi belletrisztika. A kormányok e tekintetben eddig elővigyázatosak voltak. Ennek köszönhető, hogy a valódi atombomba terrorháborús megjelenése távolról sem tekinthető olyan akut veszedelemnek, mint az, hogy életünk lassan megszokottá váló fenyegetettsége egy újabb veszélyforrással bővülhet, amelynek neve: piszkos bomba.

A WHO 2003-ban közzétett egy interneten is hozzáférhető útmutatót a tagországok polgárai számára piszkosbomba-robbantás esetére. Az ebben felsorolt védekezési szabályok nem sokban különböznek a hidegháború tetőpontján, a hatvanas évek elején az atomtámadás esetére propagált védekezési tanácsoktól: azonnal és gyalogosan kell elhagyni a robbanás körzetét; épületbe, zárt helyre menekülni, mert a falak védenek a sugárzástól; zuhanyozni, műanyag zsákokban légmentesen elzárni a fertőzött ruhadarabokat; tartózkodni jódtabletták és más „varázsszerek” bevételétől, amíg a szakértők a helyszínre nem érnek…