Meg nem nevezett illetékesek szerint Izrael szeptember közepéig kivonul a Gázai övezetből
Szeptember közepéig Izrael kivonja katonáit a megszállt Gázai övezetből a térségbeli zsidó települések kiürítése után – közölték csütörtökön izraeli biztonsági források.
A nevük elhallgatását kérő illetékesek a kivonulás és a terület átadásának részleteit nem árulták el.
„Azt tervezzük, hogy szeptember 15-ig elhagyjuk a Gázai övezetet” – mondta egyikük. A gázai övezeti kivonulással Izrael először ad fel olyan földön létesített településeket, amely a palesztinok reményei szerint jövendő államuk területéhez fog tartozni.
Izrael és Egyiptom csütörtökön aláírta a Gázai övezet egyiptomi határőrizetéről szóló jegyzőkönyvet, amelynek értelmében a jövőben 750 könnyűfegyverzettel ellátott egyiptomi katona állomásozik majd a Gázai övezet és Egyiptom határa mentén létesült biztonsági sávban – közölték egyiptomi források Kairóban.
A jegyzőkönyv hatályon kívül helyezi a két ország 1979-ben kötött békeszerződésének a térség demilitarizálására vonatkozó passzusát. A biztonsági sáv, amelyet Izraelben Philadelphia folyosó, palesztin részről pedig Szaláhaddín néven emlegetnek, lényegében egy bekötőút a határon fekvő rafahi menekülttábor közelében és gyakorta volt összecsapások színhelye a Gázai övezet 38 éven át tartó izraeli megszállása alatt. A szóvivő, Szuleiman al-Avad az aláírás időpontját nem közölte, de hozzátette, hogy a katonák odavezénylése utána „késlekedés nélkül” kezdetét veszi.
Izraeli védelmi tisztségviselők csütörtökön úgy nyilatkoztak, hogy az egyiptomi katonák – akik a Sínai-félszigeten fekvő sivatagi településen, el-Arísban várnak a zöld jelzésre – az aláírást követő 72 órán belül megkezdik állásaik elfoglalását, a gázai övezeti megszállás befejezésének újabb mérföldköveként.
A határellenőrzés kérdése azonban még mindig sok kérdést vet fel, miután Izrael ragaszkodik a személy- és áruforgalom ellenőrzéséhez a biztonsági szempontból kényes tengerparti földsávban, hogy megakadályozhassa fegyverek és robbanóanyagok becsempészését a palesztin területre. Nászer el-Kidva palesztin külügyminiszter csütörtökön a ciszjordániai Rámalláhban közölte: a Palesztin Hatóság hajlik arra, hogy továbbra is Izrael ellenőrizze a teherforgalmat az egyiptomi-gázai-izraeli hármas határon épülő új terminálban, a személyek mozgását azonban nem felügyelheti a rafahi határátkelőn.
hirado.hu/MTI

