Forrás: Híradó

Az jeruzsálemi kormány felszólítota a Palesztin Haóságot: számolják fel a terrorszervezetet, Abbász azonban még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy bevonják őket a kormányba

A Hamász nevű radikális palesztin szervezet a Gázai övezetből történt izraeli kivonulás után sem teszi le a fegyvert, sőt, egész Palesztina felszabadítására készül.

Ezt a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok adta közleménybe szombaton. A palesztin kormányban helyet foglaló „testvérekhez” szóló felhívás szerint „a fegyverekre még szükség lesz megszállt hazánk felszabadításához”.

Mahmúd Abbász palesztin elnök egy nappal korábban nem zárta ki a Hamász bevonását a majdani palesztin kormányba, amennyiben a szervezet elegendő szavazatot kap a januárban tartandó parlamenti választásokon. Ezt „a demokrácia létrehozásával” indokolta a Libération című francia lapnak adott interjúban. Izraelt már az is felbőszítette, hogy a Hamász indulhat a választásokon.

A jeruzsálemi kormány szombaton felszólította a Palesztin Hatóságot, hogy számolja fel a Hamászt, miután annak egy veszedelmes parancsnoka videoüzenetben további merényleteket helyezett kilátásba a zsidó állam területén.

Mohamed Deif a felvételen visszautasította a szervezet lefegyverzésére irányuló felhívásokat, s újabb terrorakciókkal fenyegetőzött mindaddig, amíg Izrael „eltűnik a térképről”.

„Deif megrögzött terrorista, aki személyesen felelős több száz ártatlan ember haláláért – jelentette ki Gideon Meir, az izraeli külügyminisztérium hivatalnoka. – Ez a nyilatkozat is azt bizonyítja, hogy a Palesztin Hatóságnak fel kell vennie a harcot a Hamász, az Iszlám Dzsihád és az al-Aksza Brigádok ellen.”

hirado.hu/MTI

Comments are closed.