Forrás: National Geographic

Sohasem lesz világbéke

Miért van háború a Földön, és miért nem inkább béke? Egy most napvilágot látott elmélet szerint immáron reménykedni sem lehet abban, hogy valaha is a béke fogja uralni a földet. Az emberiség ott rontotta el az örök béke ügyét, amikor feltalálta a lándzsát.

Bár a felvilágosodás filozófusai még szép álmokat dédelgettek az egyszer majd beköszöntő „örök békéről”, egy friss tanulmány szerint végképp oda minden remény. Az ideálisnak felvázolt, egyszerű szerkezetű társadalmak korának elmúltával odaveszett annak a lehetősége is, hogy mindenféle háborúskodás eltűnjön a Föld színéről. Rousseau nagyívű leírása a békében élő egyszerű ősemberről akár még igaz is lehetett, de az idő immáron visszaforgathatatlanul eljárt a béke felett.

A lándzsa az oka mindennek

A Proceedins of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent írásban Raymond Kelly, a University of Michigan professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy az örök béke ügye az első hajítófegyver, a lándzsa feltalálásával együtt veszett el. A paleolitikum ősemberének békés egymás mellett élését kétségkívül elősegítette az is, hogy a Föld ekkoriban még viszonylag ritkán lakott lehetett, valamint hogy a társaságban élő emberek még nem hoztak létre bonyolult struktúrákon és munkamegosztáson alapuló társadalmakat.

Ebben az időszakban, ha volt is úgy, hogy két ősember egymásnak rontott, az inkább csak egyedi eset lehetett, semmiféleképpen sem tekinthető olyasfajta háborúnak, melyet jól megszervezett csoportok vívnak egymás ellen. A béke alapja minden bizonnyal az volt, hogy a gyér „népsűrűség” miatt mindenki elegendő mennyiségű táplálékhoz juthatott hozzá, így nem volt érdemes megtámadni a másikat. Kelly szerint azonban nem teljesen igaz az a tétel, hogy csakis a háborúk kitörése okozza a fegyverkezés technikai fejlődését. Szerinte pontosan fordítva lehetett: a technika, a harcászati eszközök feltalálása vezetett az első háborúskodáshoz.

Csak a csimpánzoknál figyeltek meg hasonlót

Etológusok megfigyelései szerint egyébként az emlősöknél igen ritka, hogy csapatba verődve saját fajtájuknak essenek. Egyedül a csimpánzoknál jegyeztek fel valami hasonlót, amikor a szomszédos csimpánzközösség tagjait – elsősorban territoriális okokból – megtámadják az egyik csimpánzcsoport tagjai. Tudósok így a csimpánzokhoz közeli rokonságunkban keresik a háborúk nyitját. Kelly szerint azonban a csimpánzoktól eltérően az emberek immáron tökélyre fejlesztették a csoportos gyilkolás technikáját.

Közeli rokonainktól eltérően ugyanis az ősember valamikor 1 millió évvel ezelőtt feltalálta az első hajítóeszközt: a lándzsát. Kelly szerint alapvetően élelemszerzési célra használta kezdetben az ősember is ezt az eszközt, és csak jóval később, a bonyolultabb társadalmak kialakulásával vált a másik emberre is ártalmas fegyverré. A University of Michigan professzora szerint ez hozzávetőleg 14 ezer évvel ezelőtt következhetett be, valamikor a neandervölgyi ősember korában.

Az emberiség három korszaka

Az amerikai tudós egyébként három korszakra osztja az emberiség történetét. Az első időszakban a csimpánzokhoz hasonlóan időszakosan egybeverődött embercsoportok már egymásnak ronthattak, ám hosszútávon nem a háborúskodás jellemezte az emberiség történelem előtti korszakát. Annak oka, hogy saját társaira rárontott, abban keresendő, hogy a másik csoport egyes tagjai áttévedhettek idegen területekre. Ágy ezek a kezdetleges összecsapások is a férfiak közötti harcra korlátozódtak, a nőket és a gyerekeket ebben az időszakban még megkímélték. A gyilkolás még nem előre megtervezett volt, ahogy majd a harmadik korszakban, és csakis a határmenti részeken fordult elő.

A második korszak aztán meglepő módon békés lehetett – legalábbis Kelly szerint. Kissé ellentmondásos elmélete szerint ugyanis a lándzsa feltalálása kezdetben még nem a háború, hanem éppen a béke ügyét mozdította elő. Jó egymillió évvel ezelőtt a puszta erőbeli vagy létszámbeli fölény immáron nem volt elegendő egy összecsapás megnyeréséhez. Az első hajítóeszköz feltalálásával ugyanis komoly kockázatot vállalt magára minden támadó: immáron távolról is megsebesíthették, még jóval azelőtt, hogy valódi erőfölényét érvényesíthette volna.

Bár Kelly is egyetért azzal, hogy a lándzsát alapvetően élelemszerzési célra használták, az amerikai kutató szerint azonban az is igaz, hogy a hajítóeszközt elsősorban lesben állva használták. Erre alapozza azt a feltevést is, miszerint ebben a második korszakban immáron a megtámadottak lehettek előnyben: a támadásra ugyanis lesből állva reagálhattak. Kelly szerint sokkal egyszerűbb lesből állva védekezni, mint a lándzsát cipelve támadni. Hogy mennyi alapja van ennek az elméletnek, azon minden bizonnyal még sokat vitatkoznak, ám a fő kérdés továbbra is az marad, hogy hogyan is jutott az emberiség a harmadik nagy korszakba, az „örök háború” korszakába?

Kellett nekünk társadalom?

Kelly szerint jó 14 ezer évvel ezelőtt az egyre bonyolultabban szerveződő társadalmak felfedezték, hogy jól szervezett módon a támadás addigi hátrányait is ki lehet küszöbölni. Abban archeológusok valóban egyetértenek, hogy a lándzsa először ebben az időszakban vált elsősorban támadófegyverré. A neandervölgyieknél több csontvázban is találtak nyílvesszőt illetve annak befúródási helyét, ami azt mutatja, hogy az egymásnak szegezett fegyver ekkoriban vált általánossá.

Tudósok között abban is egyetértés uralkodik, hogy ismereteik szerint az első komoly csata valahol a mai Szudán és Egyiptom határának mentén lehetett, legalábbis az ott megtalált 7 ezer éves tömegsír ezt bizonyítja, bár a szintén itt felfedezett gyerek- és női csontvázak valamelyest gyengítik ezt a feltevést. Az sem tisztázott egyelőre, hogy az általunk ismert első városok, a törökországi Catal Hüyük és az izraeli Jerikó falai miért is épültek: a vadállatok elleni védelemképpen vagy pedig saját embertársaiktól való félelmükben építették azt a lakók.

Kelly mindezek ellenére biztos a dolgában: szerinte a háború kialakulásának két oka immáron teljesen egyértelmű. Az egyik a lándzsa feltalálása volt, a másik pedig a szervezett társadalmak kialakulása, melyek előre megtervezett módon kezdtek el gyilkolni.

Pálinkás Károly

2005.augusztus.26

Comments are closed.