Forrás: National Geographic

Mitől „feta” a feta sajt?

„Mitől „feta” a feta sajt? Mit jelent a feta szó?”

Mivel a feta sajt ma már az unió által elismert nemzeti sajátosságnak számít, hivatalosan csak a görög juhtejből készült sajtot szabad fetának nevezni. A fehér, sós, félkemény sajtot egyes vidékeken kecsketejből vagy tehéntejből is készítették, a modern tejgyárak pedig már ultrapasztörizált tejből is gyártják. Görögország mellett Délkelet-Európa és a Közel-Kelet több országában – Bulgáriában, Boszniában, Horvátországban, Romániában, Törökországban, Izraelben és Egyiptomban – szintén nagy népszerűségnek örvend.

A feta sajt elkészítéséről már a görög költő, Homérosz is beszámolt. A feta tulajdonképpen tipikus példája a nomád, pásztorkodó népek által készített friss sajtoknak.

A friss tejet 35 Celsius fokra melegítik, oltóanyagot adnak hozzá, majd hagyják megaludni. Ezt követően az aludttejet és a savót szétválasztják, és az előbbit egy textilzsákban addig préselik és csavarják, amíg össze nem áll. Ezután szárítják, majd felkockázzák a tömböt. A kockákat megszórják sóval, és fahordóban valamint sós lében több mint egy hónapig érlelik. A só segít a sajt frissességének megőrzésében, ám aki túl sósnak találja, felhasználás előtt néhány percre folyóvíz alá tarthatja, vagy tejben áztathatja. A fehérjében és kálciumban gazdag sajt zsírtartalma 40-50 százalék között van.

A féta szó szeletet vagy darabot jelent, az elnevezés inkább a sajt adagolási módjára, mint az állagára utal. A fetát grillezhetjük, pitében süthetjük, és természetesen salátára tördelve is fogyaszthatjuk.

National Geographic Online

2005.augusztus.25

Comments are closed.