Forrás: Origo

Két ciszjordánaiai zsidó telep kiürítését kezdték meg kedden az izraeli hatóságok. Az akcióban összesen 15 ezer rendőr és katona vesz részt, nem véletlenül. Becslések szerint a két kiürítésre váró telepen legalább 2000 olyan szélsőséges gyűlt össze, akik az erőszaktól sem riadnának vissza a telepek megtartása érdekében. Homesban egy óvóhelyre, Szanurban pedig egy kőcitadellába vették be magukat a vasrudakkal felfegyverkező szélsőségesek.

Több száz izraeli rendőr hatolt be a torlaszokon keresztül Homes ciszjordániai zsidó telepre kedden napkelte után, hogy kiköltöztessék a telepeseket és eltávolítsák az őket támogató szélsőségeseket. Az izraeli biztonsági erők a másik kiürítendő telepre, Szanurba vízágyúk, gumibotok és terepjárók segítségével hatoltak be szintén kedd reggel. Keddre virradóra emellett több mint 200 tiltakozót vettek őrizetbe Izrael északi részén és Ciszjordániában, akik útblokádokat és más megmozdulásokat terveztek a kivonulás ellen.

Homesban tojásokkal, szeméttel fogadták a katonákat és rendőröket, akik földgyalu segítségével hordtak homokot a telepesek által az útra locsolt és meggyújtott olajra, majd benyomultak az eltorlaszolt településre. Az elszánt telepesek egy óvóhelyen barikádozták el magukat Homesban.

A biztonsági erők már korábban figyelmeztettek, hogy erőszakos ellenállásra kell számítani a ciszjordániai telepek kiürítésekor, becslések szerint körülbelül kétezer olyan szélsőséges is tartózkodik a telepeken, akik nem riadnak vissza az erőszaktól, és fegyvereik is vannak. A ciszjordániai izraeli rendőrség parancsnoka az izraeli katonai rádióban közölte: ha a szélsőségesek tüzet nyitnak rájuk, a rendőrök viszonozzák azt.

A homesi telepesek vezetője ugyanakkor az izraeli közszolgálati rádióban kijelentette: „Remélem, akik itt vannak, bebizonyítják: nem lehet könnyen eltávolítani a zsidókat a földjükről. Foggal-körömmel harcolni fogunk, a háztetőkön, az épületekben. Nincsenek fegyvereink, de nem lehet kizárni egyes elszigetelt eseteket.”

A másik telepen, Szanurban, amelynek kiürítését ugyancsak kedden kezdték meg, sok száz, többek között vasrudakkal és pajzsokkal felfegyverzett fiatal szélsőséges torlaszolta el magát egy kőcitadellában valamint egy zsinagógában. A rendőrségnek ugyanakkor néhány családot már sikerült kiköltöztetni, és tárgyalásokat folytatnak az ellenállókkal, a békés feladásról. A hatóságok hangszórókon szólították fel a telepeseket és támogatóikat, hogy békében hagyják el a kolóniát, míg a sisakos, golyóálló mellényt viselő rendőrök megkezdték a tiltakozók Szamur bejáratánál felállított sátrainak bontását. A Haaretz című izraeli újság internetes kiadása szerint több mint 15 000 rendőr és katona vesz részt a kitelepítési akcióban.

A ciszjordániai kitelepítéseket egy nappal azután kezdték meg, hogy befejeződött a Gázai övezetbeli zsidó települések evakuálása. Ciszjordániában összesen négy telepet szüntetnek meg, de kettőt már korábban elhagytak lakóik.

[origo]/MTI

Comments are closed.