Forrás: HVG

Több száz izraeli rendőr hatolt be a torlaszokon keresztül Homes ciszjordániai zsidó telepre kedden napkelte után, hogy kiköltöztessék a telepeseket, és eltávolítsák az őket támogató szélsőségeseket.

Az izraeli biztonsági erők a másik kiürítendő telepre, Szanurba vízágyúk, gumibotok és terepjárók segítségével hatoltak be. Keddre virradóra Izrael északi részén és Ciszjordániában őrizetbe vettek több mint 200 tiltakozót, akik útblokádokat és más megmozdulásokat terveztek a kivonulás ellen.

Homesban földgyalu segítségével eltávolítottak egy égő tárgyat, majd számos rendőr behatolt az eltorlaszolt településre. Egyik helyen olajat öntöttek az útra a telepesek, hogy ezzel is lassítsák a fegyveres egységek haladását. A biztonsági erők figyelmeztettek, hogy erőszakos ellenállásra kell számítani a kitelepítéskor. Egy rendőrségi szóvivő szerint a tiltakozók között van két felfegyverzett katonaszökevény is. A ciszjordániai izraeli rendőrség parancsnoka az izraeli katonai rádióban közölte: ha a szélsőségesek tüzet nyitnak rájuk, a rendőrök válaszolni fognak, hogy semlegesítsék őket.

A homesi telepesek vezetője ugyanakkor az izraeli közszolgálati rádióban kijelentette: „Remélem, akik itt vannak, bebizonyítják: nem lehet könnyen eltávolítani zsidókat a földjükről. Foggal-körömmel harcolni fogunk, a háztetőkön, az épületekben. Nincsenek fegyvereink, de nem lehet kizárni egyes elszigetelt eseteket.”

A másik kiürítendő ciszjordániai telepen, Szanurban mintegy 2000 fiatal szélsőséges torlaszolta el magát egy kőcitadellában valamint egy zsinagógában, néhányat közülük hamar sikerült eltávolítani. Egy másik rendőrparancsnok ugyancsak a katonai rádióban felhívta a figyelmet arra, hogy 5000 katona és rendőr áll készenlétben a kiürítésre. Közben hangszórókon szólították fel a telepeseket és támogatóikat, hogy békében hagyják el a kolóniát, míg a sisakos, golyóálló mellényt viselő rendőrök megkezdték a tiltakozók Szamur bejáratánál felállított sátrainak bontását.

A ciszjordániai kitelepítéseket egy nappal azután kezdték meg, hogy befejeződött a Gázai övezetbeli zsidó települések evakuálása.

MTI

Comments are closed.