Forrás: Híradó

A pápa óvott attól, hogy a vallást piaci terméknek tekintsék

Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

XVI. Benedek vasárnap óvott attól, hogy „a vallást piaci terméknek tekintsék”. A katolikus egyházfő szavai Köln közelében, a katolikus ifjúsági világtalálkozót lezáró szabadtéri misén, a rendezvény liturgiai csúcspontján, mintegy egymillió ember, köztük főpapok és vezető német politikusok jelenlétében hangzott el. Ez volt Németország történetében a legnépesebb mise. Az oltáriszentségeket is százezrek vették magukhoz.

A pápa bejelentette, hogy a legközelebbi világtalálkozó színhelye 2008-ban az ausztráliai Sydney lesz.

A kölni ifjúsági világtalálkozón körülbelül 400 ezer fiatal zarándok vett részt, köztük 3600 magyar is, az anyaországból és a határon túlról. Huszonöt magyar fiatal foglalt helyet azon a hajón, amely a Rajnán Kölnbe bevonuló pápa katamaránját kísérte.

XVI. Benedek vasárnapi szentbeszédében egyebek között arra figyelmeztetett, hogy manapság világunk nagy részein megfeledkeznek Istenről. Ez az oka annak, hogy sok ember elégedetlen és frusztrált, s azt mondja: „Az élet nem lehet ilyen”.

A pápa felhívta a figyelmet arra is, hogy a vallás sok helyen egyenesen piaci termékké válik. „Kiválogatják maguknak azt, ami tetszik, s egyesek annak a módját is tudják, hogy miként lehet ebből hasznot húzni….Ez kényelmes, de a válság órájában ez az ember magára marad” – mondta XVI. Benedek.

Meggyőződését fejezte ki, hogy a vallásra és a hitre a modern embernek is szüksége van. „Csak a jónak a gonoszt leküzdő viharos kiteljesedéséből indulhat ki a változás láncolata, amely fokozatosan átformálja a világot” – szögezte le a katolikus egyházfő.

A mise színhelye a Mária-mező, egy egykori külszíni fejtésű, de időközben rekultivált kőbánya volt. Az eseményre tíz méter magas oltárdombot készítettek, amelynek színpadán körülbelül kétezren fértek el. Négy 12 méter magas oszlopon nyugodott a felhőt formázó tető. Ötven kilométer hosszú úthálózatot építettek, ezt azonban az ifjúsági találkozó után felszedik, mert a területet továbbra is mezőgazdaságilag akarják megművelni.

Az MTI által megszólaltatott egyik magyar résztvevő, Karlócai Balázs elmondta, hogy a hideg éjszakában sokan együtt imádkoztak, de voltak, akik gitároztak. Sok magyar fiatalnak az volt a benyomása, hogy a kimért és rideg hírében álló, bajor származású pápa közelebb került az emberekhez, de bizonyos fokig még mindig az emberek nyelvén nagyon értő előd, II. János Pál a mérce.

Az oltárdombot az embertömegtől közel száz méter választotta el, a dombon zajló eseményeket a legtöbben kivetítőkön követték nyomon.

Több százezer zarándok már szombaton elárasztotta a Mária-mezőt, s vett részt a vasárnapi ünnepet megelőző gyertyafényes esti istentiszteleten. Sokan közülük a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, a máltai segélyszolgálat 157 kimerült vagy átfagyott fiatalnak volt kénytelen segítséget nyújtani.

Joseph Ratzinger bíboros a XVI. Benedek nevet választva négy hónappal ezelőtt került a pápai trónra, s ez volt első külföldi útja. A térítésen kívül hangsúlyt helyezett az ökumenikus kapcsolatokra, a vasárnapi misét megelőző esti istentiszteleten bírálta a múlt századi totalitarista rendszereket, amelyek nem tették az embereket szabaddá, ezzel szemben megfosztották emberi méltóságuktól és rabszolgává változtatták őket.

XVI. Benedek személyében pápa Kölnben először járt németországi zsinagógában, ahol az antiszemitizmus és az idegengyűlölet újjáéledéséről is beszélt, de sokak várakozásával ellentétben nem említette, hogy a katolikus egyháznak milyen szerepe volt az antiszemitizmus kialakulásában.

Németországi muzulmán vezetőkkel találkozva „perverznek és szörnyűnek” nevezte a terrorizmust, amely lábbal tiporja az élethez való jogot és aláássa a rendezett együttélés alapjait. A terroristáknak az a céljuk, hogy „mérgezzék kapcsolatainkat”, nem válogatnak eszközökben, a vallást is felhasználják.

Nem eredményezett közeledést katolikusok és protestánsok között a pápa és a németországi evangélikus egyház vezetőjének találkozója. XVI. Benedek nem szólt konkrétan a katolikus közösségen belül vitatott kérdésekről (nők pappá szentelése, papi nőtlenség, szexualitás). A vasárnapi misén annyit beismert, hogy az egyházzal szemben sok kritikát lehet megfogalmazni, képletesen szólva, „olyan, mint egy háló, amely jó és rossz halakkal van tele, olyan, mint a szántóföld, amely tele van búzával és gyommal”.

A hivatalos egyház németországi bírálóinak egyike, Eugen Drewermann a kölni találkozót „mesterkélt szórakoztatásnak” nevezte. Mint mondta, „a katolikus egyháznak el kell döntenie, hogy a szórakoztatóipar részévé szeretne-e válni”.

XVI. Benedek a német püspöki karral való találkozó után vasárnap este készült hazautazni Rómába.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.