Forrás: Origo

XVI. Benedek németországi látogatása alatt a második történelmi találkozóra készül: míg pénteken zsinagógában járt, szombaton egy muzulmán vallási központba megy.

XVI. Benedek első külföldi útja Németországba, szülőföldjére vezetett. Most tartják Kölnben a három évente más városban rendezett katolikus ifjúsági találkozót. Mintegy nyolcszázezer látogatója van a rendezvénynek.

A pápa kölni látogatását történelmi találkozókra is kihasználja. Péntken egy zsinagógába látogatott. Ez volt az első alkalom, hogy egy pápa németországi zsinagógába tért be, és további jelentősége van annak, hogy a pápa történetesen német. II. János Pál személyében 1986-ban járt pápa először zsinagógában, a történelmi látogatás akkor Rómában volt. XVI. Benedek azt mondta, hogy sokat fejlődtek a kapcsolatok az utóbbi években a katolikusok és a zsidók között, de még sok tennivaló van. A pápa figyelmeztetett az antiszemitizmus terjedésére és azt mondta, hogy imádkozni fog a holokausztban meggyilkolt zsidókért, idézi a BBC.

Szombaton egy muzulmán szervezetnél tesz látogatást, amely a Németországban élő hárommillió törököt képviseli, és számos mecsetet tart fenn. XVI. Benedek még pápává választása előtt határozottan követelte az Európai Uniótól, hogy semmiképpen se kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, mert kulturálisan nem tartozik Európához a muzulmán ország. A szombati találkozón a török-EU viszony nem kerül szóba, szivárgott ki vatikáni diplomáciai körökből.

Vasárnap tart misét az összegyűlt fiataloknak, és ezzel befejeződik a pápa kölni programja. Találkozott már Gerhard Schröder kancellárral, és szeptemberi kihívójával, Angela Merkellel is. Merkel édesapja protestáns lelkész volt. Merkel a következőt nyilatkozta a találkozó után: „Nagyszerű találkozni német földön egy német pápával”.

XVI. Benedek látogatását egy kellemetlen közjáték előzte meg. A német katolikus egyház egyik magas rangú papja azt kérte az ifjúsági találkozón részt vevőktől, hogy gyakoroljanak nyomást a pápa konzervatív nézeteire. A német katolikus egyházban többen is úgy vélik, hogy a szexualitással kapcsolatos kérdésekben túlságosan ósdi nézeteken vallanak Vatikánban.

[origo]

Comments are closed.