Forrás: 168 Óra

Megint egyszer

2005/33 – Közélet

Mátyás Győző

Mostanában a jobboldali hírharsonákból egyre erőteljesebben hallik a kiáltás, hogy új rendszerváltás kell! Ez a kívánalom persze nem új.

Az viszont mégis figyelemre méltó, hogy most mennyire felerősödött és vészjóslóvá vált a „le a komcsikkal” című slágert remixelők hangja, ráadásul a már-már bülbül szavakat hallató Orbán is belekapott egy ezen retorikai családba tartozó szólamba.

Amire a ballib oldal a szokásos finnyázó sértettséggel álmélkodik, hogy nahát, micsoda modortalanság, ezek mindig a padlóra köpnek. Pedig hát szerintem nem ilyen egyszerű a helyzet, nemcsak stíluskérdés ez az ügy, bár persze az is. Rejtezik ugyanis a mélyén egy történetileg a rendszerváltás aktusáig visszanyúló dilemma. S bár a ballib oldal olykor idegesen legyint erre, hogy ugyan már, ennek a „politikai árunak” lejárt a szavatossági ideje – szerintem ez szerencsétlen reakció.

Az átmenet idején sokan vallották azt, hogy ha az előző kurzus emberi életeket megnyomorító, bűnös rendszer volt, akkor nyilván vannak konkrétan bűnös meg nyomorító foglalkozású egyedek is, akiknek kicsit firtatni kellene a felelősségét (akármit jelentsen is ez). Az átalakulás békés-tárgyalásos szellemének megfelelően viszont az a végeredmény jött ki, hogy menjen mindenki békével, hisz bűnösnek amúgy sem akart jelentkezni senki, itt mindenki minimum reformer volt. Ám nagyon sokak számára mindez elfogadhatatlan, mert nincs rendszerváltás legalább egy jó kis bélistázás nélkül. Ráadásul akkoriban az ellenzéki pártok választási kampánybéli radikális antikommunizmusa is sokakban azt a várakozást ébresztette, hogy mégiscsak meg lehet majd mogyorózni a „komcsikat”. A felelősségre vonás elmaradását így aztán sokan tartják mindmáig a rendszerváltás eredendő bűnének.

Pedig hát a kérdés lényegét a saját radikálisaival is küzdő Antall József már több mint egy évtizede rendkívül pontosan foglalta össze szellemes bonmot-jában, amely szerint, ugye, „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Ha viszont nem tetszettünk, akkor tessék a kialkudott jogállamiság kereteit és törvényeit elfogadni, vagyis hogy a komcsikra is süt a nap. Ráadásul kicsit jobban. Mert – ahogy a hitregék tartják – nem elég, hogy a pimaszok megúszták egy pofon nélkül, azonnal elkezdték működtetni a vörös mélystruktúrák kapcsolati hálóját, és alaposan megszedték magukat. Jó, én sem repesek az örömtől olyan figurákat látva, akik az elmúlt rendszerben annyira sikeresen döntötték a tőkét, hogy amikor az tényleg kidőlt, szépen hazavitték, és máig jól profitálnak belőle. De hát, úgy látszik, ez (is) volt a demokráciába való békés átmenet ára. Amire meg azt mondják sokan: nekik ez az ár túl magas; fizessenek csak (meg!) a komcsik, van nekik miért és miből.

A demokrácia alapvető működési elve, hogy a különböző eszmék, ideológiák nyílt vitában ütközzenek meg, így tehát nem hiszem, hogy e kérdés állandó felvetése szentségtörés volna. Csak éppen azt mondom ugyanakkor: az a katyvasz, amivé az idők során a jobboldalon ezt a fontos kérdést változtatták, mind kevésbé alkalmas a civilizált, racionális vitára. Igaz, a vehemens jobboldalon nem is vitázni akarnak, hanem nagytakarítani.

A jobboldal ugyanis már nem tényleges problémán rágódik, hanem a maga teremtette mitikus lényekkel viaskodik. A jobbos mitológiában a komcsi nem is valós lény, hanem az Ősgonosz reinkarnációja, amely mételyezi az egészséges magyar néplelket, tudatosan elszívja a nép életerejét, a nemzet vesztére tör, és szörnyű praktikáival manipulálja a rendes magyar embereket. Ami csak valami mákony vagy delejezés következménye lehet. Szerintem Orbán agyonelemzett mondatai is ehhez a mitologémához passzolnak, és pusztán annyit jelentenek: ezek a balvezérek bújjanak akár népbiztosi gúnyába, vagy öltsenek magukra szmokingot, a nemzeti érzés akkor is csökött lesz bennük. Elég kackiás mondandó ez így is, tökéletesen felesleges volt belemagyarázni olyasmit, konkrétan a zsidózást, ami nem volt benne. Akkor tessék ezzel az antiszemita-e Orbán vagy igen? című műsorral előállni, ha netalán rajtakapják, hogy teszem azt Alfred Rosenberget bírálta a mérsékelt nézetei miatt. Addig meg hagyjuk ezt a rosszízű billogozást.

Mindenestre most, hogy a vezér megtartotta emlékezetes beszédét, a fegyverhordozók is előpattantak az ő nagy ívű elképzeléseikkel, amelyek immár túl is léptek a komcsik szimpla szidalmazásán: javaslatokat kínáltak arra nézvést, miként lehetne végleg beléjük rekeszteni az ármánykodhatnékjukat.

Van itt mindjárt egy nem túl komplex elképzelés arról, hogy tiltsuk be a demokráciát, és akkor ezeknek a hazátlan bitangoknak esélyük sincs nyerni. Ez szép tézis, a maga körében nyilván népszerű is, esetleg Botswana-alsón meg lehet próbálkozni a hasznosításával.

A másik kicsit szofisztikáltabb ajánlás úgy szól, hogy nem ér az egész, rosszak voltak a szabályok, a közönség nem élvezte a métát, tehát játsszuk újra a meccset, de az egyik csapatot diszkvalifikáljuk. Ez a tétel is az Ősbűnig nyúlik vissza, és minden bajok forrását a tárgyalásos átmenetben jelöli meg. Mert az, ugye, értelmiségi elitek bulija volt, amelyek elalkudozgattak a nép feje felett, nyilván már akkor a maguk politikai hamburgerét sütögetve. Ágy aztán a nép ki lett rekesztve a folyamatból, és nem élhette át nagy közös happeningként az eseményeket. Ebben egyébként sok igazság van, de mit tegyünk, ha nem a Magyar Rádió ostroma volt napirenden. Az alkudozásnak meg az lett az eredménye, hogy a sunyi komcsik jól átmentették magukat, és aztán az ismert módon elkezdtek kártékonykodni. Úgyhogy új rendszerváltás kell! Értsd: le a komcsikkal!

Na jó, ez egyszer vágjunk komoly képet mindehhez. És tegyük fel mindjárt a kérdést: ma, amikor egy jó kis MSZMP KB-ülést Szűrös és Pozsgay vezényletével már csak Fidesz-tagozatként lehetne megtartani, ki is számít komcsinak? S ha mondjuk az állampárthoz való dörgölődzés ilyen-olyan fokát fogadjuk el tudományos kritériumként, nem zavar senkit, hogy így utólag az Orbán-kormány jó hányadát kellene lapátra tenni? Meg amúgy is: kik volnának hivatottak eldönteni, ki is itt a komcsi? Persze álnaiv a kérdés, tudom én, hogy ők, vagyis a rendes magyarok, amiként egyenes út vezetne a „csak a ti kommunistátok büdös” ismert tételéig is.

Azt már szinte csak mellékesen említjük: a kiátkozandó komcsik pártja, az MSZP amúgy két demokratikus választáson is nyerni volt képes. De hát tudjuk persze: megtévesztették az embereket.

Mondom még egyszer, szerintem effajta tézisekkel előállni nem botrány, a gond az velük, hogy minimális mértékben sincsenek összhangban a tényekkel és a logika elemi követelményeivel.

Szerintem még a Fidesz prominenseit is zavarja, hogy túlbuzgó híveik hovatovább azt várják el tőlük, illeszszék a Dél-Mongóliába a komcsikkal! jelszavát a választási programba. Eszük ágában sem lesz ilyesmi, épp azért, mert ezzel csak hatalmasat lehetne bukni. Egy „kormányváltásnál még több, majdnem rendszerváltás” típusú választási szlogent viszont el tudok képzelni. Ebből is értene mindenki.

Mert amúgy meg, ha nyernek a választáson, és lehetőséget kapnak erre, rá fognak rontani a baloldalra. Hogy genetikai okokból, azt talán túlzás lenne mondani, de nem is történelmiekből. Hanem azért, mert így látják hasznosnak.

Meg puszta élvezetből.

Comments are closed.