Forrás: MNO

Folytatódik a Gázai övezet teljes kiürítése. Több ezer izraeli katona közelítette meg az övezet középső részén fekvő telepet, ahol mintegy kétezer ember betontömbökkel, szögesdróttal és egyéb útakadályokkal elbarikádozta magát. Szerdán izraeli fegyveres palesztinokra nyitott tüzet, akik közül négyen életüket vesztették. Saron „zsidó terrorcselekménynek” nevezte lelövésüket.

A kitelepítés második napján több ezer izraeli katona közelítette meg az övezet középső részén fekvő Kfar Darom telepet, ahol mintegy kétezer ember betontömbökkel, szögesdróttal és egyéb útakadályokkal elbarikádozta magát. Szerda estig a 21 telepből 9 kiürítése történt meg, az izraeli hatóságok szerint a folyamat a vártnál gyorsabban megy, és napok alatt befejeződhet. Ciszjordániában a kitelepítésre kijelölt négy kolónia közül kettő kiürítése fejeződött be.

Négy palesztint megölt egy izraeli fegyveres

Bodola és Tel-Katifa voltak az első kiürített telepek azóta, hogy kedd éjfélkor lejárt a gázai övezeti és ciszjordániai zsidó telep önkéntes elhagyásának határideje. Időközben az izraeli hatóságok kiürítették Moragot is, amely az ellenálló telepesek egyik fellegvára volt. A kiürítés nagyobb incidensek nélkül, ám feszült légkörben folyik, szerda délután folyamán palesztinokra nyitott tüzet egy izraeli fegyveres a ciszjordániai Silo zsidó telepnél. A lövöldözésben négy palesztin életét vesztette. A zsidó férfi egy biztonsági őr fegyverét ragadta el, aki Silo ipari övezeténél posztolt, és vaktában elkezdett lövöldözni a közeli palesztinokra. A fegyverest, aki egy ciszjordániai zsidó telep lakosa, őrizetbe vették.

A Paleszitin Hatóság közleményt adott ki az incidensre reagálva, melyben leszögezi, Izrael hibája, hogy nem tett eleget azért, hogy elkerülje a támadást. Annak ellenére, hogy Mahmúd Abbász nyugalomra szólított föl, a Hamász azzal fenyegetett, hogy megtorolja a támadást – írja a Jerusalem Post honlapja egy televíziós csatornára hivatkozva. Az incidens nem marad megtorlás nélkül – közölte a Hamász szóvivője. Hozzátette: a kivonulás érdekében azonban lehet, hogy nem azonnak torolják meg a támadást.

Saron „zsidó terrorcselekménynek” nevezte a palesztinok lelövését

„Zsidó terrorcselekménynek” nevezte Ariel Saron a négy palesztin férfi lelövését. Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy a fegyveres férfi „ártatlan palesztinokat” vett célba azzal a szándékkal, hogy megpróbálja leállítani a gázai övezeti kivonulást.

Az izraeli katonák a helyi zsinagógába is behatoltak

Neve Dekalimban az izraeli katonák a helyi zsinagógába is behatoltak, hogy eltávolítsák onnan az erőszakos kitelepítések ellen tüntetőket. 15 ultraortodox fiatal bezárkózott, és öngyilkossággal fenyegetőzik. A katonaság képviselői jelenleg is tárgyalásokat folytatnak velük – jelenti a Magyar Rádió.

A nap folyamán egy izraeli katona könnyebben megsebesült Morag településen, amikor egy, a kitelepítés ellen tiltakozó telepes késsel támadt rá. Az ellenállót később elfogták a zsinagóga közelében. Közben felgyújtotta magát egy zsidó telepesnő szerdán a Gázai övezetben, Netivot izraeli város mellett. A nő valószínűsíthetően az övezet zsidó telepeinek felszámolása miatt választotta a tiltakozás eme formáját. A helyi rendőrség megerősítette a hírt. Kiderült: a szerencsétlenül járt nő testének több mint hatvan százaléka megégett.

Az izraeli katonaság megkezdte a Gázai övezet teljes kiürítését, miután éjfélkor lejárt a kivonulásra adott határidő. Csapatok százai vonultak be földgyalukkal a legnagyobb kolónia, Neve Dekalim területére, ahol több ezer ellenszegülő telepes barikádozta el magát. A tiltakozók tojásokkal és műanyag vizespalackokkal dobálják a katonákat. A rendőrség hatvan tiltakozót őrizetbe vett. Az egyik család kilökdöste a katonákat a házából, és kalapáccsal kezdte lerombolni azt.

Az izraeli erők Moragba, Tel-Katifába, Ganei-Talba és Bedollába is bevonultak, hogy a még ott lévő lakosokat és az ide érkezett tiltakozókat erőszakkal bírják rá a távozásra. A hadsereg késő délelőtt kiürített két olyan autóbuszt, amelyeken a telepek felszámolását ellenző zsidók tartózkodtak.

Saronnak könnyeket csalt a szemébe az otthonaikból kitelepített zsidó lakosság látványa, azonban önuralomra szólította fel a telepeseket, akiket egyúttal arra kért, ne az izraeli hadseregen töltsék ki haragjukat – jelenti a BBC. „Engem támadjanak, engem hibáztassanak! Ezért én vagyok a felelős”” – közölte az izraeli kormányfő keddi televíziós beszédében.

A nap folyamán várhatóan mintegy tízezer katonát és rendőrt vetnek be. A térségben már több száz biztonsági ember tartózkodik azóta, hogy éjfélkor (közép-európai idő szerint este kilenckor) lejárt annak a 48 órás ultimátumnak a határideje, amely alatt a telepesek önként távozhattak az övezetből.

Mintegy kétezer zsidó telepes Neve Dekalím kolónia központi zsinagógájában elbarikádozta magát, hogy ellenszegüljenek az erőszakos kiürítésnek. Helyszíni tudósítások szerint az ellenállók soraiban sok olyan fiatal zsidó van, akik Ciszjordániából jöttek. Zsinagógában barikádozta el magát szerda reggel az a nagyjából száz ellenálló is, akik Bedolah telepen maradtak, hogy tiltakozzanak a kitelepítés ellen – közölte a Haaretz.com. A lakók gumiabroncsokat égettek, és két ház is lángokban áll. Végül – egy nő kivételével – mindenkit sikerült kitelepíteni. Kfar Daromban 65 család és 2000 tiltakozó barikádozta el magát szögesdróttal, de ők azt állítják, hogy nem fognak erőszakosan ellenállni. Korábban nagyjából nyolcvan tiltakozó barikádozta el magát a moragi zsinagógában. A biztonsági erők néhány tagja bejutott a zsinagógába, ahol az ellenállókkal folytattak párbeszédet. Miután beszéltek a rendőrség tagjaival, a tüntetők a békés megoldást választották, és buszokon hagyták el a telepet.

Az izraeli rendőrség közölte: az elmúlt három napban nyolcszáz embert vettek őrizetbe, akik a kivonulás ellen tiltakozva megpróbáltak Izraelből bejutni a Gázai övezetbe, illetve ellenszegültek a kitelepítésnek.

A hétfőn kezdődött kivonulást létfontosságúnak nevezte Izrael jövője szempontjából az ország miniszterelnöke. Ariel Saron a nemzethez intézett televíziós beszédében közölte most a palesztinokon a sor, hogy megfékezzék a fegyvereseket, és megállítsák az erőszakot.

A kiürítést végző tábornok reményei szerint csütörtöktől kényszerűségből, de nem erőszakot alkalmazva távoznak a helyiek.

Kedd este a kivonulás izraeli főkoordinátora azt közölte, hogy a 21 gázai övezeti zsidó telep lakóinak csaknem fele távozott saját akaratából. A négy ciszjordániai telepről kettőből távozott minden lakó. Ugyanakkor izraeli katonai források szerint az 1486 kitelepítésre kötelezett zsidó telepescsaládból csak 593 távozott a Gázai övezetből.

Kedden izraeli katonák és rendőrök százai csaptak össze gázai telepesekkel az övezet legnagyobb zsidó településén, 50 embert őrizetbe vettek. A lakosok azt akarták megakadályozni, hogy a kitelepítésükre érkező teherautók behajtsanak a kolónia területére. A tiltakozók felgyújtottak két szemétkonténert, tojásokkal, kövekkel és műanyag vizespalackokkal dobálták meg a kivezényelt rendfenntartó erők tagjait. A hadsereg tagjai közül ketten megsebesültek. Egyiküket egy maró hatású anyaggal arcon öntötték. Az izraeli rendőrség mintegy félszáz gázai zsidó telepest vett őrizetbe kedd hajnalban, mert azok megpróbáltak behatolni egy kiürítésre ítélt kolónia területére, további kétszázötven személyt pedig nyilvános zavarkeltés miatt tartóztattak le.

(BBC, Haaretz.com, Magyar Rádió, Info Rádió, hirado.hu, Klubrádió, Magyar Nemzet, MNO, AP, HírTv)

Comments are closed.