Forrás: Origo

Megölték Roger testvért, a franciaországi Taizében működő ökumenikus keresztény közösség alapítóját és vezetőjét. A gyilkosságot egy nem beszámítható elmeállapotú személy követte el eddig tisztázatlan okból.

A 90 éves perjelt valamilyen szúrófegyverrel sebesítette meg halálosan a kedd esti ima közben egy zavart elméjű személy – közölte a taizéi közösség egyik tagja. A megszúrt vallási vezetőhöz gyorsan kiérkezett a mentő, de már nem tudták megmenteni az életét.

Roger testvér – teljes nevén Roger Louis Schutz-Marsauche – 1915-ben született Svájcban. Lausanne-ban és Strasbourg-ban református teológiát tanult. 1942-ben letelepedett a burgundiai Taizé faluban, néhány kilométerre a Franciaországot akkor kettészelő demarkációs vonaltól. Életveszélyben lévő menekülteket, elsősorban zsidókat rejtegetett.

Idővel más testvérek is csatlakoztak hozzá és megalapították a közösséget, amely elkötelezte magát az egyházak kibékülése, az európai egyetértés és az egyszerű életvitel mellett. 1949-ben hét férfiú szegénységi és nőtlenségi fogadalmat tett, ezért ezt tartják a taizéi közösség megalapítása évének. Az ötvenes évek óta a testvérek az Ázsia, Afrika, Latin-Amerika és Észak-Amerika nyomornegyedeiben élők megsegítésén fáradoznak.

(MTI)

Comments are closed.