Forrás: Mozinet

Roman Polanski

Született: 1933. augusztus 18., Párizs, Franciaország

Nemzetiség: lengyel

Becenév: Romek

Homepage: http://www.rp-productions.com

Éjsötét árnyék és tündöklő csillogás – talán ez a két kifejezés fedi le legkifejezőbben Roman Polanski rendkívüli életét. Kevés hányattatottabb sorsú alkotót hordott hátán Földünk, mint ő. A franciaországi születésű, lengyel zsidó származású filmrendező gyermekkori évei a krakkói gettóban teltek (édesanyját Auschwitzban vesztette el), szökése után különböző lengyel családoknál kellett bujkálnia. Színész évei után rendezőként kezdett tevékenykedni, Hollywoodba költözött, és még 36 sem volt, amikor 8 hónapos terhes feleségét és több barátját brutálisan lemészárolta a hírhedt sorozatgyilkos, Charles Manson és bandája elmebeteg ámokfutásuk során (19 késszúrással). Meg nem született fiát Paul Richard Polanski néven temette el. Rá nyolc évre örökre el kellett hagynia az Egyesült Államok területét egy 13 éves lány megerőszakolásáért (mint később kiderült, szó sem volt erőszaktételről).

Másik oldalról viszont kevés filmes ember van, akinek tehetségét ennyiszer elismerték; ha csak a főbb díjkiosztókat vesszük számba, munkásságát és műveit 67-szer jelölték különféle díjakra. Kiérdemelte többek között az Arany Pálmát, a Cseh Oroszlánt, a berlini Arany és Ezüst Medvét, a lengyel Sast, a Cézár-díjat, a BAFTÁ-t, a Golden Globe-ot, 2003-ban pedig hosszú pályafutása méltó megkoronázásaként a legjobb rendezőnek járó Oscar-t ítélték oda neki (69 és fél évesen így ő lett a legidősebb ember, aki e díjat átvehette, amit fél évre rá Harrison Ford vitt el neki párizsi házába). Habár magánéletét mindig is vádaskodások, botrányok és ellentmondások övezték, erőteljes művei egyszerre elégítik ki a hatásos tömegfilmre vágyó rétegeket és a magaskultúra után sóvárgó, európai ízre éhes nézőközönséget. „Az a lengyel fattyú egy istenverte géniusz – foglalja össze frappánsan Jack Nicholson a Sunday Times-nak pályatársai véleményét – bárki bármit mond a magánéletéről, én tudom, hogy egy lelket sem tudna bántani. Számomra mindig is az európai úriember archetípusa volt, és egy nagyon jó embernek tartom.” Páratlan humora van, makacs és intelligens, szigorú, de szenvedélyes, elragadó és hajthatatlan; meg valami 12 nyelvet beszél – állítják róla mások.

Az Andrzej Wajda után életre kelő lengyel film új hulláma az 1960-as években bontakozik ki, amelyet Jerzy Skolimowski vagy Majewski neve mellett elsősorban Polanski feltűnése jellemez. Az eleinte rövidfilmek műfajában remekelő, abszurd műveket készítő ifjú Roman első nagyjátékfilmes rendezését 1961-re datálhatjuk, mikor is megszületik Kés a vízben, amely hazájában elég ellentmondásos fogadtatásra talál (elsősorban a politika fogadja ellenszenvesen, a Film című szaklap olvasói a legjobb lengyel filmnek választják a következő évben). A debütálás külföldön sem marad vízhang nélkül: a kritikai elismerés mellett az alkotást még a legjobb külföldi film Oscar-díjára is jelölik 1964-ben (első lengyel filmként a kategóriában), amikor még magas szakmai presztízse is volt a díjnak. Hihetetlen bravúr! A suspense, a pszichológiai dráma, a klausztrofóbiásan szűk terek és a finom jellemrajzok mestere filmjében egy fiatal autóstoppos fiú színrelépése kavarja fel egy idősödő pár „állóvizét”. A generációs kérdéseket is feszegető, a különböző korosztályok egymásnak feszülését ábrázoló thrillerben a rendező remekül ragadja meg a jellemek és attitűdök konfrontálódását, elsőrangúan ábrázolja a különböző társadalmi szocializáció eredményezte különbségeket.

Angliába költözése után készíti el 1965-ben Iszonyat című filmjét. A direktor életében, filmjeiben mindig is kiemelt szerepet kapott a gyengébbik nem, filmbeli nőszereplői (akik gyakran megőrülnek) sokszor ártatlan tekintetű, törékeny angyalok és bűntudat nélküli fúriák egy személyben. Az Iszonyatban Catherine Deneuve kelti életre felejthetetlenül a lassacskán talajt vesztő főhősnőt. Az általa megformált Carole különböző fóbiái, hallucinációi elsősorban a szexualitás elutasítása köré összpontosulnak ebben a paranoia-tanulmányban, ahol a magára maradó asszony elméje hullik fokozatosan darabokra. Polanski biztos kézzel (és vélhetően alapos pszichológiai háttérismeretekből táplálkozva) ábrázolja az őrület stációit; a cselekmény helyszínének zárt jellegéből adódó klausztrofóbiás hangulat (amely már a Kés a vízbent is jellemezte helyenként) és a feszültség pedig úgy rátelepszik a nézőre, mint élősködő gombák a korhadt fatörzsre; főleg a vegetáriánusok kerüljék ezt a mesterien konstruált, kőkemény pszichohorrort.

Rá egy évre következik az Arany Medve-győztes Zsákutca, a cselekmény helyszíne pedig megint elszeparált: történet egy szigeten játszódik. A fő karakterek egy búvóhelyet kereső bűnöző és a sziget kastélyát birtokló házaspár (mindhárom esetben óriási színészi alakításokkal), a műfaj pedig valahol a fekete komédia, a dráma, a thriller és a kísérleti film között helyezkedik el. Polanski legsajátosabb, és talán legjobb munkája ez a nyakatekert, lebilincselő karaktertanulmány, amely visszaidézi a direktor abszurd rövidfilmjeinek könnyed művésziességét is. Még Angliában készül el a Vámpírok bálja, amelyet készítője a Dracula-filmek paródiájának szánt, de vámpírfilmként is büszke lehet rá; Polanski, maga is szerepet vállalva filmjében a forgatáson fedezi fel Sharon Tate-et, aki végül második felesége lesz – közös útjuk aztán Hollywoodba vezet.

A horrort lealacsonyító „B” kategóriás tucatfilmeket megelőzve sok neves rendező megvillantotta oroszlánkörmeit a rémületkeltés műfajában. Nem meglepő módon az ő alapos munkáik váltak klasszikussá, amelyek elsősorban nem a kiömlő vér mennyiségével érik el a kívánt hatást, hanem a pszichológiai borzongatás mezsgyéjén ásnak mélyre. Kubrick (Ragyogás), Hitchcock (Psycho) és Polanski pszichohorrorjai ma is messze a műfaj krémjét képezik. Habár az Iszonyat mélypszichológiai para-élményét nem közelíti meg, hamar igazi horrorklasszikussá érik a rendező első amerikai munkája, a Rosemary gyermeke. Polanski első regénymegfilmesítése ez (amit jó sok követ majd), és a forgatókönyvet is jegyző Roman meglepő hűséggel adaptálja Ira Levin bestsellerét. A történet Rosemaryről és férjéről szól, akik egy új bérházba költöznek New Yorkban. Az ördög gyakran az álmokban kísért (Átéletnap, Ördögűző), egy álombeli látomás után esik teherbe főhősnőnk is, aki lassan felfedezi, hogy egy sátáni rituálé főszereplőjévé tették terhességével. A rendező hangulatteremtése újfent kiváló, bár a filmből talán hiányzik az az átütő erő, ami nemcsak horrorként, hanem Polanski-filmként is klasszikussá tehetné Rosemary gyermekét. A film nagy erénye viszont, hogy nyitva marad a befejezés: nem tudjuk, mindez valóban megtörtént-e, vagy csupán Rosemary lassú mentális leépülésének voltunk szemtanúi.

Feleségének hírhedt tragédiája után megint Anglia következik, ahol rendezőnk elkészíti az egyik legsajátosabb Shakespeare-feldolgozást, a Macbethet. A film szemmel láthatóan magán viseli a felfoghatatlan mészárlás nyomait; meglehetősen erőszakos, és helyenként olyan gyilkosságokat is tartalmaz, amelyek az eredeti műből is hiányoznak. Rá egy évre forgatja le a Micsoda? című filmjét Marcello Mastroiannival, ami gyarapítja abszurd, fekete humorral átitatott kísérleti műveinek sorát; érdekes, de felejthető darab.

Következik a Kínai negyed, ami egy igazi stílusbravúr a film-noir műfajában – és egyben egy profi ujjgyakorlat Polanskitól. „Egész pályámon egyetlen olyan esetre emlékszem, amikor nem kellett rettegnem, hogy az éjszaka közepén fölhívnak a stúdióból, az ilyen-olyan bizottságoktól, meg naponta az orrom alá dugdossák az emilyen-amolyan fontos cetliket, hogy mit csináljak másképp. Ez a film a Kínai negyed volt. Robert Evans, a Paramount akkori főnöke zöld utat és szabad kezet adott, és vállalta a felelősséget. Na ez ma nincs Hollywoodban. Csak gyanakvás van. Meg csupa olyan film, amely gyorstalpalóban készül. Mint a hamburger” – emlékszik vissza a rendező A zongorista elkészülte után. A történet olyannyira arányos, és annyira fokozatosan bontakozik ki szemünk előtt a rejtély, hogy egy pillanatra sem ásítjuk el magunkat az egyébként roppant kimérten csordogáló művön. Roman még John Huston szerepeltetéséig is elment, akinek rendezésében vált a műfaj mérföldkövévé A máltai sólyom a detektív-ikon Humphrey Bogarttal, akit itt Jack Nicholson idéz meg felejthetetlenül. A 11 Oscar-jelölésből végül csak a forgatókönyv vitte a trófeát, ugyanis a A keresztapa – II. része mindent félresöpört a „74-es díjkiosztón. A film ettől függetlenül egy briliáns mestermunka, és a megvágott orrú cinikus igazsághajhászt megformáló Nicholson egyik legemlékezetesebbje is.

Jellegzetesen Lovecraft-i alapszituációt mutat az 1976-os A bérlő, amelynek Polanski a főszerepét is magára vállalja. A bizarr idegborzoló alkotásban a csendes Trelkovsky kibérel egy francia apartmant, ahol mint megtudjuk, az előző lakó öngyilkosságot követett el. Bérlőnk aztán furcsa átváltozáson megy keresztül; identitása lassan megváltozik, magára ölti az előző lakó ruháit, majd maga is az ő sorsára jut. A film újra a régi Polanskit idézi: nem tudjuk, hogy valóban egy hatalmas összeesküvés áldozata lesz-e a lakó, vagy hallucinációin keresztül önnön paranoiája vezet el személyisége széthullásához. Bár mindkét mű könyvből merít, de a film ugyanúgy felfogható Stanley KubrickRagyogásának egyik ihlető és rajongott filmalapjaként, mint amennyire Polanski Barry Lyndon-tiszteletadásának tekinthető a rendező következő munkája, az Egy tiszta nő. (Érdekes adalék, hogy 1991-ben, Cannes-ban a Polanski elnökölte zsűri A bérlővel és a Ragyogással is analógiákat mutató Barton Fink című Coen-filmnek adja az Arany Pálmát).

A Thomas Hardy regényéből készülő Egy tiszta nő a viktoriánus Angliában játszódó romantikus filmalkotás, sajátosan kesernyés Polanski-stílusban. A főszerepben itt már a Wim Wenders által felfedezett, az ifjú Ingrid Bergmant idéző Natassja Kinskit láthatjuk (17 évesen), aki Tess Durbeyfield megformálójaként apja kérésére a d”Urberville család keresésére indul, és végül a szerelmet találja meg. Polanski már-már szenvedélyes, lassú, hosszú és gyönyörűen fényképezett filmje egyértelmű főhajtás halott felesége előtt, aki nagyon szerette az eredeti könyvet. A forgatás közben hunyt el az ezzel egyik legszebb filmjét jegyző, az alkotásért Oscarozott Geoffrey Unsworth, akit 2001 – Űrodüsszeia fotográfusaként tarthat számon a szakma.

A rendező egy nagyobb szünet után más vizekre evezett, és elkészítette a Kalózokat, amely a fogságba eső, majd lázadást szító kalózkapitány történetét (Walther Matthau remekel) meséli el. A filmet nagyon lehúzták a kritikák (Polanskitől bizony nem egy ilyen filmet vártunk), pedig egy szerethető, szórakoztató alkotást kapunk (ami talán kissé hosszúra nyúlik). Az Őrület ismét egy nézhető film, de ami hiányzik belőle, az pont a rendezőre jellemző eddigi egyéni íz. Dr. Richard Walker (Harrison Ford) éppen zuhanyzik egy hotelszobában (feleségével egy orvosi konferenciára érkeztek Párizsba), amikor az asszony titokzatos módon köddé válik. A doktor a nyelvproblémákkal is felvéve a harcot kétségbeesett nyomozásba kezd, melyben segítségére van a rejtélyes Michelle (Emmanuelle Seigner, Polanski harmadik felesége). Izgalmas thriller született, de ez a felszínes izgalom messze elmarad a rendező korábbi, mesterien megkonstruált, csontig hatoló filmélményeitől.

A Keserű méz aztán újra egy (botránytól hangos, perverznek titulált) visszakanyarodási kísérlet az igazi Polanskihoz; a szerelemi függés, kiszolgáltatottság kendőzetlenül előadott története. A főszerepben megint a feleség Seigner, aki aztán ártatlan angyalból változik fúriává a szemünk láttára. A film sokkal inkább megrázó, mintsem perverz, persze ehhez át kell látnunk az erotikus mázon; Polanski valami olyasmit akart nekünk mondani, amit majd Kubrick is boncolgat a Tágra zárt szemekkel a párkapcsolatokban lévő őszinteségről, álszentségéről. A Keserű méz nagyon is emberi, tragikus alkotás a lélekről, a szerelem érzésének elemésztő oldaláról, nagy párhuzamokat mutatva Louis Malle ugyanebben az évben készült Végzet című filmjével.

Az igazságtétel problémáit feszegeti rendezőnk A halál és lányka című következő filmjével. A helyszín – már sokadszor – elszigetelt: ezúttal egy félszigeten vagyunk, egy házban. A hazatérő férjjel érkezik egy vendég is, az egykor egy diktatórikus rezsimben megkínzott feleség pedig fő kihallgatótisztjét ismeri fel benne. A rendező jól ismert paranoiája ez, az asszony csak bele akarja látni egykori kínzóját Dr. Mirandába, vagy ezúttal tényleg ez az igazság? Polanski régi filmjeit idézően remekül kidolgozottak a karakterek, és ha nagyon akarjuk, a náci háborús bűnösök pereire is asszociálhatunk a film kapcsán.

A Rosemary által kitaposott okkult ösvényre kanyarodik vissza Roman A Kilencedik kapuval, amelyből újfent Lovecraft szelleme kacsint ki ránk; a furcsa figura által felbérelt könyvkereskedő és „könyvnyomozó” (Johnny Depp) akár a hírhedt Necronomicon-t is kereshetné. A rejtélyes könyv utáni kutatás többek között Mickey Rourke hudu- és sátánkultusz elemeivel szegélyezett nyomozását idézi az Angyalszívből. A film – alkotóját meghazudtolóan – pofonegyszerűen felépített, Depp és az agyonhajszolt stáb ennek ellenére remekel (főleg a Hetedik operatőre, Darius Kohndji). „A Polanskival való munka után a filmezés Tim Burtonnel olyan volt, mint egy ördögűzés” – mondja Johnny Depp Az Álmosvölgy legendája forgatása után.

Régóta köztudott volt, hogy Polanski készíteni akar egy Holokauszt-filmet is, csak megfelelő alapanyagra vár. (A Schindler listáját többször felajánlották neki – maga Spielberg is – de mindannyiszor elutasította: „Az a könyv is a krakkói gettóról szól, ráadásul azokról az emberekről, akiket személyesen ismertem. Néhányan még élnek is közülük. Túl közel volt hozzám érzelmileg”.) A saját élettörténetét megfilmesíteni nem akaró Polanski („Az túl fájdalmas lett volna. Túl személyes. Az eredeti élményeimet nem akartam feláldozni. Ahhoz túl fontosak nekem.”) Zongoristája így is bőséges analógiát mutat a rendező saját élményeivel, elég csak a gettóra vagy a bujkáló, éhező Szpilmannra gondolnunk. De fájdalmasan személyes hallani a magát világpolgárnak való Polanski „lengyel vagyok!” kiáltását a farkasbőrbe bújt bárány, a német katonai kabát alól ordító Szpilmann kétségbeesett hangján. A mindennemű dramatizálást, pátoszt kerülő (európai pénzből készülő) filmalkotás aztán betalált a kritikusoknál, és többek között Arany Pálmát hozott készítőjének. Bár ez a film igazán messze került Polanski korai zsenijétől, az idős filmes talán ezzel az alkotással talált vissza végérvényesen önmagához. 2005 őszén egy újabb Polanski-film tűnik fel a mozikban, a Twist Olivér. Kíváncsian várjuk, mit képes kihozni Charles Dickens klasszikus történetéből a világ egyik legsokoldalúbb filmes géniusza.

Roman Polanskit lehetetlen bekategorizálni. Otthonosan mozog szinte minden filmes területen, legyen az pszichohorror (Iszonyat, A bérlő), kosztümös dráma (Egy tiszta nő, Kalózok), okkult thriller (Rosemary gyermeke, A kilencedik kapu) vagy akár rövidfilm (Két ember meg egy szekrény című 14 perces vizsgafilm-etüdje öt nemzetközi filmes díjat is nyer, zseniális stílusbravúr). Mindemellett kiismerhetetlen: kedveli az egymásnak feszülő karakterhármasokat, az elszigetelt, klausztrofóbiás helyszíneket, intelligensen ironikus, fekete humora pályatársai fölé emeli. Vissza-visszaköszönő szimbólumai (az általában hasadó személyiségre utaló eltörő tükrök – bár az említett rövidfilm erre pont rossz példa -, vagy a kés ilyen) semmivel sem hoznak közelebb minket magához az emberhez, aki pionír szemléletével, egyéni hangjával filmesek generációira volt hatással, és ma is birtokolja a direktorok pantheonjában a kiemelt helyek egyikét. Nagyon kevés rendező van, akiről elmondhatnánk: amellett, hogy szinte valamennyi rendezése forgatókönyvét is jegyzi, színészként is tisztességgel megállja a helyét.

Sági Balázs

A zongorista rendező 2002

Kilencedik kapu rendező 2000

Kalózok rendező 1986

Kalózok forgatókönyvíró 1986

A bérlő rendező 1976

A bérlő forgatókönyvíró 1976

A bérlő főszereplő 1976

Machbeth rendező 1971

Machbeth forgatókönyvíró 1971

Rosemary gyermeke forgatókönyvíró 1968

Rosemary gyermeke rendező 1968

Vámpírok bálja rendező 1967

Vámpírok bálja forgatókönyvíró 1967

Vámpírok bálja főszereplő 1967

Nyomtatható változat