Forrás: Magyar Rádió

Megakadályozza-e Amerika katonai erővel Irán atombombájának kifejlesztését?

Kivel van az erő? A Csillagok háborújának kérdését ezúttal az izraeli televízió riportere tette fel az amerikai elnöknek: hajlandó-e Bush katonai eszközökkel megakadályozni azt, hogy Irán atomfegyverhez jusson? Néhány nappal korábban az izraeli kormány egyértelműen stratégiai célként tűzte ki, hogy ezt megakadályozza. Annakidején izraeli gépek lebombázták azt az iraki atomerőművet, amely a nukleáris program bázisa lehetett volna. Vajon hajlandó lesz-e Amerika fellépni erővel Irán ellen?

Bush nem zárta ki az erő alkalmazását. Emlékeztette arra a riportert, hogy nemrégiben már katonai erővel szerzett érvényt országa érdekeinek. Vagyis: lerohanta Irakot. De vajon lehetséges-e ez Irán esetében?

Katonai szakértők szerint aligha menne olyan egyszerűen, mint Irak esetében. A szövetségesek kétségei pedig nagyon is egyértelműek. Izrael kivételével szinte senki sem támogatna egy ilyen akciót. A francia diplomácia vezetője máris közölte, hogy lát még lehetőséget arra, hogy megegyezzenek Iránnal. Bush közölte: kételkedik ebben.

Mi lesz a következő lépés? A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője szeptember elején jelentést tesz az iráni nukleáris programról. Ha ez kedvezőtlen lesz, akkor a Biztonsági Tanács szankciókat hozhat. Irak esetében is ez történt. Aztán oda megérkeztek a szövetséges csapatok Amerika vezetésével. Iránban is ez történne? Bush elnök ezt a lehetőséget sem zárta ki.

Lengyel Miklós

Comments are closed.